Ne viccelj, Júdás, miért is mondanám,
hogy hozzám ne érj,
te rohadék, szájon váglak,
kígyót melengettem a keblemen?
Inkább azt mondom, gyere, ölelj meg,
most ez az egyetlen biztos hely neked
az ismert univerzumban.
Mindenhol máshol
senkiházinak fognak tartani,
akár mert a tanítványom voltál,
akár mert elárultad az igaz vért.
Ne félj, nem pátyolgatom a bűnödet,
nem mondom, hogy incifinci, aprócska
hibácska, nem is olyan nagy dolog,
hát hiszen valaki úgyis elárul,
kellett egy rosszfiú a megváltásba,
ez is csak meló, ha nem vállalod,
elvállalta volna más.
Nem bizony, kezemben a szórólapát,
mellyel megtisztítom szérűmet,
jogom van rendet és tisztaságot
csapni ember és Isten ügyeiben.
Csak nekem a rend mást jelent,
mint nektek.
Bőgjél nyugodtan, mint egy taknyos
kölök, nekem ez rendben van.
Ismételgesd önkívületben,
hogy egy utolsó szemét vagy,
nem érdemled meg az életet, ez is oké.
Viszont ha már eléggé beleélted magad,
dőlj a keresztemre nyugodtan,
ide, a vállamra,
nem is sejted, mennyien használják
tutajnak, hordágynak, taligának,
evvel furikolom itt a világ összes vétkét,
miért pont a tiéd ne férne fel…
Csak a fáktól tartsd távol magadat,
nem az összestől, csak a halál fájától,
mert annak gyümölcsei szépen fellógatott,
rothadó tetemek,
félő, hogy te is egy leszel közülük,
ha kilépsz a megbocsátó
szeretet hatósugarából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése