Gyermekkori telekből hull a hó.
Ablakomban a régi kép megéled :
most indul a lámpagyújtogató;
hosszú botján láng-pillangót lobogtat,
s tudom, hogy titka és varázsa van . . .
Míg léptei az utcánkban kopogtak,
a Dobozgyár dorombolt nyájasan.
Lámpagyújtó leszek - döntöttem el akkor,
s most vallat a könyörtelen gyerekkor:
felnőtt-e bennem vagy elhalt a szó?
S magamnak újra mindent megigérek,
míg szemem a fehérlő tájba réved,
s elmúlt telekből hull át, hull a hó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése