Ludván Mihály Máté - Karácsony

Karácsony ünnepén
csillag a fa tetején.
Sokféle dísz a fán,
Isten néz ilyenkor rám.
És sokan másokra,
azokra is, kik el vannak átkozva.
Mindenkire.

2013. december

Ágai Ágnes - A titkokat az ujjamnak mondom el

Adrian C. Murray - The Story

Én mindig először megszagolom a könyvet,
beszívom a képeket és a betűket,
aztán úgy érzem: én vagyok a mese,
és a könyv az olvasó.

Maradj, fogd a kezem,
ülj az ágyam szélére, mesélj!
Ha lerúgom a paplant,
takarj be, simogasd meg az arcom,
és ha elalszom, akkor se hagyj el.

Múltkor azt álmodtam, hogy
léggömbök nyílnak a fűben.
Leszakítottam őket,
és elpukkadtak.
Sírtam. De színes könnyeket.

Hogyha zene szól,
vagy ha a meleg fürdőkádban ülök,
úgy borzongok, mintha fáznék.
Legjobb lenne a fürdőkádat
színültig megtölteni zenével,
és búvárruhában elmerülni benne.

Garai Gábor - Fényes idő

Fényes idő. Az esték is fehérek.
Gyermekkori telekből hull a hó.
Ablakomban a régi kép megéled :
most indul a lámpagyújtogató;

hosszú botján láng-pillangót lobogtat,
s tudom, hogy titka és varázsa van . . .
Míg léptei az utcánkban kopogtak,
a Dobozgyár dorombolt nyájasan.

Lámpagyújtó leszek - döntöttem el akkor,
s most vallat a könyörtelen gyerekkor:
felnőtt-e bennem vagy elhalt a szó?

S magamnak újra mindent megigérek,
míg szemem a fehérlő tájba réved,
s elmúlt telekből hull át, hull a hó.

Devecsery László - Karácsonyi pillangók

Karácsonyi kismadár
üldögél az ágon;
karácsonyi muzsika:
szél zenél a fákon.

Könnyed röptű hópihék
pillangóként szállnak,
ünnepváró pásztorok
köszönteni járnak.

Közeleg az este is:
hótiszta az álom;
angyal szavú szózatod
igaz szívvel várom.

Kosztolányi Dezső - Gyerekkor

Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt:
egy ködbe olvadt álom és való,
ha hullt a hó az égből, porcukor volt,
s a porcukor az abroszon a hó.

Negyven pillanatkép - 20. Gyerekkor

Ady Endre - Kis karácsonyi ének

Kalácsi René - Áhitat

Tegnap harangoztak,
holnap harangoznak,
holnapután az angyalok
gyémánt-havat hoznak.

Szeretném az Istent
nagyosan dicsérni,
de én még kisfiú vagyok,
csak most kezdek élni.

Isten-dicséretére
mégis csak kiállok,
de boldogok a pásztorok
s a három királyok.

Én is mennék, mennék,
énekelni mennék,
nagyok között kis Jézusért
minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
százszor bepiszkolnám,
csak az Úrnak szerelmemet
szépen igazolnám.

Fésüs Éva - Téli ünnep az erdőn

A köd ma felszállt, mint a tömjén
papok himbáló füstölőjén,
s öreg zsoltárokon merengnek
a sziklahomlokú hegyek.
Fehércsuhásan száz boróka
a lankán térdre hullt a hóba,
s a krisztustövisek bogyója
mint olvasó, lassan pereg.

Fejem felett a zúzmarás ág
szelíd hajlása halk imádság,
s tudom, ma mélységes szívemhez
sekély szavam nem érhet el.
Talán a perc is mozdulatlan,
az Isten itt olyan közel van,
megáldja mind a cinkefészket,
s ezüstös csendben ünnepel.

Pity-pitty! - csak ennyi hang az élet,
a hóba rókaláb se mélyed,
oly egyszerű itt minden fenség,
oly nagyszerű e némaság!
Mi mért nem tudjuk ezt a
s a lélek hamvas hófehérjét
miért nem tartjuk büszke bájjal,
mint szűzi hó terhét a fák?

A nap dereng, mint messzi ábránd.
Most álmodik a medve málnát,
a nyúl rügyet, - s akár az álom,
ringatva múltat és jelent, -
a bükkfaágról valahányszor
egy sóhaj rezdül, mint a zápor,
pihék csodája hull szememre,
s puhán szívemre száll a csend.

Weöres Sándor - A háromkirályok imája

Sandro Boticelli - Háromkirályok imádása

Mintha arany lenne, pedig kereszt.
Mintha kereszt lenne, pedig boldogság.
Mintha tanítana, pedig imádkozik.
Mintha büntetne, pedig bűnhődik.
Mintha parancsolna, pedig szolgál.
Mintha felnőtt lenne, pedig gyerek.
Mintha gyermek lenne, pedig felnőtt.

Mintha te lennél, pedig Én vagyok.

Zelk Zoltán - Zöld, zöld, zöld

David Mueller - Girl in a Green Hat

Mikor vidám zöld kalapban
elém villant a mélyhangú lányka,
egyszeriben kizöldült a
kedvem téli ága.

És azóta minden ágak
öltözködnek kalapja szinébe,
sistereg a nyár kanóca,
porzik a lég, zápor fut az égre.

Zúzos ágra telepedett
varjúcsapat csodálkozva rebben ---
lobog a táj talpig zöldben,
talpig szerelemben!

Gazdag Erzsi - Hull a hó

Hull a hó, hull a hó,
mesebeli álom!
Télapó zúzmarát
fújdogál az ágon.

A kis nyúl didereg,
megbújik a földön:
Nem baj, ha hull a hó,
csak vadász ne jöjjön!

Parányi ökörszem
kuporog az ágon,
vidáman csipogja:
„Süt még nap a nyáron!"

Gazdag Erzsi

Benjámin László - Köznapi dolgok igézete

Tore Heggelund - Night Sky

Még azt se mondtam el, milyen csodás
nagy éjszakán az ezüst zuhogás,
a hangtalan föld határaira
lezúduló csillag-Niagara.

Még sose mondtam el a színeket,
szürkébe foglalt hétszín íveket,
fehér havat a zöld fenyőgalyon,
piros kendőt a fekete hajon.

Még sohase soroltam el az ízek
mindegyikét; húzó fanyart az ínynek;
maró sósat; viasz-sejtekbe szűrt
viráglevet; hánytató keserűt.

Nem mondtam el az évszakok futását,
hogy mily kápráztató a zuzmarás ág,
jázminvirág a tavaszt illatozza
és napernyőjét kinyitja a bodza.

Nem mondtam el megannyi búját-mézét
az életnek, mit kuporgat öt érzék
s a szív mélyében születő zenét -
a köznapi dolgok igézetét.

Köznapok – csupa izgató magánügy:
Holdfény, kenyérharc, becsület, madárfütty,
vihar bőgése – minden ámulásom
az életen csügg, nem az elmuláson.

Ki a világgal váltam vala eggyé,
kívánkozom – s nem engednek közüggyé
önvádak, fagypontig süllyedt viták,
szidalmak, s görcsös ars poeticák.

Hogy osztanám a földnek és egeknek
sok apró kincseit az embereknek...
Minden élet: szolgálat. Ez becses még -
törvényem, sorsommal kötött egyezség.

Mert fogtam én a siker pilleszárnyát,
s nem boldogabb, csak lettem tőle gyávább,
s maszattá rondult ujjamon a hímpor.
Mind kínná torzul, ami nem lett kínból.

Adj, élet, munkás férfikort, öregkort,
s erőt, annyit: Ha mennem illik egykor,
még síremlékem is magam faragjam!
S ne menjek úgy, hogy lelkemmel haragban.

Benjámin László

Jankovich Ferenc - Egy falevélre

     Mozgó levél a porban. Lassú, lomha
    biccenéssel csúszik fel egy fű-élen…
    Akkora falevelet húz a hangya,
    világot visz egy diófalevélen.

    Gyöpre hasalva, gyermekmódra nézem,
    fülembe duruzsol a füvek hangja:
    s egyszerre mintha szellő fogna kézen,
    így indulunk el, világgá suhanva.

    Időn kül esve illanunk a szélben,
    visz kényszerűző szenvedély, s a villám,
    versben vetülve is a valót fénylem.

    Csillag-rendben kísér ezernyi csillám,
    de mint a hangya, csak magamat mérem,
    míg próbálgatom táguló pupillám.

Reményik Sándor - Csillag a víz alatt

Jane Ray - Reflection of Stars

Ott lenn, a víz alatt 
Egy másik, mélyebb ég:
S hogy kisimult a tükör:
Ezernyi csillag ég,
Ragyogj, ragyogj,
Te vízalatti ég!

Ragyogj, ragyogj,
Te örök Ideál,
Tőled el nem választ
Sem élet, sem halál,
Ragyogj, ragyogj, örök-idegenül,
fenn is, lenn is elérhetetlenül,
Ragyogj, ragyogj!

Ragyogj, ragyogj,
Örökkön tiszta kép
E lélek vízalatti, mély egén.
Én már tudom: Csak azt nem vesztem el,
Amiről sose mondhatom: enyém.
Ragyogj, ragyogj,
Éjféli Csillag, lelkem mély egén.

Ralph Waldo Emerson - A barátságról

Az egyetlen módja, hogy barátra tegyünk szert, ha mi magunk azzá válunk.
Az egyetlen útja, hogy barátot szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk.
The only way to have a friend is to be one.
Ralph Waldo Emerson

Jankovich Ferenc - A tél nyugalma

Tiszta fagyot fújt valahonnan
egy üvegfúvó, szinte hallom,
amint pattogva-villogóan
ránk homorul az égi ballon.

Végig, ahol tegnap a sárban
tétován lépkedtek az ökrök
s víz gyülemlett lábuk nyomában:
ma ragyognak picinyke tükrök.

Hajolj fölé s meglátod benne
isteni arcodon a lencsét:
benne van ég, föld, fény, sötétség -
ökör nyomában a mindenség!

S ím, a befagyott szalmaszálak
a repedezett pocsolyában
szivárvány szárnyakon ragyognak -
íme, a ganéj glóriában!

Óh, díszét mily pártatlan osztja
rideg kezével a jeges tél!
ég és föld feszül itt s ragyogva
paroláz össze Észak és Dél

Egy tündöklő kis pocsolyában,
mely jókedvében harsog s zümmög
ha közelítem - szépségükben
zenélnek az aprócska tükrök!

Ihol a tél... Ezért szerettem
mindig: lelkemnek pihenőt ád
e piszkaiból önfeledten
föltámadt, csillogó valóság.

Jankovich Ferenc

Babits Mihály - Ádventi köd

"Téli köd" - Leonid Afremov

Tél van megint!
Reggel amint
fölébredek,
még betekint
az utcalámpa
sötét szobámba,
mert odakint
köd van megint.

Elbuvik a
nap-paripa
az ég dugottabb
aklaiba,
hova a csillag-
állatok bujnak
nappalira:
Kos, Bak, Bika...

Tán a ravasz
égi lovas
»sötéten tartja«,
míg egy kamasz
s vig turf-inas
a forró pálya
gyepét kitárja:
az uj tavasz.

S én mint kinek
nagy versenyek
tétén végső
reménye remeg,
szorongva kérdem,
mit rejtenek
e függönyök
s az istenek?

És lesz-e még
hogy fölfakad
a borulat,
s küld-e a nap
egy sugarat,
mint vért a seb,
vagy megfuladt
a köd alatt?

És lesz-e még
Lángja elég
hevitni, mint
valaha rég
e földi lét
fagyát s az ember
vak életét
valaha még?

Ágyon ülök
s nincs egy szemernyi
kedvem kikelni.
Talán örök
marad a köd
amely beföd
s kásásan ing a
tetők fölött.

Óh könnyű rímek,
friss zengzetek,
csengessetek!
Végem, ha vígaszt
nem lelhetek
tibennetek...