Kormányos Sándor - Hold sarlóján

 

Takarót simít a sűrű csend

lebbenő álmok bársonya ,

hold sarlóján ringatózik

a csillagfényű éjszaka .

 

Árnyak suhannak túl a fákon

a bokrok alatt tücsök zenél ,

altatót hegedül az éjszakának

s vele dúdol a kósza szél .

 

Álom kering a hold körül

ruháján ezüstös fény ragyog ,

rádőlnek mind, s mint égi párnán

alszanak rajta a csillagok.

Szabó T. Anna - Örömdal

 

A világ csak egyre árad:

élvezzük, amit az ár ad.

Özönlik, zúdul és ömlik:

a világ egyre örömlik.

Eső zuhog, harmat szárad,

ragyog a nap, vihar támad,

érzi vad erejét bárki

aki az ég alá áll ki.

Része vagyunk az egésznek,

egésze vagyunk a résznek,

magunk magja nem múlik el,

újra fogan, újra kikel.

Kel a bánat, kel az öröm,

örökösen zúg az özön,

folyik öröm, folyik bánat,

a világ csak egyre árad.

Aki csak a fénybe kifekszik mossa az áradat pőrén.

Aki csak a vízbe beúszik villog az áram a bőrén.

Ereje a hold meg a csillag, a tűz meg a jég, meg a szél meg a zápor,

örökösen zúg, telik, árad és újra kirobban a magvak, a magma vad öröme magától.

Ez a világ mienk marad:

emel, sodor az áradat.

Hullám támad, aláhullik:

ez az erő sosem múlik.

Sosem múlik, mindig telik,

ha lehullna, felemelik,

emelkedik az egekig,

mindig múlik, sosem telik.

Vagyunk vad tenger tajtéka,

vagyunk holdon föld árnyéka,

vágyunk parázs, tűz és szikra,

mi vagyunk a titkok titka.

Örök láng és örök gyúlás,

nem fog rajtunk semmi múlás,

tűzön nem fog űr sötétje,

nem alszik ki csakazértse.

Árad a víz, árad a fény,

most is, mint a legelején,

hunyt szem mögött ragyog a nap!

Végül csak az öröm marad.

Lator László 88. születésnapjára.

Forrás

Pál Feri - Az egyensúlyról

Az élő rendszerekben az egyensúly elsősorban nem állapot, 

hanem folyamat.

Szabó T. Anna - Elhagy

 

Elárul és elhagy.
Kilök magából és elhagy.
Önmagát adja ennem és elhagy.
Ringat és elhagy.
Talpam simogatja, fenekem törüli,
hajamat fésüli, elhagy.
Orrom az illatát issza, ölel:
„Soha nem hagylak el!” Elhagy.
Áltat, mosolyog, súgja: „Ne félj!”
Félek és fázom, és elhagy.
Este lefekszik az ágyra velem,
azután kioson és elhagy.
Nagy, meleg, eleven, fészekadó,
csókol és dúdol és elhagy.
Cukorral tölti a két tenyerem,
tessék, ehetem: elhagy.
Sírok és ordítok, úgy szorítom:
foghatom, üthetem, elhagy.
Csukja az ajtót és hátra se néz,
nem vagyok senki, ha elhagy.
Várom, ahogy remegő kutya vár:
jön, ölel, símogat, elhagy.
Ő kell, mert nélküle élni halál,
felemel, melegít, elhagy.
Ketrec a karja, de ház az öle,
vágynék vissza, de elhagy.
Egy csak a lecke: nem ő vagyok én,
idegen, idegen, elhagy.

Ott a világ, lesz más, aki vár!
Lesz majd benne, kit elhagyj.
Csukd be az ajtót, vissza se nézz:
várni a könnyebb, menni nehéz,
lesz, ki elárul, lesz, ki elárvul,
mindig lesz, aki vár, aki fél,
mindig lesz, aki vissza se tér,
megszül, és meghal, és elhagy.

Kányádi Sándor - Küküllő kalendárium: Őszutó

 

 Vacog a Küküllő,

éjjel-nappal fázik,

lábujjhegyen lépked

fűzfától fűzfáig.

 

Úgy kihűlt a medre,

égeti a talpát.

A felhők is hol ki-,

hol meg betakarják.

 

Jó volna egy tartós

eső biztatólag

a megridegedett,

soványka folyónak.

 

Örülne a gát is,

fölgyűlt a postája.

A Maros a füzek

levelét rég várja.

 

És ha megjön a tél,

vet azonnal véget

mindenféle őszi

levelezgetésnek.

 

Forrás 

 

Kányádi Sándor - Küküllő kalendárium

Szabó T. Anna - Padon

"Igazán fontos, hogy itt vagyunk."

 

Az élet árad. Nem apad.
Erről beszél ez a pad.
Aki itt ül, nem beszél.
Aki itt ül: van. Csak él.

 

Érezni a testen át:
átmeneti otthonát
itt leli meg belső fényünk.
Mikor átvilágít, nézünk. 

Minden olyan bonyolult,
minden olyan egyszerű.
A nyelv, a lét meg a múlt.
Csak egy padnyi a derű. 

Mindig ül itt valaki,
aki ült itt, ma is ül,
az idő rétegei:
senki nem ül egyedül.

Egymás testében ülünk,
kilátunk egymás szemén.
Magunkkal szembesülünk -
egyben több van: ez az én.

 

Forrás: Vigasz c. kötet

Reményik Sándor - Omnia mea mecum porto

Susan Seddon Boulet

        

Hajós Ivánnénak

 

Mindenemet magammal hordozom.

És ami enyém volt, enyém marad
Innen is, túl is a csillagokon,
Mert lélek vagyok, végtelen, szabad.
Bennem elférnek mind, kik rámhajoltak,

A fák, s a lombok - s az aluvó rét,
Bennem elférnek az élők s a holtak.

Ki vehet el éntőlem valamit,
S szegényebbé ki tehet engemet?
Mindenemet magammal hordozom,
Ha nem vesztettem el a lelkemet!
Felidézem a hegyek szellemét
És a fűszálak kicsiny lelkeit,
S megkérdezem: hány nőtt azóta még.

Nem enyém tán a házam, ha leég,
Vagy véletlenül más foglalta el? -
A kémény most már bennem füstölög,
És illatot a kert bennem lehel.
Bennem hallik az eső kopogása,
Amint veri a hű öreg tetőt.
Bennem van mindennek igazabb mása.

Bennem van mindennek a mennyországa,
Aminek temetője lett az élet,
Bennem jár az angyal a harsonával,
És hirdeti az örök üdvösséget.
Mindenemet magammal hordozom,
És ami enyém volt, enyém marad
Innen is, túl is a csillagokon.

 

Forrás

Brene Brown - A pihenésről és a játékról

Bátorság kell a pihenéshez és a játékhoz egy olyan világban, ahol a kimerültség státuszszimbólum.

It takes courage to say yes to rest and play in a culture where exhaustion is seen as a status symbol.

Brene Brown

Forrás

John Keats - Lamia

Nem száll-e a varázs,
ha hozzáér a hideg gondolkodás?
Roppant szivárvány volt egyszer az égen:
szövetét tudjuk - számontartja régen
a mindennapi dolgok lajstroma.
Angyal-szárnyat lenyír a filozófia,
rejtélyt szabályba tör, s szellem-lakott
eget kifoszt és kincses gnóm-lakot -
szivárványt bont, ahogy a lenge-szép
Lamiát nemrég árnnyá fújta szét.

Fordította: Nemes Nagy Ágnes

~ o ~ o ~ o ~

… Do not all charms fly
At the mere touch of cold philosophy?
There was an awful rainbow once in heaven:
We know her woof, her texture; she is given
In the dull catalogue of common things.
Philosophy will clip an Angel’s wings,
Conquer all mysteries by rule and line,
Empty the haunted air, and gnomed mine –
Unweave a rainbow, as it erewhile made
The tender-person’d Lamia melt into a shade.

Részlet

 

Szabó Lőrinc - Ősz az Adrián

Félig vízben, félig a parton
fekszem az őszi ég alatt;
egyszerre ringat és melenget
a tenger és a déli nap:

szikrázó ujjai becéznek,
gyúrnak, gyötörnek édesen,
húnyt szemmel és borzongva tűröm,
hogy paráználkodnak velem.

Húnyt szemmel és borzongva tűröm
a nap s a tenger csókjait
s testem gyönyörűsége némán
könyörög és imádkozik:

Ragyogj át, napfény, moss ki, tenger,
ragyogj át, mint az üveget,
bent moss ki, mélyen, ahol annyi
fáradt sötétség didereg;

ragyogj át, fény, öblíts ki, hullám,
hogy meggyógyuljak odabenn,
világítsatok át egészen,
hogy lelkem új és friss legyen;

ősz van – fűtsetek át sietve,
jóságos, erős sugarak,
hadd vigyem magammal a télbe
e tiszta, kései nyarat!

Ágai Ágnes - Az omnipotens

 

Műremekeltem.
Szétszedtem mindent,
ami összerakható.
Feltúrtam a földet,
gejzírt fakasztottam,
zsebrevágtam a hegyeket,
felszippantottam a tengereket.
Tornyot tornyoztam,
felkúsztam rá,
a felhők tetején tetőztem.
Magamra borítottam az eget,
lementem naplementébe,
feljöttem holdtöltekor,
megnéztem,
hol bolyong a Föld.
Nem találtam.
Elnyelte valaki.
Lehet, hogy én.

Palya Bea - Igen

 

Holtodiglan
Holtomiglan
Esküvésünk
Pecsételve szóval
Igen! - így szóltam
Igen! - ezt mondtam
                           
Boldogító
Szabadító
Négy betűvel
Életre hívó
Igen!- így szóltam
Igen!- ezt mondtam
Igen!- így szóltam
Igen!- ezt mondtam
                           
Akarod-e őt az
Örökön röppenőt
Tudod-e szeretni őt, az
Erős-gyönge nőt
Igen!- így szóltam
Igen!- ezt mondtam
                           
Ugye sose bántod őt
Az eleve sebezhetőt
Tudod-e szeretni őt
A néha megőrülőt
Igen! - így szóltam
Igen! - ezt mondtam
Igen! - így szóltam
Igen! - ezt mondtam
                           
Igent mondok annak
Az új önmagamnak
Igen mondok annak
Aki igent mond magának
Igen!
Igen! - ezt mondtam
Igen!
Igen!- ezt mondtam
                                             
Igen! - ha sírsz
Igen! - ha félsz
Igen legyen
Amit megélsz
                           
Szabad, igen
Simán igen
Mondd, hogy igen
Igeeeen
                           
Igen, ha jó
Igen, ha fáj
Magad elé
Igennel állj
                           
Szabad, igen
Simán igen
Mondd, hogy igen
Igeeeen
                           
Hajthatatlan
Halhatatlan
Hajthatatlan
Halhatatlan
Igeeeeeeen
Igeeeeeen
Igeeeeeeen
Igeeeeeen
                           
Igazi a Holtomiglan
A tükör előtt így állok
Igennel esküszöm és
Magammal eggyé válok

Sárvári György - A fedezékről

A fedezék mögül sokszor nem látszik sem a reménység, sem a felmentő sereg. 

Sárvári György

Weöres Sándor - Bolero

 

Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,

a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át

a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,

olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,

végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad

és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,

tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,

hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán

ajtó mellett, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,

ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk

mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,

ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.

Szabó T. Anna - felhőfénybe merítkezni...

 

felhőfénybe merítkezni
tág tájakba feledkezni
tó mellett a padra ülni
szemünkön át elszédülni

felrepülni őszi lombbal
átpörögni hullt szirommal
elfeledni gondolkodni
ürességben mosakodni

széllé lenni semmihabban
átlényegülni a napban
nem sietni-menni-tenni
semmi mást: csak lenni lenni

Forrás 

Szabó T. Anna - Nagyanyám fája

 

Halottak napja, szép eperfa:

a sárga, sárga perc egésze,

behallatszik az őszi zápor

s a hulló levél percegése.

 

Hályogos, álmos, lassú reggel,

kint sár és síró cinke-lelkek,

a magot várják, amivel majd

a nagy sötétben áttelelnek.

 

Kint madár-hozta lángoló fa,

sok síri gyertya kénes fénye,

bent félhomály, az óra perceg,

a múlásnak nincs soha vége,

 

de nézd: a fa! A sárga, sárga!

A kert arany avarban ázik,

de kigyúl végső méltósága

és sötétünkig bevilágít.

 

Forrás

Szabó T. Anna - Három őszi sanzon

 

A tavat nézd, a felhős őszi-kék ég
alatt a meg-megborzongó vizet,
a hulló levél puha érintését
a szélborzolta fényes felszínen,
a markolászó száraz fehér ágat,
a tükörkép-gallyak mintázatát,
a hideg szélnek vetkeződő fákat,
a tusfekete törzs vad vágatát,
ahogy megszüli és kioltja egymást
az erőszak és az erotika,
és készségesen aláhullik minden
ha egyszer úgyis el kell múlnia,
ahogy az eső le-lecsap a tóra,
ahogy a felszín megint kisimul,
és éles kép jön pasztell vízióra,
és szárnyas mag száll míg a lomb lehull,
a vizet nézd hogy egy lehess a vízzel,
hogy ne tested, csak szemed által élj,
és menni tudj, ha túli hívás hív el,
hogy hunyd le, hunyj ki - szállj, ne félj! Ne félj.

2.
Kénsárga, légsárga, zöldsárga, rőtsárga,
holtsárga, késsárga, szélsárga, félsárga,
repkénytől, zöld fűtől felfűtött holtsárga,
ősz gyilkos szépsége, tél gyilkos jósága,
fénysárga, létsárga, sársárga, porsárga.

3.
Levegőt vesz, elindul,
mi várja a falon túl?
Vajon végre felindul?
Holtpontjáról kilendül?
Lépked-lépked hallgatag,
ég alatt és fák alatt,
avar várja, zörgeteg,
lejtőn sziklagörgeteg.
Tüdejébe fér az ég,
annyi csak, mi épp elég,
orrba szag és szembe kép,
izmokba a messzeség.
Lép-lép, ballag, mendegél,
énekel csak, nem beszél,
tudja, minden végetér,
s nem várja a véget: él.

Az új Vigasz kötetből

Sárhelyi Erika - Álom

 

 Olykor az álom,

akár egy lábnyom,
átbotlik életen-halálon,
hogy nálad vagy
nálam magára
találjon.
Hiszen a való
pont arra való,
hogy legyen
benne jó,
valami apró
szeretnivaló.
Mint a napfény
télnek idején,
vagy egy csillag
az éj köldökén,
egy út, egy cél,
arcodon a szél,
a pillanat,
ahogy lelkedhez ér,
a mágia,
a hét és a három,
vagy csupán
egy álom,
mi átlebeg
életen, s halálon.

Ágai Ágnes - A végtelen

A végtelen itt van.
Fogható, tapintható, simítható.
Kényelmes, kellemes, megnyugtató.
Elterül, hullámzik,
mint a mező teli pirosló pipacsokkal.
A végtelen
soha nem szűnik meg.
Van. Állandó. Örök.
Nem fog rajta a mulandóság átka.
Ölel, karol, ringat,
szelíd, mint az újszülött tekintete,
és megértő, mint az Isten,
aki úgy nincs, ahogyan van.
Végtelenül.

Fodor Ákos - Kis öröm-ének

Nem, mint párkányról cserép virág, zuhan:
madártollként lebegve landol, némán, hosszasan;
ez a szép nyár így érkezik az őszbe
s mint hálás testek, úgy simulnak össze.

Istvàn Sky - Vagyok, aki vagyok

 

Vagyok aki vagyok
Napnak fia vagyok
Aranyló hajnalban
Fénylő csillag vagyok

Vagyok aki vagyok
Holdnak lánya vagyok
Virágzó tavasszal
Teljességben vagyok

Így van így forog a kerék, hát így van így...

Vagyok aki vagyok
Tiszta szívvel vagyok
Áldott kikeletben
Szerelemben vagyok

Vagyok aki vagyok
Kék Ég fia vagyok
Égi királyságban
Isten fia vagyok

Így van így forog a kerék, hát így van így...

Születtem születni,
meghalok meghalni
Születtem meghalni,
meghalok születni

Így van így forog a kerék, hát így van így....

Forrás: István énekel

Máté Gábor - A traumáról

A trauma nem azok a rossz dolgok, amik veled történtek, hanem az, ami benned történt azok miatt, amik veled történtek.

Normális vagy

Keresztes Ágnes - Egyedül

 

Lehet erős az ember

és próbálkoztam is vele elégszer:

a mondat másik fele lemaradt:

rávitt a kényszer.

 

Elbírtam én, amit cipelni kellett,

mert nem volt hol letenni.

Hányan mondjuk ugyanígy mosolyogva:

ó, csupa semmi!

 

Mert a magány, az szégyellnivaló,

csilingelve riaszt, akár a pestis.

Hát rejtegetett púpját megszokja lassan

lélek is, test is.

 

Néha boldog az ember egyedül,

és néha kőkemény,

de belül fojtott gyöngédség az asszony

meg eszelős remény.

 

Keresztes Ágnes

 

Forrás

Kosztolányi Dezső - Az igazságról

- Mi az igazság? - kérdezte Nero mohón.

- Az igazság? Jaj, nincs igazság. Azaz, annyi igazság van, ahány ember van. Mindegyiknek igazsága van. Ezek nem juthatnak érvényre, ellentmondanak egymással. De ebből a sok igazságból meg lehet alkotni egy csillogó, hideg, okos, márványszerű hazugságot, melyet az emberek igazságnak neveznek.

Nero, a véres költő

Polcz Alaine - Arról, hogy mit hogyan mondunk

 

Olyan mintát kaptam, mely szerint nem a szépség, az ész a fontosak, hanem valami egészen más. És az, hogy mit hogyan mondunk. Persze mondhatunk sok mindent, nem kell félni, hogy melyik szavunk hova esik és mi lesz belőle, de amit szívből mondunk, az tényleg belehullik a lelkünkbe, mint egy mag. Ilyen vagy, olyan vagy, nem számít, ha mindeközben szeretnek.

 

Polcz Alaine - Leányregény

 

Forrás

Szabó T. Anna - Nem győzi már le ...

Nem győzi már le semmi sötétség,
kinek kezében ott van a készség,
kinek torkában ott van a dallam,
kinek szívében ott van a hajlam,
készség a szebbre, hajlam a jobbra,
vagyonát annak nem verik dobra,
mert birodalmát magában hordja,
saját meséje fájdalmát oldja,
s örvénylő, gyötrő ördögi körből:
kilép a bajból, akár a ködből.

Egy kiállítás megnyitójára