Huszonkét éves koromban
találkoztam a bánattal
egy barát révén.
Azt hittem, a fájdalom
csak az ő küszöbéig ér,
nem tovább,
és meglepődtem, amikor
a bánat
minden este hazakísért.•
„Te nem tartozol hozzám” -
mondtam,
de a bánat nem válaszolt.
A következő este
ismerős léptek hallatszottak,
de amikor megfordultam, hogy szembenézzek a bánattal,
láttam, hogy csak
a szeretet
áll előttem egy vastag kabátban.•
„Azt ott hagyhatod az ajtóban” -
mondtam,
és ugyanúgy meglepődtem,
amikor behívtam és a szeretetet belépett.•
~ o ~ o ~ o ~
I met grief when I was
twenty-two
through a mutual friend.
I thought the pain might
extend to his
doorstep but no further
and was surprised when
every night
grief followed me home.•
“you don’t belong to me”
I said
and grief said nothing.
the next night there were
familiar footsteps
but when I turned to face grief
I saw that it was
just love
in a heavy coat.•
“you can leave that at the door”
I said
and was just as surprised
when I invited love inside.•
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése