Ha én igen, akkor te mért nem?
Erdőket döntök érted, értem.
S hogy sustorogva dől a fa,
bevág a fény, fogyatkozik
a lombernyőzte éjszaka.
Mért mindig én? Csak épp te nem?
Fejszét ragad az értelem,
erdőket dönt le értem, érted,
átengedi a pusztulásnak
a csíkoshátú félsötétet,
de sejti már, hogy legbelül
ugrásra készen megfeszül
legvégső rejtekén,
és nem ismer kíméletet
az én, az én, az én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése