Maya Angelou - Amire az emberek emlékeznek

Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük.

I've learned that people will forget what you said, people will forget what you did, but people will never forget how you made them feel.

Maya Angelou

Anthony De Mello - Mindent megfigyelni...

Legyen merszed mindent megfigyelni, ami körülötted van, félelem és képletek nélkül, és akkor hamarosan látni fogsz.

Dare to look at everything around you without fear and without formula and it won’t be long before you see.

Anthony de Mello - A szeretet útja - The Way to Love

Antoine de Saint-Exupéry - A csillagokról

Nagy Jácint - Írottkő, 2020.12.18.

Nem tudom (...), nem azért vannak-e kivilágítva a csillagok, hogy egy napon mindenki megtalálhassa a magáét.

A kis herceg

 

Clarissa Pinkola Estés - A teremtés útjáról

Megtanítja neki, hogy a szív útja a teremtés útja. Megtanítja arra, hogy a teremtés születések és halálok sorozata. Megtanítja, hogy a védekezés nem hoz létre semmit, az önzésből nem születik semmi, a kapaszkodásnak és a sikoltozásnak semmi hatása. Teremteni csakis akkor lehet, ha szabadjára engedjük a dolgokat, ha odaadjuk a szívünket, ezt a hatalmas dobot, a zabolátlan természet eme óriási hangszerét. Így kell a szeretet-kapcsolatnak működnie; az egyik partner átalakítja a másikat. Kibogozzák egymás erejét és hatalmát, s megosztoznak rajta. A férfi szív-dobot ad a nőnek. A nő az elképzelhető legbonyolultabb ritmusok és emóciók tudását nyújtja a férfinak. Ki tudja, mi lesz közös vadászzsákmányuk? Csak annyit tudunk, hogy bőven lesz táplálékuk életük végéig.

Clarissa Pinkola Estés 

Farkasokkal futó asszonyok

Vörösmarti Imre - Parázsszív

Hajnal virrad, új fény születik 

az Éjben minden máglya kigyúl 

Lángja a tündök a fátylon innen 

Ébred az Ősten az álmon túl 

 

Hallom a csendben az őrzők hangját 

Hozzátok vezet minden út

Vágjátok el az összes kötelet 

Parázs izzon a kihűlt hamun 

 

Tűz vigye égbe az áldozatom 

Égjen rajta az teremtő jel 

Forró könnyem égeti arcom 

A tisztító tűz szárítsa fel 

Törjön fel az erő újra 

 

Eltűnik a régi sebláz

Vigyél magaddal, 

Tűz, az útra 

Kísérj engem, Égi Vadász! 

 

A csillagfényben olvad a jég 

A máglyához egy szikra elég 

A méreg a tűzben lassan elég 

A Lélek visz tovább 

 

Mindig egy újabb kezdet a vég 

Míg eggyé lesz ez a Föld, ez az Ég 

Míg áramlik nem alvad a vér 

Mi él utat talál a Fény felé 

 

Legyen újra fény, igaz, új remény 

Legyen tűz idebenn, ahogy fent, úgy legyen idelenn 

Hajtson újra a mag, tűnjön messze Udag 

Ragyogjon ránk a Nap, emeld fénybe fiaidat 

Vörösmarti Imre - Parázsszív

Rambala Éva - Az empátiáról

 

A valódi empátia azt feltételezi, hogy teljes lényemmel a másikra figyelek annak érdekében, hogy tisztelettel és alázattal megértsem, mi történik benne. Megadom neki a teret és az időt arra, hogy teljes egészében kifejezhesse magát. Nemcsak megértem az eszemmel, de teljes lényemmel jelen vagyok, előítélet és kritika nélkül. Ha létrehozom ezt a minőségű jelenlétet, akkor képes leszek az eddig megérthetetlent is megérteni. De jó, ha tudom: csak azt vagyok képes a másikban megérteni, elfogadni, megbocsátani, amit önmagamban már felfedeztem és valamilyen szinten elfogadtam.

Rambala Éva

Károlyi Amy - A küldött

Mikor már elment,
akkor tudod,
hogy angyal járt bent.

Nem volt szárnya,
de mégis volt szárnysuhogása,

oly zajtalan, oly észrevétlen:
Az Isten járt itt angyalképpen

Az Isten, aki mindig itt van,
csak nem hallod, mert olyan zaj van.

Elküldte követét a csendet,
a küldött képében Ő jelent meg.

Ha valaki megmutatja a színeit...

Explosive Rainbows

 

Ha valaki megmutatja a színeit neked, ne akard átfesteni.

If someone shows you their true colours, don't try to repaint them.

Ismeretlen - Online kollektív tudat 

Latinovits Zoltán - A versről

Az ember, a költő legszemélyesebb, legtömörebb, legemelkedettebb kifejezése a vers. A legszebb, a legszentebb játék. A kifejezhetetlen körültáncolása, álmaink szavakba öltöztetése, ritka míves szavak gyurmája, az álom földi mása, a legősibbnek, a dalnak édestestvére, mely átvezet a zenéhez, képhez, szoborhoz, házhoz, tánchoz.

A vers olyan emberi beszéd, ami a dallal, az ősi dallal rokon, rokon avval a kimondatlannal, ami már-már titkos, sámáni mesterség. A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről. A legszentebb játék. A kifejezhetetlen körbetáncolása, megidézése, ritka szertartás, míves fohász. Valami, ami születésének pillanatában, a halhatatlanságra tart igényt.

 

Latinovits verset mond (cikk)

~ az 1000. bejegyzés ~ itt ~ most ~ mindenkinek ~ szeretettel ~ 

Dévai Varga István - A szívvel dobbanok

Nem tudom hol lakom,

már nem is kutatom,

megyek utamon.

 

Hív a fény, repít a szél,

tavasz, nyár, ősz és tél,

egybeolvad a nap és év.

 

Nem tudom ki vagyok,

már nem is akarok,

névtelen kanyarok.

 

Megyek és maradok,

szállok, szaladok,

szótlanul haladok.

 

A csenddel dalolok,

a hanggal maradok,

a szívvel dobbanok.

 

Végtelen szerelem,

áldás, kegyelem.

Éntelen szerelem,

áldás, kegyelem.

 

Forrás

~ Dévai Varga István

Sárhelyi Erika - Napod leszek

Magamra veszem a kelő Nap fényét,
szívembe rejtem, hogy aztán neked adjam.
Az éj sötétjéből indulok eléd,
engem láss örökké a lobbanó Napban.

Engem láss mindig téli hajnalokon,
mikor fázósan bújnak egymáshoz a fák.
Engem láss, ha csak dereng az ég alja,
s a tegnap tenyerén hozza elénk a mát.

Ott leszek majd az első napsugárban,
a horizont széléről küldöm mosolyom.
Ablakodra a dér virágot csókol,
én ott leszek, s szádra szívemet csókolom.

Sólyomfi Nagy Zoltán - Álomidő

 

Hét fehér csikó szekerén
Tátos erő

Húzza csillagok tengerén
Minden világon

Hétszer tisztulva halad át
Túl hét határon
Ragyogja Jótengri szavát

Fényszőttesen
Ritmusra szárnyaló szekér
Nyíl-hegyesen
Forrás forrásáig elér
Onnan merülve
Hozza az élet italát
Fényre derülve
Mutatja: ITT VAN ODAÁT

Sólyomfi Nagy Zoltán

Marion Woodman - Ha elvek szerint élsz ...

 

"Ha elvek szerint élsz, akkor nem a saját életed éled. Sokkal egyszerűbb igyekezni mindig jobbnak lenni, mint annak, aki valójában vagy. Amikor ideálok szerint próbálsz meg élni, akkor folyamatosan gyötör egyfajta valótlanság érzése. Azt gondolod, hogy "valahol kell lennie valami örömnek". De lehetetlen, hogy minden arról szóljon, hogy valami "kell", "kellene" vagy "muszáj". És amikor a törés bekövetkezik, akkor kénytelen vagy felismerni az igazságot: nem voltál jelen. És akkor a kártyavár összeomlik szépen."

 

"Living by principles is not living your own life. It is easier to try to be better than you are than to be who you are. If you are trying to live by ideals, you are constantly plagued by a sense of unreality. Somewhere you think there must be some joy; it can't be all "must," "ought to," "have to." And when the crunch comes, you have to recognize the truth: you weren't there. Then the house of cards collapses."

Marion Woodman  

Forrás

Jostein Gaarder - ...a világ jön elénk

Születésünkkor egy egész világot kapunk ajándékba. Nem mi jövünk a világra, a világ jön elénk. 

Jostein Gaarder - Tükör ​által homályosan

Bert Hellinger - Az útról

A forrás nem kérdi, merre visz az útja.

A forrás

Vörösmarty Mihály - A szerelmes szeméről

"(…) a szerelmes

Csillagot hordoz szemében:

Annak nincs sötét s homály,

Bár bolyongjon éj felében,

Kedvesére rátalál."

 

220 éve született Vörösmarty Mihály 

Idèzet a Csongor és Tündéből

Barcza Katalin - Nap, Hold, Csillag megszabadításáról

Hajnalban köd fakít, nem látod a fényed. Messze jár már a nyár, mikor a nap éget.

Este a fellegek borítják a tájat, éjszaka nem tudod, a hold merre járhat.

Vaktában botorkálsz, ujjaid éjsötét szálakat bogoznak.

Mohán csúszik lábad, ősöreg faágak fájón arcul csapnak.

Kint vagy bent van sötét?

Lelkedben lobog-e a reménynek lángja?

Villan-e a szikra, parányi, iramló, amely a rézhídhoz elvezethet szállva?

Vár-e rád egy sárkány, ki elnyelte fényed?

Van-e hozzá erőd, hogy szembe merj szállni?

Mersz-e, tudsz-e, vágysz-e fényedért csatázni?

Csöndben alászállni.

Forrás: Tiszta mese

Barcza Katalin, meseterapeuta

inspiráló mese: Nap, Hold, Csillag megszabadítása (Szalóki Ági előadásában)

 

Pilinszky János - A várakozásról

 

Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

Pilinszky János - A várakozás megszentelése

Botos Orsolya - Az ítéletekről

 

Ítéleteid egyszerre megvédenek és megfosztanak a megérintettségtől,

mely sebezhetővé tenne, de ugyanakkor feloldhatná a falakat képzelt éned és isteni lényeged között.

Botos Orsolya

Carl Gustav Jung - A találkozásokról

Amikor két ember találkozik, úgy viselkednek, mint két kémiai anyag: ha reagálnak egymásra, mindkettő átalakul. 

The meeting of two personalities is like the contact of two chemical substances: if there is any reaction, both are transformed

Carl Gustav Jung - Modern Man In Search Of A Soul, 1933

Reményik Sándor - Őszi esők

Most ott künn eső zúg és szél süvölt
És úsznak lomha, szürke fellegek,
Az erdő fölé súlyos köd terül
És kioltja az égő színeket.

De holnap talán újra kék az ég,
S nincs változás az ősi fák alatt,
Csak valamivel több bíbort tapos
A vándor lába - és több aranyat.

Ralph Waldo Emerson - A bizalomról

 

Amit eddig láttam, arra tanított, hogy bízzak a Teremtőben, annak ellenére is, amit még nem láttam.

All I have seen teaches me to trust the Creator for all I have not seen.

Lackfi János - Tanulok sziklául ....

 

 . . Corse . Bavella ..

 

Tanulok sziklául,

hűségesnek lenni és mozdíthatatlannak,

öröklétbe gyökerezettnek,

hagyom, hogy kimarjon

és zölden benőjön az élet.

Tanulok patakul,

mindig megújulni és folyton folyvást

önazonosnak maradni,

hordozni tükrömön

képeket és káprázatokat,

mindig szaladni és mindig

megérkezettnek lenni.

Tanulok fául,

felfelé nyújtózni

szüntelenül égbe mártani ágvilláimat,

mélyen kötődni,

mélyből táplálkozni,

minden ősszel megszabadulni

attól, ami fölösleges,

minden tavasszal belefogni

a megújuló energia-projektbe.

Tanulok szélül,

mozgékonyabbnak lenni,

mint bármi, ami mozog,

jönni ki tudja, honnan,

menni ki tudja, hová,

lenni Isten erejének lehelete,

a mindenható dicsőségének

tiszta kicsordulása.

 

Forrás: Lackfi János

Szepes Mária - A teremtésről

Mindig beteljesedik, amire lasszót vet égő fantáziád.

Életfa nő belőle. Leszüreteled a magját.

Teremtő mágus vagy. Jól válaszd meg vetésed talaját!

Antoni Gaudì - Az inspirációról

Akarod tudni, hol találtam az inspirációmat? Egy fában; a fa támogatja a nagy ágakat, ezek a kis ágak, gallyak támogatják a leveleket. És minden egyes része harmonikus, káprázatos!

Gaudí, az építész

Lynda Sexson - Az emlékezetről

  Az emlékezet nem a múlt raktára, hanem a jelen kincsestára.

Lynda Sexson írónő

Zentai Anna - Arról, aminek ideje van

Nem a naptárba van írva, hogy minek van ideje, hanem a szívedbe.

Forrás 

Richard Buckminster Fuller - A változtatásról

 

Soha nem tudsz megváltoztatni dolgokat az által, hogy harcolsz a létező valóság ellen. Hogy megváltoztass valamit, építs egy új modellt és a már létező modell idejétmúlttá válik. 

You never change things by fighting the existing reality. To change something, build a new model that makes the existing model obsolete.

Richard Buckminster Fuller

 

Robert Lawson - Mind utazók vagyunk...

Mind utazók vagyunk... összekapaszkodunk azokkal, akikkel a szívünk, s nem a kezünk köt össze, és reménykedünk, hogy oda érünk, ahová szeretnénk. És az út végén jövünk rá, hogy mind közül csak az számít, hogy tudtunk-e valamit adni magunkból, amitől az útitársunk több lett? Szebb és könnyebb lett-e az út a jelenlétünktől?

Robert Lawson

Sík Sándor - Októberi rózsák

Piroslanak az októberi rózsák,

Széltől, madártól zsongnak a fakó fák,

A szökőkút csorog, akár a jóság.

Bennem is, bennem is, félénk dallamok

Borzolgatják a lomha őszi prózát.

Elálldogálok egy árvácska-ágynál.

Mondd, árva szívem, merre, mire vágynál?

Mi az a dallam, ami benned vájkál?

Messze van, messze van, minden messze van,

Az is ami volt, az is amit várnál.

Nézel az égre? Az a piros felleg

Immár csak emlék: nap-vissza-lehellet!

Ülj meg a békés szomorúfűz mellett.

Békesség, békesség, békés öregek

Bölcsek mosolya, immáron az illet.

Pereg a levél és pereg az óra.

Jön a november, a dér meg a bóra.

Jobb lesz, gondolj a decemberi hóra.

Neked is, neked is, holnap, úgy lehet,

Neked is fúvatnak takarodóra.

Hadd fúvassanak! Tudom, az is szép lesz!

Érett sziromnak lelengeni édes.

De míg bennem a dal fecskéje fészkes,

Hadd szálljon, - hadd fájjon: a tearózsát

Idesimítom ajkam melegéhez.

Solymos József - És a fák is elalszanak

Farkas napján, október 31-én, a falu népe kidöntött egy öreg fát, mert úgy tartották, ezen a napon elalszanak a fák, és az alvó fa sem fájdalmat nem érez, sem vért nem hullajt.

Addigra a fának le kellett csupaszodnia, meg kellett szabadulnia díszeitől, hogy megélhesse az átváltozást, a halált, hogy majd átadja magát a természet törvényének, az entrópiának, a felbomlásnak, és elemeire hullva újfent beépüljön a körforgásba, csatlakozva az egészhez.

E folytonosságot a régiek úgy fejezték ki, hogy még aznap új fát ültettek. Mert a lényeg a folyamat, amely nem más, mint az élet, az pedig örök, halhatatlan és végtelen.

Csepeli Szabó Béla - Ceruzám őszi lombja

- Ha sárga árnyék dől a tájra -

Én nem hősködöm. Ma is félve

bámulok fel a messzeségbe,

ha sárga árnyék dől a tájra,

s meztelen erdő fut a télbe.

Ősz van. Mint kint a barna fákon,

aranylomb zizzen ceruzámon,

zúg csendesen,

s napfényre szomjas szívemen,

végig suhint a - félelem.

Félek. Ha bűn ez - oldjatok fel,

hiszen az ember attól ember,

hogy szembeszáll a félelemmel,

s újra, s újra legyőzve azt

bárha ezerszer belereszket,

küzd, énekel, asszonyt ölelget,

s új tavaszt bont ki, új tavaszt...

Így volt és így van. Mért tagadnám?

Ha sárga árnyék dől a tájra,

én is mindig elsápadok,

de azért halkan dudorászva

jól elvégzem az őszi szántást

és földbe vetem a magot...

 

Életszomj I.-II. kötetből (1999.)

 

Radnóti Miklós - Kis nyelvtan

Én én vagyok magamnak

s néked én te vagyok,

s te én vagy magadnak,

két külön hatalom.

S ketten mi vagyunk.

De csak ha vállalom.

 

Fodor Ákos - Metaoptika

Nagyon figyelj, mert a világot
teszed is azzá, aminek látod.

Müller Péter - A szeretetről és az időről

A szeretet nem ismeri a múlt időt.

Weöres Sándor - Énhasadás

Utcasarkon
várok rám,
félórája
is van tán.

Ám értelmem
fölragyog
Nem jövök, mert
itt vagyok.

 

Weöres Sándor - Mi volnék?

Tűzben fa parazsa volnék,
Vízben puha moha volnék,
Szélben jegenyefa volnék,
Földön apám fia volnék.

 

The four elements

Embers of wood in fire I’d be–
Soft moss on stones in ponds I’d be– 
Swaying poplar in wind I’d be–
On Earth my father’s son I’d be–

Makkai, Adam; Morse, Donald E.

Forrás

 

Kányádi Sándor - Mit akar az eső

Mit akar az eső nékem elmondani, mit akarhat?

Cseppjei az ablakdeszkán, mint a könnyek, úgy csorognak.

A csizmám is szertemállott, és nagy a sár az utcákon,

Itt van a tél nemsokára, s nincs egy jó meleg kabátom.

 

Mit akar a gyertya nékem elmondani, mit akarhat?

Csak pislákol, fogy a faggya, nemsokára csonkká olvad.

Magam is csak pillogatok, mint a fogyó gyertyaszálam,

nemsokára ellobbanok itt a héder homályában.

 

Mit akar az óra nékem elmondani, mit akarhat,

az ő sárga számlapjával és amikor nagyot kongat?

Csak egy kigondolt szerkezet, élettelen, lelke sincsen.

Üt akarva-akaratlan, óránként előbbre biccen.

 

Mit akar az élet nékem elmondani, mit akarhat?

Idő előtt megöregszem, ifjúságom múlik, hervad.

Éhezések, lenyelt könnyek, ökölre borult alvások,

ölni napra-nap a földit, és várni a másvilágot.

 

erdélyi jiddis népdal – Kányádi Sándor fordítása

Szabó T. Anna - Azt mondjuk: tűz

Azt mondjuk: hús. Pedig a húsodat

nem ismerem. Nincsen hozzá közöm.

Csak véres, rejtett, romlandó anyag.

 

Azt mondjuk: csont. Bújok, tapogatom:

tudom a tökéletes szerkezet

ízelt mozgását, de mégsem te vagy.

 

Azt mondjuk: szem. Az ajkaimmal érzem

rezgő mozgását szemhéjad alatt.

 

A szád belseje, finom, rózsaszín

selymességeid, ahol lüktető

meleged lángja átsejlik a hártyán,

örvényes köldököd, lábujjaid

közén a titkos völgyek, füled spirális

ösvényei, a kulcscsont és a váll

közötti bölcső, ahol illatodban

alhatom, harapnivaló izmaid,

forróságod, izgalmad, markolásod,

a friss verejték bódító szagától

megvadult ölelésed – nem te vagy.

 

Eleven láng vagy! Csontból, húsból, vérből

előlobogsz, romolhatatlanul,

a mozgás vagy, a legfőbb mozgató,

és csak fészekként használod a tested,

a testemet, hogy továbblökd magad,

éljen a semmi is, és égig ég,

éltet, betölt, és már forrása sincs –

 

azt mondjuk: tűz, és azt érezzük: éget.

 

Elhagy kötetből (2006)

Forrás 

Szabó T. Anna - A mai nap

 

 1.

 

Képzeld, mi történt. Kora délelőtt,

amint utaztam új lakást keresni,

és azon tűnődtem, hogyan tovább,

míg üres szemmel bámultam a boltok

januári, kopott kirakatát,

és annyi minden eszembe jutott –

 

hirtelen tényleg csak a semmit láttam:

a házak közül épp kirobogott

a villamos, a hídra ráfutott,

s a megszokott szép tágasság helyett

köd várt a láthatatlan víz felett –

döbbenten álltam.

 

Köd mindenütt: a szorongás maga

ez a szűk, hideg, fehér éjszaka;

éreztem, hogy most ez az életem:

hogy gyorsan megy, de nem én vezetem,

hogy megtörténik, de mégsem velem,

hogy ott a látvány, s mégsem láthatom,

hogy sínen megyek, biztos járaton,

de hídon: földön, vízen, levegőben,

és felhőben is, mint a repülőben,

s a valóságnak nincs egyéb jele,

mint kezemben a korlát hidege.

Két hosszú perc, míg újra volt mit látni.

És most úgy érzem, megtörténhet bármi.

 

2.

 

Hogy folyt a könnyem! Nem tudtam, mi van,

csak feküdtem alattad boldogan.

Egy másik város, egy régi lakás.

És ezután már soha semmi más.

 

Elvesztettem, de megtaláltalak.

Csak azt vesztettem el, mi megmarad.

Nem az ég nyílt meg, hanem az ölem.

Jöttél az úton, indultál velem.

 

3.

 

Levágott hajad sepregetem össze.

Tizenhat éve együtt. Hány helyen.

Terek, lakások. Nézegetem: őszül.

Jaj, életem.

 

Szemétlapátra. Hogy lehet kidobni?

Inkább szálanként összegyűjteném.

Jó, tudom: soha semmit se dobok ki.

De hát: enyém!

 

Fenyőtűk közte. Nyáron napraforgó

pöndör szirmai. Hogy hull minden el.

Forog a föld is velünk, körbe-körbe.

Nem érdekel.

 

4.

 

Nem érdekel csak a nyakad, a vállad.

Ahogy megyünk egy téli hídon át,

összefogódzva. Ahogy hazavárlak.

Csak vándor hordja hátán otthonát.

 

Nem érdekel, hogy hol leszünk, csak együtt.

A csupasz padlón, széken, asztalon.

Én nem akarok igazán, csak egyet,

azt nagyon.

 

5.

 

Képzeld, mi történt. Érzem, hogy öregszem.

Házunk a várunk, így gondolkozom.

Pedig nem kősziklára építettünk,

hanem utazunk, egymás melegében,

a ködös hídon, egy villamoson.

 

És azt érzem, hogy megtörténhet bármi,

mint akkor, ott, az első éjjelen.

Pedig csak sín visz. Köd van. Ki kell várni.

Ahova te mész, oda jöjj velem. 

 

Elhagy kötetből (2006)

Forrás: Liter@