Kosztolányi Dezső - Szerenád

A kormos égből lágy fehérség
szitálja le ezüst porát.
Dideregve járok ablakodnál
a hófehér nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem mégse hallható,
mert zsongva, súgva és zenélve
halkan szitál alá a hó.

S körülvesz engem zordon árnyat
egy hófehér szelid világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelid melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mint angyalok fényszárnya ó,
minek szelided altatóul
halkan zenél a tiszta hó.

Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csöndes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló tiszta hó!

Nemes Nagy Ágnes - Karácsony

Fehér föld, szürke ég, a láthatáron
narancsszín fények égtek hűvösen.
Pár varjú szállt fejem felett kerengve
s el nem repültek volna űzve sem.

Csak álltam szürkén, szürke ég alatt.
– S egyszerre, mint gyors, villanó varázs
egy kicsi szó hullott elém: karácsony,
mint koldus kézbe illatos kalács.

Csodáltam. És a számon hála buggyant,
nem láttam többet kósza varjakat:
olyan szelíd volt, mint a gyermek álma,
s olyan meleg volt, mint a nyári nap.

Rainer Maria Rilke - Advent

Havat terel a szél az erdőn,
Mint pehely-nyájat pásztora.
S néhány fenyő már érzi sejtőn,
Miként lesz áldott-fényű fa,
És hallgatózik. Szűz utakra
Feszül sok ága, tűhegye
- szelet fog - készül, nő magasba,
Az egyetlen szent éj fele. 

Fordította: Fodor András

~ * ~ * ~ * ~

Advent

Es treibt der Wind im Winterwalde
die Flockenherde wie ein Hirt
und manche Tanne ahnt, wie balde
sie fromm und lichterheilig wird,
und lauscht hinaus. Den weißen Wegen
streckt sie die Zweige hin, bereit
und wehrt dem Wind und wächst entgegen
der einen Nacht der Herrlichkeit.

Nagy László - Kedvesemnek

Ez a világ ellobban
Ölelj engem mégjobban
Hajamtól a sarkamig
Hajnalig, de hajnalig
Nem hajnalig, örökig
Szakadatlan örömig.

Joan Collins - A kor lényegtelen

A korod csak egy szám. Teljesen lényegtelen, feltéve persze, hogy nem egy üveg bor vagy. 
Age is just a number. It's totally irrelevant unless, of course, you happen to be a bottle of wine. 

Ralph Waldo Emerson - A hóvihar

Az ég minden trombitái jelezték,
S most itt a hó: örvényként lebeg a
Rétek fölött: megőszült levegő
Fed dombot, erdőt, folyót és eget,
S a kert alján elrejti a majort.
Szán és utas elakad, a futár
Rostokol, nincs barát, a háziak
A fénylő tűznél ülnek: börtönük
Lett a vihar, a tomboló magány.

Nézd, nézd, hogy szerkeszt az északi szél!
Láthatatlan bányájából, amely
Fehér téglákat ont, a vad művész
Dőlt tornyú bástyákat rak szél iránt
Minden fa, sövény és ajtó köré;
Siettetve fantasztikus művét
Az Ezerkezű semmibe se vesz
Számot és arányt. Ketrecre, kutyaólra,
Tréfás pároszi koszorút akaszt;
Hattyú-formát kap a rejtett tövis;
Faltól falig betemeti az ösvényt
– Nyöghet a gazda! – és a kapunál
Toronykúppal tetőzi remekét.
Mikor ideje letelt, s már övé
Az egész világ, hipp-hopp, eltünik,
S ha kél a nap, az elképedt Müvészet
Utánozhatja, lassan és kövenkint,
Az őrült szél egy-éji alkotását,
A hó bolondos építményeit.

Fordította: Szabó Lőrinc 


The Snow-Storm

Announced by all the trumpets of the sky,
Arrives the snow, and, driving o'er the fields,
Seems nowhere to alight: the whited air
Hides hills and woods, the river, and the heaven,
And veils the farm-house at the garden's end.
The sled and traveller stopped, the courier's feet
Delayed, all friends shut out, the housemates sit
Around the radiant fireplace, enclosed
In a tumultuous privacy of storm.

Come see the north wind's masonry.
Out of an unseen quarry evermore
Furnished with tile, the fierce artificer
Curves his white bastions with projected roof
Round every windward stake, or tree, or door.
Speeding, the myriad-handed, his wild work
So fanciful, so savage, nought cares he
For number or proportion. Mockingly,
On coop or kennel he hangs Parian wreaths;
A swan-like form invests the hidden thorn;
Fills up the farmer's lane from wall to wall,
Maugre the farmer's sighs; and, at the gate,
A tapering turret overtops the work.
And when his hours are numbered, and the world
Is all his own, retiring, as he were not,
Leaves, when the sun appears, astonished Art
To mimic in slow structures, stone by stone,
Built in an age, the mad wind's night-work,
The frolic architecture of the snow.

Weöres Sándor - Nő a dér, álom jár

Nő a dér, álom jár,
Hó kering az ág közt.
Karácsony ünnepe
Lépeget a fák közt.

Én is, ládd, én is, ládd,
Hóban lépegetnék,
Ha a jeges táj fölött
Karácsony lehetnék.

Hó fölött, ég alatt
Nagy könyvből dalolnék
Fehér ingben, mezítláb
Ha karácsony volnék.

Halkan a tájék télbe borul -
Mindig a régi...mindig az új...

Friedensreich Hundertwasser - Vendég vagy

Vendég vagy a természetben - viselkedj.
You are a guest of nature - behave.
Du bist Gast der Natur - Verhalte Dich entsprechend.
Friedensreich Hundertwasser

Váci Mihály - Még nem elég!

Nem elég megborzongni,
   de lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
   de mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
   fagyot is bírjon el,
   ki acél akar lenni,
   suhogni élivel. 

Nem elég álmodozni.
   Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
   de felismerni kell!
Nem elég sejteni,
   hogy milyen kor jön el;
   jövőnket - tudni kell!

Nem elég a célt látni;
   járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
   az úton menni kell!
   Egyedül is! Elsőnek,
   elől indulni el!
Nem elég elindulni,
   de mást is hívni kell!
   S csak az hívjon magával,
   aki vezetni mer!

Nem elég jóra vágyni:
   a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
   de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
   Több kell: - az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
   Több kell: - az érzelem!
Ám nemcsak holmi érzés,
   de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
   szeress, szenvedj, remélj!

(Részlet)

Kányádi Sándor - Előhang

vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül

(1982)

Sík Sándor - Egyszerű titok

Nézvén naphosszat emberek szemébe,
És este ülvén egymagamban,
Nehéz könyvek között,
Egyszerre valahonnan kicsapott
És elém lobbant mindörökre
Az egyszerű Titok. 

És elfoszlott a nagy Illúzió.
Messzelátóm megfordult hirtelen,
Az életnyüzsgés olyan messze volt,
És úgy álltam fölötte szent magányban,
Mint egy alpesi szirtorom fején,
Napfényes, istencsókos, friss magasban,
A mozdulatlan ég-mosoly alatt. 

Lenn, lenn sürögnek apró hangyabolykák,
Apró faluk, és apró városok,
Pici Besnyők és pici Londonok,
És gombostűfej emberkék közöttük,
Ici-pici nagy bottal, nagy tasakkal,
Nagy pápaszemmel, nagy szakállal,
És ici-pici nagy-nagy akarással. 

Ni, ott egy gazda, jár az ekenyomban
És veti, veti a magot
A barázdába: nyílt istenmarokba.
Amott egy furcsa kis kalmár lohol
A Börze autós ajtaja felé,
Percentes agyú, asztmás kis öreg,
Forgatni zsebnyi játék tantuszát:
S nem látja, hogy a kattogó kerék
Forgatószíjja a nagy Mozgató
Láthatatlan kezére tekerőzik.
Amott kis napfény csillan pajkosan
Játékkatonák új sisakjain:
Állítgatják őket felnőttes arccal,
Farsangi, cifra, csillagos ruhákban,
Bajuszos, furcsa, szögletes fiúk:
Vezeti kezüket egy öreg szolga,
Az alázatos szolga, a Szerencse,
Akit dolgoztat a Parancsoló. 

Milyen érdekes ez a nyüzsge játék!
Hogy látom apró agyvelőiket kigyúlni
(Papírmasé-váracskák pici körte-fénye!)
És látom bennük a gondolatot
(Plakát-betűsen, hangos, nagy színekben!)
Mind azt hiszi, hogy lép, mozog, cselekszik,
S fontoska énje intéz, hat, teremt,
És nem érzi az Egyetlen Erőt,
A minden mozdulásnak Mozgatóját,
A minden gondolatnak Gondolóját,
Az okozások egy Okát. 

Ó én akarom az Akaratot!
Én szabad szívvel és gyermek-repesve
Az Áramkörbe kapcsolom magam,
Kis, szürke szívem hadd izzítsa fénnyé!
Én akarom: akarjon általam,
És hasson, és építsen, és teremtsen.
Akarok lenni szerszám a kezében,
Toll és eke és mécs és rádió:
Kis életem, hadd nőjön által így
A szabad légen át a végtelenbe.
Ó akarat, szabad szolgád vagyok,
Hűbéres úr e rabszolga világon:
Szolgám minden, mert én szolgád vagyok,
Enyém minden, mert én Tied vagyok!

Illyés Gyula - Gyönyörű, gyönyörű

Hátam mögött - szívem is hallja
törik az őszi fű
Te jössz, tudom. Miről?
A lépted nesze is gyönyörű.

Gyönyörű lesz, ha megjelensz
már csak egy pillanat.
Gyönyörű rögtön a világ
mihelyt része vagy.

Fásult volt, borús a szívem
szomorú, keserű.
Ha benne vagy
a szívem is ragyogó, gyönyörű!

Ködös őszi táj ez a szív
de ha Nap besüt
üveges lombja fölragyog
tündöklik mindenütt.

Sík Sándor - Ember

Embernek lenni!
Csak-embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek!

Lerázom magamról a port,
Amit a századok ajka rám lehelt,
Ledobom a palástot,
Amit a Hivatal rám tekert,
És az apostol köntösét is szétnyitom,
Amit szent ujjak fűztek össze vállamon:
Nézzétek, itt vagyok.

Lepletlenül, akár egy fiatal fűz a márciusi szélben,
Amit a földanya megformált a mélyben,
Amint elgondolt az Isten öröktől való villanatában,
Fogantatásom titokzatos pillanatában:
Én, ember, egy a millióból.

Ne várjatok éntőlem prédikációt
És ódát és okoskodást ne várjatok:
Én azt beszélem, ami vagyok.
Apró vagyok, és nincsen bennem semmi jó:
És mégis, a gondolat, amely tagjaimat összetartja,
Öröktől való.
Nyomorult vagyok: nincs magamtól semmim
Ami több lenne a pornál,
És mégis, úgy akarta az, aki formált:
Ami vagyok, örökkévaló.
Semmi vagyok, egy milliomod,
De minden, mert mindnyájatok.
Nézzétek, ezek az erek milyen kékek:
Akár a ti eretek!
És piros bennük és meleg a vér,
Mint bennetek.
Nézzétek ezt a szájat:
Kenyérre és csókra és szóra született,
Mint a tietek.
Ez a két szem nézni és nevetni szeret,
És látni tanult és sírni szokott,
Mint a ti szemetek,
És álmélkodik reggeltől estig,
Mint ti és Plátó és a kisgyerekek.
Halljátok, a szívem hogy piheg?
Hallgassátok és megértitek,
Hiszen ő is, mint a ti szívetek,
Kilenc hónapon át pihegett
Egy édes anyának szíve megett,
És visszatér, mint ti visszatértek,
A földbe, amelyből vétetett.

És ez a lélek, érzitek-é,
Hogy lüktet és ölel a lelketek felé?
Ó nézzetek belé!
Magát mutatja, egyet mutat:
De ebben az egyben a ti arcotokat.
Tükör módjára tükrözi hűn:
Benne az erény és benne a bűn,
És minden érzés benne van,
Ami csak bennetek megfogan,
S kimerhetetlen mélyébe lenn
Piheg a mindennapi rejtelem:
A közös, a közös Végtelen.

Zen tanítómese az átkozódásról

Thich Nhat Hanh

Élt egyszer egy idős zen mester, aki nemcsak a meditációban, hanem a harcokban is jeleskedett. Már öreg volt, de mégis le tudta győzni a kihívóit. Híre elterjedt messzi földön és sok tanítvány jött hozzá.

Egy nap egy kételyes hírű, dölyfös, fiatal, erős harcos érkezett a mester falujába és azzal kérkedett, hogy Ő majd legyőzi az idős zen mestert. A fiatal harcos általában megvárta, hogy az ellenfele tegye meg az első lépést és megfigyelte támadója harcmodorát, gyengeségeit és aztán kegyetlenül kihasználva ellenfele gyengepontját villámgyorsan lecsapott. Eddig minden párviadalból győztesen került ki. Az idős mester elfogadta a kihívást a harcra. Ott álltak egymással szemben és a fiatal harcos sértéseket és gúnyolódásokat vágott az idős mester fejéhez. A zen mester csak állt csendesen és tekintetét a gőgös harcosra szegezte szelíden. Amikor a fiatal látta, hogy sértegetéssel nem ér el semmit köpködni kezdett, majd pedig átkozódni. Az idős bölcs meg sem moccant csak állt türelmesen. Órák teltek el így. Végül a harcos semmi újat nem tudott kitalálni és megsemmisülten állt a zen mester előtt. Érezte, hogy alul maradt és elismerte a vereséget. A „harc” végezetével a tanítványai körbevették az idős mestert és így kérdezték? – Mester, hogy tudtat elviselni ezt a sok gúnyt, sértegetést és átkozódást? Erre a Mester így felelt: – Ha valaki ajándékot hoz, amit nem fogadok el, vajon kié marad az ajándék?

Forrás: http://filantropikum.com/kire-hat-az-atok-zen-tanitomese-az-atkozodasrol/

Reményik Sándor - Halotti beszéd a hulló leveleknek

Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?
Bizony bíbor és bronz és arany
És örökkévaló szent szépség vagyunk.
Ahogy halódunk, hullunk nesztelen:
Bizony, e világ dőre, esztelen
Pompájánál nagyobb pompa vagyunk.
Nem történhetik velünk semmi sem,
Mi megronthatná szép, igaz-magunk.
Míg a fán vagyunk: napban ragyogunk
S ha alászállunk: vár a hűs avar,
Testvér-levél testvér-lombot takar,
Ott is otthon vagyunk.
Ha megkeményedünk és megfagyunk:
Zuzmara csillog rajtunk: hermelin.
Bíbor után a fehér hermelin.
Bizony szépek vagyunk.
Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?
Ha végre földanyánk része leszünk,
Ott is szépek leszünk,
Ott is otthon leszünk.
És árvaság csak egy van, feleim:
Az erdőn kívül lenni.
Otthontalannak, hazátlannak lenni.
Nagyvárosok rideg utcakövén
A széltől sepertetni.
Sok más szeméttel összekevertetni.
Árvaság csak ez egy van, feleim.
S amíg itthon vagyunk:
Bizony bíbor és bronz és arany
És örökkévaló szent szépség vagyunk.

Babits Mihály - Bálterem most az ősz...

Bálterem most az ősz
sárga selyemmel.
Legyezők röpködése.
Táncok lengése.

Ha tánc van, ahol tánc van,
minek az a sok szőnyeg?
Oly puhák, vastagok,
és folyton fölgyürődnek...

Uram, mi a levegőben
táncolunk, szállunk,
s ha fáradtan táncból kiállunk,
a szőnyegre lehullunk.

Sűrű, kemény zene fáraszt,
milió hegedü hangja;
látatlan cigányok csücsülnek
a felhő karzatán.

Lenge lankadás, minden könnyü!
Csak egy nehéz: a lábam.
Csetlek és botlok,
mint kábult részeg a bálban.

Weöres Sándor - Rongyszőnyeg 103

Legyen tiéd, ha kell,
az imádott szerencse,
de engem őrizzen
tetteimnek bilincse,

hagyjon a véletlen
a mézben vagy a sárban,
magam-varrta sorsot
hordjon mindég a vállam.

Rongyszőnyeg

Nagy László - Tűz

Tűz
te gyönyörű,
dobogó, csillag-erejű
te fűtsd be a mozdonyt halálra,
hajszold, hogy fekete magánya
ne legyen néki teher,
tűz
te gyönyörű,
ihlet, mindenség-gyökerű,
virágozz a vérző madárban,
égesd hogy a sorsot kimondja,
nem a hamuvá izzó csontja,
virrasztó igéje kell,
tűz
te gyönyörű,
jegeken győztes-örömű,
ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra
lélekben szakállasodva,
hűlve latoló józanságban,
ahol áru és árulás van,
öltöztess tündér-pirosba,
röptess az örök tilosba,
jéghegyek fölé piros bálba,
ifjúság királya,
tűz!

Babits Mihály - Húnyt szemmel...

Húnyt szemmel bérceken futunk
s mindig csodára vágy szivünk:
a legjobb, amit nem tudunk,
a legszebb, amit nem hiszünk.

Az álmok síkos gyöngyeit
szorítsd, ki únod a valót:
hímezz belőlük
fázó lelkedre gyöngyös takarót.

Radnóti Miklós - Október délután

Mellettem alszik a tölgy alatt Fanni,
s mióta alszik, annyi makk hullt a fáról,
hogy minden jámbor lombbal veszekszem érte, -
mikor átkarolt kérte, őrizzem pihenését.

De nap kacsintgat át fodrán a lombnak,
vad darazsak dudolnak körül haraggal.
És a lomb makkal felel és feleselget,
hulló makk makkot kerget, nem tud a fán maradni.

Fanni fölébred és álmos szeme kék,
keze oly szép, mint szentkép keze és gonddal
békít a lombbal, végigsimít a számon
s ujját ott tartja három harapós fogamon még,

hogy ne beszéljek. Így készül az új csend
és a csendből odafent sziszegve eső
hatnapos eső, mely elmossa a makkot
s mint fekete szallagot, úgy köti ránk a novembert.

Juhász Gyula - Dedikáció

Késő szüret, de sors és ember
Amit szőlőmben meghagyott,
Annál becsesebb és érettebb
S belőle bárkinek adok.
Ez az én vérem: gyönyör és gyász
Bora, bíbora benne ég,
Fájó tavasz, szomorú szép nyár
Emléke ott zsong benne még.

Ágai Ágnes - Amikor nem vagy itt

Amikor nem vagy itt: fázom,
és belebújok a köpenyedbe,
magamba szívom a dohány
és borotvahab szagát,
kinyitom az aktatáskádat,
kezembe veszem a tollat,
és a jegyzetfüzetet,
aztán lefekszem az ágyba,
és testednek helyet szorítok,
leoltom a villanyt,
végiggondolom milyen is volt
a veled előtti korszak:
várakozás valami
biztos bizonytalanra,
arra, hogy jössz,
és hogyha elmégy,
én fázni fogok,
és belebújok a köpenyedbe,
magamba szívom a dohány
és borotvahab szagát,
kinyitom az aktatáskádat,...
Tehát a tárgyak?
Vagy a tárgyakban rekedt mozdulatok?
Kesztyűdben ujjad hív,
sáladon a kockák felnevetnek.
Amikor nem vagy itt,
olyan töményen vagy velem,
hogy átforrósodom.

Varró Dániel - Október

The Tears Of Angels - Leonid Afremov

Fogynak a nappalok, nyúlnak az esték,
teli pöndörödő levelekkel a fák,
mintha kispriccelt volna a festék,
oly sokszínű lett ez az őszi világ.

És mintha a bőrön ecset kaparászna,
arcunk kipirul, belekékül a szánk,
egy piktor az ősz, és nincs neki vászna,
szineket ken ezért maszatolva miránk.

Emily Dickinson - A lélek saját társat választ...

A lélek saját társat választ,
S ajtót betesz.
Őnéki már a majoritás
Kívül reked.

Nem mozdul, hogyha hintó áll meg
A kapunál
Nem mozdul, hogyha császár térdel
Lábainál.

Tudom, hogy egyet választott csak,
Az volt övé,
Aztán figyelme héját zárta,
Akár a kő.
 
Fordította: Károlyi Amy

~ o ~ o ~ o ~

The Soul selects her own Society

The Soul selects her own Society,
Then shuts the Door.
To her divine Majority
Present no more.

Unmoved she notes the Chariots pausing
At her low Gate
Unmoved, an Emperor be kneeling
Upon her Mat.

I’ve known her from an ample nation,
Choose One,
Then close the Valves of her attention,
Like Stone.

Richard Bach - A tanulásról

Tanulás az, ha rájövünk arra, amit már tudunk.
Cselekvés az, ha megmutatjuk, hogy tudjuk.
Tanítás az, ha másokat emlékeztetünk arra, hogy ők is éppolyan jól tudják.
Mindannyian tanulunk, cselekszünk és tanítunk.

Learning is finding out what you already know. 
Doing is demonstrating that you know it. 
Teaching is reminding others that they know just as well as you. 
You are all learners, doers, teachers.

Richard Bach - Illúziók - Egy vonakodó messiás története

Kárpáti Tibor - Az ősznek áldoztunk

Reszkető szívvel az ősznek áldoztunk
Az Álmok Erdején, csak te meg én
Oly aprók voltunk és egymásba bújtunk
Egy gomba kalapjának peremén

Szélúrfi pánsípján muzsikált csendben
És egy tölgyfa-tündér dalra fakadt
Az alkonytól lázpiros rengetegben
Rozsdaágyba tért nyugodni a Nap

Majd köddé vált arcunk, elsápadt minden
És ezüstfehéren, akár a Hold
Pókselyem-szoknyában, holdsugár-ingben
Egy haldokló nimfa rólunk dalolt

Margaret Shepard - A hitről

Van úgy, hogy egyetlen módon tudsz tovább lépni: a hited szányára kelve elrugaszkodsz. 
Sometimes your only available transportation is a leap of faith. 

Margaret Shepard

Molnár Krisztina Rita - Kőház

Ha egyszer hirtelen,
ha egyszer lenne még,
egyszer, ha úgy adódna
(és jól meglepne minket),
egy váratlan esély,
egy házat kéne rakni,
a túl és innenen,
ha volna egy vidék.

Rakni egy új házat
talán nem is nehéz,
csak kő, csak kőre kő,
fehér, akár a mész,
fából oszlopok,
a kőfalon cserép,
korallpiros tető,
az ablakokra vászon,
hogy reggel jó korán,
– a fény az árny ölében –,
amíg még nem vagy ébren,
az arcodon ne játsszon
a nap, ha fellobog.

Nem is szólnánk sokat,
(Miről is lenne szó,
ha minden tiszta és
egyszerű, mint a só?)
Tudod, csak te meg én,
friss víz, egy kőedény,
korsó, hal és olaj,
kovásztalan kenyér,
én szőnék, és te volnál
a faluban az ács,
na, jó, lehetnél esetleg,
lehetnél még halász,
és alkonyatkor együtt
ülnénk a hűs kövön,
és szóba sem kerülne,
mert nem merülne fel,
hogy el kéne menni innen,
hogy lenne más öröm.

Jékely Zoltán - Nyárutó

Megöldököltük a nyarat,
mint egy széptollú madarat,
belőle más nem is maradt,
egy-két piros toll-pillanat.

Megnyúlt árnyékok, hullott-szilvaszag;
a lombokon még nincs egy foltnyi vér sem:
vadgerle búg – forró hangjában, érzem,
még a bolondító, vad nyár kacag.

Varró Dániel - A szilvalekvár és a zabpehely

Egy régi Spájzban összebújva, hej,
két Krumplinudli és egy Kanna Tej
közt Szilvalekvár úr és a Zabpehely
kisasszony,

míg nyekeregnek a Ház vén ajtai,
hüppögve sírják vissza hajdani
fogyaszthatóságuk a hajnali
kakasszón.

„Jaj, hisz oly lágy és omlós volt kegyed,
s lám, minőségét nem őrizte meg,
az Időnk túl hamar lejár” szepeg
a Lekvár,

„minőségünk a szívben tartatik,
s közöttünk már a romlás kajtat itt,
kisasszonyom, s a Romlás, jaj, alig
szelektál.”

„Bizony, Lekvár úr, mint a csillagok,
oly fényes volt Ön és illatos -
sötét a színe mint a tinta most,
s bezápult.

Emlékszik még? Két éve vagy tavaly
négy Céklarépa és egy Tálka Vaj
közt összebújva sugdolózni, haj,
be szép volt...”

Így sírdogálnak összebújva, hej,
két Krumplinudli és egy Kanna Tej
közt Szilvalekvár úr és a Zabpehely
kisasszony,

s a pír elfutja őket, restelik,
hogy hüppögésükkel telis-teli
lesz már a régi Spájz az esteli
harangszón.

József Attila - Margaréta

Itt kuksolok a szilvafák között,
kakukkolgat a hamvas szerelem,
kakukkolgat. A berekháti köd
pamutpapucsban lépked szívemen.

Elültem, mint az öreg szúnyogok.
Összébb simul a szittyó meg a nád,
hever lábamnál a szél és morog;
borzas a szőre. Sóhajt a világ.

Tégla a boglyán, öklöm fejemen, -
egy margarétán búsulnék magam,
már pára hátán illan életem
s - vén görbe bú - munkám még lombtalan.

Csak bámul göbbedő hodály alól
a barna kapa hűvöslő nyele - -
Ökörnyál után ugrik a bokor,
zsibongva rebben száraz levele.

Reményik Sándor - Csendes csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezed a szívedre,
Hallgasd, figyeld hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a szürke kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod, hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? S hogy tükröződni
Látod a vízben az eget.

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák:
Rajtuk át Isten szól: jövök.

Audrey Hepburn - Az élet olyan, mint egy múzeumi kiállítás

Edward B. Gondon - In conversation

Az élet olyan, mint egy kutyafuttában végignézett múzeumi kiállítás. El kell telnie egy kis időnek, amíg értelmezni tudjuk mindazt, amit láttunk - elgondolkodunk rajta, utánaolvasunk, majd elraktározzuk. Egyszerűen képtelenek vagyunk mindent egyszerre befogadni.

Living is like tearing through a museum. Not until later do you really start absorbing what you saw, thinking about it, looking it up in a book, and remembering - because you can't take it in all at once.

- Audrey Hepburn

Hermann Hesse - Hogy megtanuljam a világot szeretni

Testemen-lelkemen megtapasztaltam, hogy nagyon is hasznomra vált a bűn, hasznomra vált a gyönyör, a birtoklás óhajtása, a hiúság, sőt a legszégyenletesebb kétségbeesés is, hogy megtanuljam feladni ellenkezésemet, megtanuljam a világot szeretni, hogy ne mérjem többé valamely, általam kívánt, általam elképzelt világhoz, az általam kigondolt tökéletességhez, hanem megelégedjem vele már most, szeressem úgy, ahogy van, és örüljek, hogy része vagyok.
- Hermann Hesse: Sziddhárta (részlet)

Váci Mihály - Szelíden, mint a szél

Szőkén, szelíden, mint a szél,
   feltámadtam a világ ellen,
   dúdolva szálltam, ténferegtem,
   nem álltam meg – nem is siettem,
   port rúgtam, ragyogtam a mennyben,
cirógatott minden levél.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
   minden levéllel paroláztam;
   utamba álltak annyi százan
   fák, erdők, velük nem vitáztam:
   – fölényesen, legyintve szálltam
   ágaik közt, szép suhanásban,
merre idő vonzott s a tér.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
   nem erőszak, s akarat által,
   ó, szinte mozdulatlan szárnnyal
   áradtam a világon által,
   ahogy a sas körözve szárnyal:
   fény, magasság sodort magával,
szinte elébem jött a cél.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
   a dolgok nyáját terelgettem,
   erdőt, mezőt is siettettem,
   s a tüzet – égjen hevesebben,
   ostort ráztam a vetésekben:
   – így fordult minden vélem szemben,
   a fű, levél, kalász is engem
   tagad, belémköt, hogyha lebben,
a létet magam ellen szítom én.

Szőkén, szelíden, mint a szél;
   nem lehetett sebezni engem:
   ki bántott – azt vállon öleltem,
   értve-szánva úgy megszerettem,
   hogy állt ott megszégyenítettem
   és szálltam én sebezhetetlen:
– fényt tükrözök csak, sár nem ér.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
   jöttömben csendes diadal van,
   sebet hűsít fényes nyugalmam,
   golyó, szurony, kín sűrű rajban
   süvített át, s nem fogott rajtam,
   s mibe naponkint belehaltam,
   attól leszek pusztíthatatlan,
s szelíden győzök, mint a szél.

Garai Gábor - Tücsökdal

Zöld-arany erdőn
búvik az árnyék,
perdül a tisztás
szólal a síp;
hallod-e jószág,
fény-szüle csillag,
fény-szüle csillag
táncdala hív.

Most, kicsi zergém,
szökj le a sziklás
bú magasáról
rúgjad a port:
két deli szarvad
ágabogára
színarany almát
ültet a hold.

C. S. Lewis - Az alázatról

felajánlás

Az alázat nem az, hogy kevesebbnek gondoljuk magunkat, hanem hogy kevesebbet gondolunk magunkra. 

True humility is not thinking less of yourself; it is thinking of yourself less.
- Clive Staples Lewis

Ady Endre - Sem utódja, sem boldog őse...

Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek. 

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény. 

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak. 

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.

Pilinszky János - Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehunyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.

Müller Péter - A titkos tanításról

"Titkos tanítás az, amely egyrészt megfejti a titkot, másrészt áhítattal meghajol a megfejthetetlen előtt."

Nemes Nagy Ágnes - Nyári rajz

     Hogy mit láttam? Elmondhatom.
    De legjobb, ha lerajzolom.
    Megláthatod te is velem,
    csak nézd, csak nézd a jobb kezem.

    Ez itt a ház, ez itt a tó,
    ez itt az út, felénk futó,
    ez itt akác, ez itt levél,
    ez itt a nap, ez itt a dél.
    Ez borjú itt, lógó fülű,
    hasát veri a nyári fű,
    ez itt virág, ezer, ezer,
    ez a sötét gyalogszeder,
    ez itt a szél, a repülés,
    az álmodás, az ébredés,
    ez itt gyümölcs, ez itt madár,
    ez itt az ég, ez itt a nyár.

    Majd télen ezt előveszem,
    ha hull a hó, nézegetem.
    Nézegetem, ha hull a hó,
    ez volt a ház, ez volt a tó.

Te még mindig cipeled?

Két zen szerzetes, Tanzan és Ekido olyan úton lépdeltek, amely a heves esőzés hatására rendkívül sárossá vált.
Egy falu közelében találkoztak egy fiatalasszonnyal, aki éppen az úton próbált átkelni, ám a sár olyan mély volt, hogy az tönkrette volna a selyem kimonóját. Tanzan azonnal a karjaiba kapta a hölgyet, átvitte az út másik oldalára.
A szerzetesek csendben folytatták útjukat. Öt órával később, amint közeledtek a számukra szállásul szolgáló templomhoz, Ekido nem tudta tovább visszatartani magát, és kifakadt: "Miért cipelted át azt a lányt az úton?! Nekünk, szerzeteseknek nem szabad ilyesmit tennünk!"
"A lányt én már több órája letettem - felelte Tanzan. - Te még mindig cipeled?"

~ o ~ o ~ o ~ o ~

Two monks, Tanzan and Ekido, traveling on pilgrimage, came to a muddy river crossing. There they saw a lovely young woman dressed in her kimono and finery, obviously not knowing how to cross the river without ruining her clothes.

Without further ado, Tanzan graciously picked her up, held her close to him, and carried her across the muddy river, placing her onto the dry ground. Then he and Ekido continued on their way. Hours later they found themselves at a lodging temple.

And here Ekido could no longer restrain himself and gushed forth his complaints, “Surely, it is against the rules what you did back there… Touching a woman is simply not allowed… How could you have done that? And to have such close contact with her! This is a violation of all monastic protocol…” Thus he went on with his verbiage.

Tanzan listened patiently to the accusations. Finally, during a pause, he said, “Look, I set that girl down back at the crossing. Why are you still carrying her?”

Gyurkovics Tibor - Csoda

Cory Smith - Picasso

Én látom őt – és ő lát engem
valami tükörszerelemben
én benne – ő bennem ragyog
egyedül és ketten vagyok.

Pál Apostol - Nem a félénkség lelkét adta nekünk Isten

7. Mert nem a félénkség lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.
Pál második levele Timóteushoz

7 For God hath not given us the spirit of fear: but of power, and of love, and of sobriety.
The second Letter of Saint Paul to Timothy

Szabó Lőrinc - Ünnep

Áldassál, Uram, amiért
nékem is adtál valamit,
áldassál, amiért
nemcsak szépséget s szórakozást
teremtettél, nemcsak gyönyörű
templomokat s félelmetes
pénz-szörnyeket, nemcsak ifju
lelkesedést, friss vért, kacagó
lányokat s gyermekeket, – óh,
áldassál, Uram, amiért
a mulandó örömök
s harcok hétköznapjai után
megteremtetted az ünnepet,
a megnyugvást,
a semmit,
aki az idő teljességében
értem is eljön
és áldott karjaiban
elringat mindörökre. Ámen.

Weöres Sándor - Idyllium

a mező csendje
a domb hajlása
egyablakos ház
néz a forrásra

nap hold csillagok
körülkeringik
itt kéne élni
ámulva mindig

betévedőnek
kenyeret adni
gyümölcsöt szedni
vetni aratni

égi forgással
feküdni kelni
itt kéne élni
örökre lenni

Dante Alighieri - Isteni színjáték, Paradicsom, XXXIII.

Paradicsom, XXXIII. 142-145

Csüggedtem volna, lankadt képzelettel,
de folyton-gyors kerékként forgatott
vágyat és célt bennem a Szeretet, mely
mozgat napot és minden csillagot.

Fordította: Babits Mihály

All'alta fantasia qui manco possa;
ma gia volgeva il mio disio e il velle,
si come rota ch'igualmente e mossa,
l'Amor che move il sole e l'altre stelle

Garai Gábor - Rózsa

Fölszisszentél: ez a rózsa, ha
porcelánból volna, micsoda
bárgyú giccsbe fagyna ugyanaz
a langy tea-szín, a sugaras
vörös erezet, a szűz szirom,
a gyöngypermet a csöpp bolyhokon,
mily torz volna ragyogása is,
milyen esetleges és hamis. –

Mert nem attól szép és igazi,
hogy kelyhét így csak ő bontja ki,
hogy porzói ( épp ennyi s eképp)
körülállják óvón a bibét,
hogy való példány s botanikát
igazol, - de attól, hogy virág,
hogy a húsán nem szintétikus
harmat pereg, de ott záporoz
gyönge rostjaiban az idő,
hogy levágottan is egyre nő,
hogy most ilyen s egy perc múlva más,
hogy szüntelen, lázas virulás,
hogy elhull és többé nem terem
eleven mása már sohasem,
hogy nem örök benne semmi, csak
az ezer halandó változat.

Lényegét ha kőbe költenéd,
ne testét mintázd – az életét,
illatát, mely oly illanó,
mint kimondva elhaló a szó;
azt a titkát kell megfejtened,
hogy miképp egy és ezerszeres,
sorsát kell alakká öltsed itt:
miként tölti be törvényeit,
hogy micsoda zuhogásban áll,
míg kigyújtja s elfújja a nyár.

Popper Péter - Az egyetlen realitás

Állandóan régi sérelmeinken rágódunk, vagy visszavágyódunk elmúlt állapotainkba; az elképzelt jövővel ijesztgetjük vagy vigasztaljuk magunkat. Eközben elsiklunk az egyetlen realitás, az aktuális valóság, a jelen felett.

Rabindranath Tagore - A vak leány

 Nydia: Blind Girl of Pompeii - Herbert Gustav Schmalz 1908

Egy vak leány jött a kertembe reggel
s virágfüzért adott, zöld levelekkel.

Én a virágot a nyakamba tettem
s könny csillogott föl mind a két szememben.

A lányt megcsókoltam, majd szóltam: "Áldott,
vak vagy te is, akárcsak a virágok.

Te nem tudod, hogy mily szép, amit adtál
és nem tudod, hogy szebb vagy önmagadnál".

Fordította: Kosztolányi Dezső 

The Gardener
58 
One morning in the flower garden a blind girl came to offer me a
flower chain in the cover of a lotus leaf.
I put it round my neck, and tears came to my eyes.
I kissed her and said, "You are blind even as the flowers are.
"You yourself know not how beautiful is your gift."

Rabindranath Tagore - The Gardener