A puszta park ölén,
hova emberi szó át
nem hallik
és ahol nem rezzen semmi zaj,
hallgat a nagy fasor komoly hajóival,
miknek letépte már az október a lombját.
S amely az évszakok
körforgásaival
nem fogy,
növelni még e nagyságos
komolyság
pompáját:
rejti a vadász Diána szobrát
istensége fagyos kőgesztusaival.
Légy hasonló, utam,
e fák tágas sorához.
egyenes, halk;
csupán a Művészetnek áldozz
zajoktól távol és meg ne alkudj soha.
S akarom: az időt megvetve
s mint a szálfák, bátran,
benned ez egy szerelem mámora
emelje ég felé márványa ragyogását.
Fordította: Rónay György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése