Aki bocsánatot kér tőled

Soha ne próbálj meg fölényeskedni azzal, aki bocsánatot kér tőled, mert hibázott. Mert megértette, hogy te fontosabb vagy neki a saját egójánál.
Never try to dominate the one who says sorry to you for their mistake. Because they understand, you are more important then their ego.
Forrás: Positive Outlook

Radnóti Miklós - Az áhitat zsoltáraiból

1
Kedves, miért is játszom boszorkányos
ékes szavakkal, amikor szomorúbb
vagyok a fűznél, büszkébb a fenyőnél
és szőkébb a vasárnap délelőttnél.
Amikor ősszel, ha haloványan csillog
a napfény, egyszerű szavakkal hódolok
néked és szeretlek, ahogyan csak a fűz
szeretheti a bágyadt folyót.
Színes miseruhát hoznak az alkonyok, hogy
imádkozzak hozzád egyszerű, szomorú
szavakkal, melyek néha bennem születnek
és nem marad utánuk semmi.
Szomorúbb vagyok a parti fűznél
és szép szavakkal szeretlek mégis
pedig te szebb vagy a százszorszépnél
és az egyszerűbbnél is egyszerűbb.

2
Mégis csak szavakkal szeretlek,
és te ilyenkor jegenyék
áhitatos magasában fészkelsz, mint
a sajnálkozásnak nagy madarai
és talán megmaradt csókjaid
fűzérét pergeted az ujjaid
között és lehullajtod hozzám.
Egyszerű szavak érnek csak hozzád,
áhitatos jó papi szavak és
az istenek imádkoztató
egyszerűsége fehérlik az
ajkaid között és szemeidben
felhősen kéklik az égnél kékebb
virágoknak ártatlan kékje.

3
Hugom is vagy néha, fehér arcú,
vontaranyhaju kedvesem, mikor
szavaink és ajkaink eltévesztik
a szerelem útját és én ilyenkor
szomorú pap-bátyád vagyok
aki már túl van az ölelésen
és szelídszájú kishúgát szereti
benned, akit szeret.

4
Háromszor háromszázhatvanöt napon és
háromszor háromszázhatvanöt éjen
szerettelek és hordtalak vemhes
tétova szememben hunytpilláju misék
után és most sokkal több mint ezer nap
után egy véres könnyel csak kiszakadtál.
Pedig sokkal több mint ezer napon át
érted remegtek az alkonyi fák
és pihés madarak sipogtak ijedten,
hogy ellopom és lerakom őket
a fákról a földre a lábad elé.
Most háromszor háromszáhatvanöt nap
után üres tiszta szemekkel járok,
aranyfüst száll a nagy hegyek felől;
szétfütyülöm a szomorúságom és a
fészkek mélyén bizalmas madarak
várnak rám tátott puha csőrrel mert
hozzájuk térek torkomban ízes
kukacokkal s hogyha vihar jön
fejem meghajtom, rád gondolok és
letakarom őket bús kalapommal.

5
Violák és sok más virágok
nyíltak ki bennem.
Fehér klárisok sápadnak
szememből a csuklód köré
lassan peregnek a kezeiden
és már ujjaid hegyén csillognak
amikor lecsókolom őket
mert az ujjaid csúcsán
kezdődik és végződik az élet.
Mégis oly végtelen
mint esős réteken
mély álmoknak hajnali habja
amikor dallos szemeidben
kinyílnak a ködtarajos rónák
és bomlott hajunkat zászlókként
lengeti a szél.


6
Pattanó virágú bogaras réten
megáradt bennem egyszer a jóság:
nyújtott nyitott tenyérrel hívtam
az erdők és mezők madarait
és ők eljöttek cikkázva hozzám
tapsos röpülésel bújtak meg
hajamnak meleg sátra alatt.
Azt hitted akkor hogy csodát látsz
nagyranyílt szemekkel hátráltál
tőlem de én átöleltelek
kibontottam forró aranyhajad
és úgy szóltam a madarakhoz
akik már nem fértek el rajtam:
- Nézzétek ez az én kedvesem
nagyszemű és ezerszer áldott! -
És eljöttek akkor hozzád is ők
széttúrták hajad és hemperegtek.
Akkor ott madaras fejünk alatt
csókunkból is dalok születtek
és a dalokból uj csókos csodák.

7
Ajkadon nedvesen csillan a
messze alkonyok álmos fénye,
mert színes sinek doromboló
utján jöttél te vissza szíves
sziveddel – testedben álmos
délutáni sütkérezések
melegét hoztad el nekem és
úgy ömlött el rajtad a jóság
hogy szégyenlem most ajkamnak
remegését mellyel ujra az
ujjaidat csókolom sorra
miközben halottan lehulló
cserebogarak tavaszi síró
búcsúimáját mondogatom.

8
Szavakkal játékos
életem mellédkuszik
és átölel virágos
karjaival mint
a kánikula ott
lenn a nezőkön
az örjöngő napot
öleli valami
rettentő csudába!
Testünk csak csillogva
ragyog a fényben
és az útszélről mégis
szemérmetlen szerzetes-
füvek nyújtóznak fel
hogy lássák csókjainkat!

Wass Albert - Enyém az álmok mesepalotája

Pino Daeni - Desire

Nem kell az arany, nem kell a gyémánt,
enyém az álmok minden kincse:
csak legyen a két kezem akire hintse.

Nem kell a fénylő, a pezsgő, a pompa,
a kihűlő mámor:
enyém a szívek dobogó gondja,
enyém minden kis vágysikátor,
enyémek az elröppent sóhajok,
csókok, amik még alig-alig élnek
enyém, enyém minden virág,
minden virág és minden ének.

Enyém az álmok mesepalotája,
enyém a tavasz csoda-zenéje,
amit szívembe belemuzsikál...
s mégis. . .
mégis valami kéne. . .
valami kéne: kedves, a szád.

Bagdy Emőke - Hogyan lehetnénk boldogabbak?

A pszichológia azt üzeni, hogy emberek, próbáljatok valahogy közös nevezőre jutni, ne legyen az egyik ellensége a másiknak, mert a két félnek az ilyenfajta összetartozása mikroszinten egy életre fönnmarad, ha nem intézik el ezeket a folyamatokat. Sértőt és sértettet ugyanis egy láthatatlan, de folyamatosan működő negatív kapcsolat köt össze mindaddig, amíg a kettejük között lévő feszültséget fel nem oldják. Amíg hagyják, hogy a gyűlölet, a harag, a sértettség, a bűntudat, a fájdalom bennrekedjen, és odabent pusztítson, addig mikroszinten össze vannak kötve. Ilyen esetekben tehát mindkét fél érdeke, hogy a negatív érzésektől valahogy megszabaduljanak.

Forrás: Nyitott Akadémia

Szabó Lőrinc - Tengeren

Visz a hajó, ringat a tenger,
elnyúlok a fedélzeten.
Ez a kékség, amiben úszunk,
tán a mennyország idelenn,

ez a kékség, amiben úszunk,
eget és földet összefog
és lent a hullámzó magasság,
fent a szárnyrakelt víz suhog.

S ebben a tükrös ragyogásban,
csobogó ég és víz között,
elszáll az emberi sötétség,
amely idáig üldözött:

könnyű vagyok s a könnyű lélek
könnyűnek érzi a jövőt,
minden gyötrelmét elfelejti
a megváltó szépség előtt.

Visz a hajó, ringat a hullám,
a gép morajlik csendesen,
ez a kékség, amiben úszunk,
tán a mennyország idelenn.

Lent az ég ragyog, fent a tenger,
ez a nagy fény meggyógyított;
most megint örülök, hogy élek,
hogy élek és ember vagyok.

Szabó Lőrinc - Tenger

Vladimir Volegov - Beyond the Sea

Egymás alatt s egymás felett
s egymásba nyílva meztelen
omlásban, mintha testtelen
hangok érkeznek süppeteg
s oly földöntúli szerelem
lelkével lüktetik tele
a levegőt, hogy a zene
megszületik a semmiben,

egymás alatt s egymás felett
s egymásba nyílva mindig új
vágyban, mely lankadtan borul
új s új szomjakkal telített
ölelkezéseinkbe, hol
ezer mozdulat egyesül
s kielégíthetetlenül
szétválik s újra egybefoly,

egymás alatt s egymás felett
nyitódva és csukódva szent
törvény szerint, mert messze bent,
bent is kitárják testüket,
úgy ringva-úszva kívül és
belül, hogy minden tétova
mozdulatuk csók és csupa
egymáson átbújt ölelés:

hullám alatt s hullám felett
örök-sóváron a meztelen
hullámok úsznak, testtelen
gondolatok, szerelmesek,
forrón, buján, reménytelen,
hullámok végtelen sora,
boldogtalan hullámok a
szerelmes tengeren.