2021. április 30., péntek

Gárdonyi Géza - Április végén

A nap letette arany-koronáját,
s tüzet rakott a Mátra tetején.
Ott piheni ki égi fáradalmát
az erdős Mátra kéklő közepén.

A lomb nem mozdul. A fűszál is áll.
Kertemben ér az estéli homály.
Alant a völgyben csöndbe halt a lárma.
Érzem az álmot, mint száll fűre fára.

S tengerként árad, nő a lágy homály.
Fölötte csak az Esti-csillag áll.
Az tartja az ég barna fátyolát,
a földnek éji árnyéksátorát.

Álmodom-e, hogy itt van a tavasz?
A kályha mellett róla álmodunk,
pedig a tél künn csendesen havaz,
s pelyhes a hótól minden ablakunk.

De nem, én mostan mégsem álmodom:
ibolya van a kerti asztalon;
enyhe az est; illatos a virág;
virágzó fák közt kél a holdvilág.

A földön az éj sötét fátyola,
s a fák az éjben mind fehérlenek:
ruhájuk talpig csipke-pongyola,
s a csipkék közt ezer gyémánt remeg.

Fehér erdőn fehérlő holdvilág,
fehéren égő örök csillagok,
mi szép vagy te fehér álomvilág!
Öledben én is csak árnyék vagyok.

(1898)

Cheryl Strayed - Az intimitásról

 

Az emberi initmitás története arről szól, hogy folyamatosan megengedjük magunknak, hogy azokat, akiket a legjobban szeretünk, új, sokkal árnyaltabb fényben lássuk. Nézz erősen! Kockáztasd meg ezt.
 
The story of human intimacy is one of constantly allowing ourselves to see those we love most deeply in a new, more fractured light. Look hard. Risk that.

2021. április 29., csütörtök

2021. április 26., hétfő

Johann Wolfgang von Goethe - Ezer alakban rejtőzhetsz


Ezer alakba rejtőzhetsz előttem,
Csupa-Kedvesség, látom, mind te vagy;
futhatsz, csodák varázsfátylába szőtten,
s Csupa-Jelen, látom, hogy merre vagy.

A karcsu ciprus ifju erejében,
Csupa-Szépség, felismerlek: te vagy;
a folyam zsongó hullámtengerében,
Csupa-Hízelgés, ott is csak te vagy.

Ha a szökellő vízsugár kibomlik,
Csupa-Játék, nekem az is te vagy;
a felhőben, amely épülve omlik,
te Csupa-Tánc, téged látlak: te vagy.

Rét szőnyegében ragyogó virágok:
te Csupa-Csillag, nekem mind te vagy:
hol ezerkaru repkényt kúszni látok,
ó Csupa-Ölelés, ott is te vagy.

Mikor hajnal gyúl rőten a hegyekre,
Csupa-Vidámság, köszöntlek: te vagy;
a tiszta ég szent legét belehellve,
Csupa-Szív-Üdve, italom te vagy.

Tudásomnak, ha gondolom, ha érzem,
Csupa-Bölcsesség, forrása te vagy;
és mikor Allah száz nevét idézem,
minden nevének visszhangja te vagy.

Sárvári György - A valódi igazságról

A valódi igazság nem tényeken és bizonyítékokon alapuló realitás, hanem transzcendens evidencia, amely nem szorul igazolásra. Magáért beszél, ereje van és hat. Az érzéseink mélyén.

Bardo Consulting

2021. április 20., kedd

Weöres Sándor - Harmadik szimfónia


Te vagy a vadász és te vagy a vad
s távol, a hatalmas: az is te magad.
Ő odafönn
merev csillámú közöny,
és sorsba burkolt lénye idelenn
rengés, mely sohasem pihen,
s a két arc: az Igaz és a Van
összefordul mámorosan,
mint a Nap meg a tenger
nézi egymást ragyogó szerelemmel.
 
Részlet

2021. április 19., hétfő

Fodor Ákos - Kavafisz-visszhang

 


legalább egy ízben el kell menni,
messzire kell menni minden
szerető szem elől; le kell hűteni
szívek kölcsönös lobogását, épp a leg-
melegebb szivekét - másként
hogyan is volna kívánható, hogy aki
térdén lovagoltatott, stb.: egykor
bájos-hibás személyedet apránként elfogadja,
m á s-ként?
 
Mesterlegény, - ha lány vagy is -
mennél messzebbre! (Úgyszólván közömbös:
kikkel, hol, mit tanulsz. “Tanulsz”-e.
V i s s z a k e l l j ö n n ö d, hogy itt l e h e s s.
És ha szíved töröd össze - ímmár: megint -
akkor is. Akkor ezt tanultad. Elég szívtörős
az egész.
 
Csak az a fontos: mennél messzebbre
s legalább! egy ízben.) El kell menni

2021. április 18., vasárnap

Grimm - A királyfi, aki nem ismerte a félelmet

 

Elunta magát egy királyfi apja házában, és mert semmitől sem félt, azt gondolta: „Elindulok a nagyvilágba, így majd nem érzem lassúnak az idő múlását, és láthatok csudás dolgot eleget.” Elbúcsúzott hát szüleitől, fölkerekedett, és ment, ment reggeltől estélig, s mindegy volt neki, merre viszi a lába.

Így esett, hogy egy óriás háza elé ért, s mert elfáradt, leült a kapu elé pihenni. Amint ide-oda járatta szemét, játékot pillantott meg az óriás udvarán; néhány hatalmas golyó meg bábu hevert ott, akkora, mint egy ember. Ahogy telt az idő, kedve támadt játszani, fölállította a bábukat, és gurítgatni kezdte a golyókat, ujjongott, ha eldőltek, és jól mulatott. Az óriás meghallotta a lármát, kidugta fejét a padlásablakon, hát egy embert lát, aki nem nagyobb más halandóknál, mégis az ő tekéivel játszik.

– Mit játszol az én bábuimmal, te féreg? – kiáltotta. – Ki adott neked erőt ehhez?
A királyfi feltekintett, végigmérte az óriást, és így szólt: „Ó, te tuskó, azt hiszed tán, csak neked van erős karod? Én mindenre képes vagyok, amihez kedvem van.” Az óriás lejött, nézte, nézte álmélkodva  a tekézést, majd így szólt: „Emberfia, ha ilyenre faragtak, menj és hozz nekem egy almát az élet fájáról.”

– Minek az neked? – kérdezte a királyfi.
– Nem nekem kell – felelte az óriás –, hanem van egy menyasszonyom, ő kívánja; bejártam a világot széltében-hosszában, de a fát nem lelhetem.
– Én pedig meg fogom találni – mondta a királyfi –, és nem tudom, mi tartana vissza, hogy leszakítsam az almát.
– Azt hiszed tán – mondta erre az óriás –, hogy olyan könnyű? A kertet, ahol a fa áll, vasrács védi, előtte pedig vadállatok feküsznek sorban, őrködnek, és senkit be nem eresztenek.
– Márpedig engem be fognak engedni – felelte a királyfi.
– Lehet, de ha bejutsz is a kertbe, és ott látod csüngeni az almát, még akkor se a tiéd; egy karika függ előtte, azon át kell dugnia a kezét annak, aki szeretné elérni és leszakítani az almát, ez pedig még senkinek se sikerült.
– Nekem viszont sikerülni fog – mondta a királyfi.

Azzal elbúcsúzott az óriástól, ment hegyen-völgyön, erdőn-mezőn, míg végül meglelte a csodakertet. Körülötte ott feküdtek az állatok, de lehajtották fejüket, és bóbiskoltak. Akkor sem ébredtek fel, mikor a királyfi a közelükbe ért, hanem átléphetett rajtuk, bemászott a rácson, és szerencsésen bejutott a kertbe. Közepén ott állt az élet fája, az almák pedig ott piroslottak az ágon. Felmászott a királyfi a fára, és mikor nyúlt volna az egyik almáért, karikát pillantott meg előtte, de könnyen át tudta dugni rajta a kezét, és leszakította az almát. Akkor a karika szorosan karjára záródott, és a királyfi érezte, mint árad szét egyszeriben hatalmas erő egész testében. Mikor az almával leszállt a fáról, nem akart a rácson mászni át, hanem megmarkolta a nagykaput, s csak egyszer kellett megráznia, csikorogva kitárult. Kilépett rajta, az oroszlán pedig, aki a kapu előtt feküdt, felébredt, és a királyfi nyomába eredt, de nem vicsorogva vagy vadul, hanem követte szelíden, mint urát.

A királyfi megvitte az óriásnak az ígért almát, és így szólt:
– Látod, könnyen megszereztem.
Örült az óriás, hogy ilyen hamar teljesült a kívánsága, sietett menyasszonyához, és átnyújtotta neki az óhajtott almát. A leány szép volt és okos, mivel pedig nem látta a karikát az óriás karján, így szólt:
– Nem hiszem, hogy te hoztad el az almát, amíg nem látom karodon a karikát.
Mire az óriás azt felelte:
– Az csak addig tart, hogy hazamegyek érte és elhozom – gondolván, játék lesz erővel elvennie a gyönge emberfiától, amit jószántából nem akar odaadni. Követelte hát a karikát, de a királyfi nem adta.
– Ahol az alma, ott a helye a karikának is – mondta az óriás –, ha nem adod ide jó szántadból, meg kell velem küzdened érte.

Birkóztak jó ideig, de a királyfinak, akit a karika varázsereje még erősebbé tett, mit se árthatott ellenfele. Cselt eszelt ki ekkor az óriás, és így szólt:
– Megizzasztott a küzdelem, téged nem kevésbé, fürödjünk meg a folyóban, és hűtsük le magunk, mielőtt folytatnánk.
A királyfi, aki nem tudta, mi az álnokság, követte az óriást a vízhez, ruhájával együtt a karikát is levette karjáról, és beugrott a folyóba. Az óriás azon nyomban felkapta, és elfutott vele, de az oroszlán észrevette a lopást, nyomába eredt, kitépte kezéből a karikát, és visszavitte urának. Az óriás ekkor egy tölgyfa mögé rejtőzött, s míg a királyfi azzal foglalatoskodott, hogy ruháit újra magára öltse, megrohanta, és kiszúrta mind a két szemét. Ott állt hát a szegény királyfi, immár vakon, magatehetetlenül. Az óriás ekkor újra odament, kézen fogta, mintha vezetné, és egy magas szikla szélére vitte. Majd magára hagyta, gondolván: „Még néhány lépés és halálra zúzza magát, akkor levehetem róla a karikát.” De a hűséges oroszlán most sem hagyta el urát, ruhájánál fogva szép lassan visszahúzta. Mikor jött az óriás, hogy a halottat kifossza, látta, hogy hiába ármánykodott.

– Hát nem lehet eltiporni egy ilyen hitvány emberfiát! – mérgelődött magában, fogta a királyfit, és egy másik úton még egyszer a szakadékhoz vezette. De az oroszlán, aki átlátta gonosz szándékát, ismét kimentette urát a veszélyből. Mikor a szakadék szélére értek, az óriás eleresztette a vak királyfi kezét, s fordult volna vissza; az oroszlán azonban taszított egyet rajta, hogy lezuhant az óriás, és halálra zúzódott a földön.

A hűséges állat megint visszahúzta urát a szakadéktól, és egy fához vezette, mely alatt tiszta patak folyt. A királyfi leült, az oroszlán pedig lehasalt, és vizet paskolt gazdája arcára. Alig érte néhány csepp a királyfi szemét, újra látott valamicskét, s egy madárkát vett észre; a madárka a szeme előtt repült, de nekiütközött egy fa törzsének, akkor leszállt a vízre, megfürdött benne, felröppent, és most már akadálytalan suhant tova a fák között, mintha csak visszanyerte volna látását. A királyfi megértette Isten intését, lehajolt a vízhez, és megmosta, megfürösztötte benne arcát. Mikor pedig felegyenesedett, szeme olyan élesen és tisztán látott, mint azelőtt soha. A királyfi hálát adott Istennek nagy jóságáért, és továbbindulta nagyvilágba oroszlánjával.

Történt pedig, hogy egy elvarázsolt kastélyhoz ért, kapujában egy leány állt, szép termetű, finom arcú, de a feje búbjáig fekete. Ekképp szólította a királyfit:
– Ó, bár meg tudnál váltani a gonosz varázstól, mellyel megigéztek!
– Mit tegyek? – kérdezte a királyfi.
– Három éjszakát az elvarázsolt kastély nagytermében kell töltened – felelte a hajadon –, de nem férkőzhet félelem a szívedbe. Ha bármily irgalmatlanul megkínoznak, és te szótlan kiállod, megszabadulok; az életedre nem törhetnek.
Mire a királyfi annyit szólt:
– Nem félek, Isten segedelmével megpróbálom. Bátran a kastélyba ment, s mikor besötétedett, beült a nagyterembe, és várt. Éjfélig csend volt, akkor egyszeriben nagy zsivaj támadt, és minden zugból-szegletből apró ördögfiókák bújtak elő. Úgy tettek, mintha észre se vennék, a terem közepére telepedtek, tüzet raktak, és kártyázni kezdtek. Ha valamelyikük veszített, így szólt:
– Árulás, van itt valaki, aki nem közénk való, miatta vesztettem.
– Várj csak, jövök én mindjárt, kiszedlek a kályha mögül – mondta egy másik. Mind harsányabb lett az ordítozás, nincs ember, aki rémület nélkül bírta volna hallgatni.

A királyfi ült csak nyugodtan, és nem félt; végül azonban felugrottak az ördögök a földről, és nekiestek, de annyian, hogy nem bírt velük. Cibálták, csipkedték, szurkálták, ütötték-kínozták, de hang nem hagyta el az ajkát. Hajnaltájt eltűntek, a királyfi addigra annyira elbágyadt, hogy moccanni is alig bírt; de mikor megvirradt, jött a fekete hajadon, kezében fiolácska volt, benne az élet vize, avval megmosta, mire a királyfi nyomban érezte, mint szűnik meg minden fájdalma, és árad új erő ereibe.
– Egy éjszakát kiálltál – mondta a leány –, de kettő még hátravan – azzal távozott, s ahogy ment, látta a királyfi, hogy lába már kifehéredett. Következő éjjel újra jöttek az ördögök, s kezdték elölről játékukat; nekiestek a királyfinak, és még sokkal irgalmatlanabbul gyötörték, mint első éjjel, míg egész testét sebek borították. De mert mindent elviselt csendben, ott kellett hagyniuk, pirkadattal pedig megjelent a leány, és meggyógyította az élet vizével. Mikor pedig elment, a királyfi örömmel látta, hogy az ujja hegyéig fehér lett. Most már csak egy éjszakát kellett kiállnia, de ez volt a legkegyetlenebb. Újfent kísértettek az ördögök:
– Még mindig itt vagy? – ordították – megkínzunk, hogy a lélegzeted is elakad.
Döfködték-csépelték, dobálták ide-oda, ráncigálták karjánál, lábánál fogva, mintha szét akarnák tépni; de a királyfi szótlan eltűrt mindent.

Végre eltűntek az ördögök, ő viszont feküdt mozdulatlanul; szemét se bírta felnyitni, hogy lássa a hajadont, aki bejött, és meghintette, megöntözte az élet vizével. De ismét egyszeriben megszabadult minden fájdalmától, épnek, egészségesnek érezte magát, mint aki álmából ébred, s amint kinyitotta a szemét, ott állt mellette a leány, hófehér volt, és mint a fényes nap, olyan szép.
– Kelj fel – mondta a leány – és suhints kardoddal hármat a lépcső fölött, akkor minden szabad lesz.
Mikor ezt is megtette a királyfi, az egész kastély megszabadult a varázstól, a hajadon pedig gazdag királylány volt. Jöttek a szolgák és jelentették, hogy a nagyteremben az asztal már étellel-itallal meg van terítve. Akkor asztalhoz ültek, ettek-ittak, este pedig megünnepelték a lakodalmat nagy vigalomban.

Forrás: Barcza Katalin - Tisztamese, Az évkör meséi

Muhammad Ali - A lehetetlenről

A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. 

A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilatkoztatás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik.

 

Impossible is just a big word thrown around by small men who find it easier to live in the world they`ve been given than to explore the power they have to change it. 

Impossible is not a fact. It`s an opinion. Impossible is not a declaration. It`s a dare. Impossible is potential. Impossible is temporary. Impossible is nothing.

2021. április 17., szombat

Aleister Crowley - Az örömről

 

Az élet öröme az energiáink mozgatásából áll, folyamatos növekedés, állandó változás, minden új tapasztalat élvezete. Egyszerű: ha megállunk, meghalunk. Az emberiség örök hibája, hogy berendezkedik egy elérhető ideálba.
 
The joy of life consists in the exercise of one's energies, continual growth, constant change, the enjoyment of every new experience. To stop means simply to die. The eternal mistake of mankind is to set up an attainable ideal.

2021. április 13., kedd

Márai Sándor - Az égen fönn megáll a hold

 
 az Esthajnalcsillag és a Holdsarló
 

Az est, a rest festő korommal
átfesti mind
amit nappal megrajzolt renyhe gonddal.

A rét ezüst tó, mély, a sodra fojt,
csak ennyi volt:
jártunk a nád közt és a szél dalolt.
 
Sok ablakon benéztem érted én,
nyisd a szemed,
mert vak szemem nem érte még a fény.
 
Sok éjszakába hívtam a neved,
hallgatni jó,
nézd, sétál a hold a világ felett.
 
Az égen akkor fönn megáll a hold,
csak ennyi volt:
Fejem fejedre lassan ráhajolt.

2021. április 10., szombat

Szabó T. Anna - Micsoda bolond április!


Micsoda bolond április!
Én tudok tűrni és várni is,
ha kell, sírni és fájni is -
mégis, túl minden gondokon,
erdő-szemedről álmodom.
 

Lesznai Anna - Egyszerű dal



Hogy engem lássál nézd meg, kedves, a kertet,
A lombosat, árnyasat, rejtőst a domb ölén.
Bizony, mert én is lombos, rejtős vagyok.
 
Ha engem szólítsz, kedves, szólítsd a szellőt
A sietőt, suhogót, susogott titkok tudóját,
Mert bennem is vagyon sok suttogott kérdésre válasz.
 
Ha testem kívánod, úgy simítsd az illatos földet,
Ő alszik és hűvös, de viselős izzó kehellyel.
Aluszom én is, bennem is nyílnak virágok.
 
Ha ölelni óhajtsz, úgy öleljed hársaim törzsét.
Erősek, szívósak, égnek, tülekedők.
Köztük megállok, hajamban játszik a nap.
 
Ha bírni akarsz, úgy hintsd be maggal mezőnket,
Mert azé a föld, ki terméssel áldja meg őt.
Ki holnapom hordja, én is azé leszek.
 
Ha ismerni vágyol, úgy némán messzire nézzél,
Mert tágas a völgy, a szélén hegyek hevernek.
Tágas a lelkem, de valahol otthon vagyok.
 
Ha szeretni szeretnél, úgy tárd ki szomjas karod,
Borulj a fűbe a nyilazó napfény alatt,
Ott játszik csókom minden sugár nyomán.
 
Ha jó akarsz lenni hozzám, simogasd meg ebünket
Mert hű ő szegény, és nem tudja megmondani, mi fáj.
Jaj, tudni szólni szemérmes szívnek nehéz.
 
Ha el akarsz hagyni, házunk kapuját tedd be,
Léptednek nyomán arannyal porzik az út.
Örökké nyílik a kert, de viszont sohase látod

 

2021. április 7., szerda

Kányádi Sándor - Április hónapja


Bolondos egy hónap
április hónapja,
hol kalap a fején,
hol báránybőr sapka.
 
Hiába próbálnád
kilesni a kedvét,
túljár az eszeden,
mire észrevennéd.
 
Köpenyegbe burkol,
ingujjra vetkőztet:
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol ősznek.
 
Búsnak teszi magát,
szeme könnyben ázik,
mindegyre lehunyja
sűrű szempilláit.
 
Aztán gondol egyet,
fülig fut a szája,
s ránevet a fényben
hunyorgó világra.

2021. április 6., kedd

Weöres Sándor - Arany ágon ül a sármány

Arany ágon ül a sármány,
kicsi dalt fúj fuvoláján,
arany égen ül a bárány,
belezendít citeráján.

Piros alma szivem ágán,
kivirító koronáján,
aki kéri, neki szánnám,
akinek kell, sose bánnám.

2021. április 5., hétfő

Reviczky Gyula – Húsvét

 

Fakadnak már a virágok,
Kiderül az ég,
És a föld most készül ülni
Drága ünnepét.
Szíveinkben mint a földön,
Ma öröm legyen,
Feltámadt az isten-ember
Győzelmesen!
 
Aki tudja, mint töré fel
Sírját a dicső,
Aki látja, hogy a földön
Minden újra nő,
Gondoljon feltámadására,
Mely örök leszen …
Feltámadt az isten-ember
Győzelmesen.

2021. április 2., péntek

Fehér liliomszál, ugorj a Dunába...

Fehér liliomszál, ugorj a Dunába,
támaszd meg oldalad két arany pálcával,
meg is mosakodjál, meg is fésülködjél,
valakinek kötényébe meg is törülközzél. 

magyar népdal, Neszmély