William Worsworth - The Daffodils

 

Táncoló tűzliliomok (Szabó Lőrinc fordítása)

Sétáltam, mint felhő, melyet
szél hajt, céltalan, könnyedén,
s egyszer csak egy sor, egy sereg
aranyliliom tűnt elém,
a tó partján, a fák alatt
ringtak, táncoltak álmatag.

Ahogy csillaggal a tejút
ragyog s hunyorog mindenütt,
a szikrázó kis öblöt úgy
körüllobogta ünnepük;
lángszirom, táncos, büszke fej
hintázott ott vagy tízezer.

Tűztánc volt a tó is, de ők
túltündökölték a vizet, –
költő ily társaság előtt
csak boldog s vidám lehetett!
Néztem, – néztem, – nem tudva még,
hogy mily gazdaggá tett a kép;

mert ha merengő éjeken
lelkem most önmagába néz,
gyakran kigyúl belső szemem,
mely a magány áldása, és
megint veletek lobogok,
táncoló tűzliliomok.

 

Mint kóbor felleg, egymagam (Szabó. T. Anna fordítása)

 

Mint kóbor felleg, egymagam

kószáltam dombon-völgyön át,

mikor láttam a színarany

nárciszok hullámzó sokát.

A tó partján, a fák alatt

szélben borzongó szirmokat.

 

Szikráztak, mint a csillagok

tündöklő Tejút tömegén,

az aranymező úgy ragyog:

az öböl partja csupa fény.

Ezer meg ezer, tízezer,

és mind bólongó táncra kel.

 

Táncolt a tó, de ritmusát

virágözön lüktette túl,

ily édes örömöt ha lát,

még a költő is felvidul.

Csak bámultam, nem sejtve még

az ajándék természetét.

 

Mert most, ha lustán heverek

vagy mélyen elgondolkodom,

betöltik belső szememet.

és rést ütnek magányomon,

érzéki szívem fellobog:

a nárciszokkal táncolok.

 

 

 

The Daffodils

I wander'd lonely as a cloud
That floats on high o'er vales and hills,
When all at once I saw a crowd,
A host, of golden daffodils;
Beside the lake, beneath the trees,
Fluttering and dancing in the breeze.

Continuous as the stars that shine
And twinkle on the Milky Way,
They stretched in never-ending line
Along the margin of a bay:
Ten thousand saw I at a glance,
Tossing their heads in sprightly dance.

The waves beside them danced, but they
Out-did the sparkling waves in glee:
A poet could not but be gay,
In such a jocund company:
I gazed – and gazed – but little thought
What wealth the show to me had brought:

For oft, when on my couch I lie
In vacant or in pensive mood,
They flash upon that inward eye
Which is the bliss of solitude;
And then my heart with pleasure fills,
And dances with the daffodils.

 

 

Forrás