biccenéssel csúszik fel egy fű-élen…
Akkora falevelet húz a hangya,
világot visz egy diófalevélen.
Gyöpre hasalva, gyermekmódra nézem,
fülembe duruzsol a füvek hangja:
s egyszerre mintha szellő fogna kézen,
így indulunk el, világgá suhanva.
Időn kül esve illanunk a szélben,
visz kényszerűző szenvedély, s a villám,
versben vetülve is a valót fénylem.
Csillag-rendben kísér ezernyi csillám,
de mint a hangya, csak magamat mérem,
míg próbálgatom táguló pupillám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése