A vers betölti a tüdőnket,
lendületet ad, tágasságot,
felemelkedni, szárnyas fényben
tapasztalni meg a világot.
Belátni fentről a mezőket,
határtalanságát a tájnak,
szabadságát, mit nem ismernek,
akik mindig a sárban járnak.
A tágasságból mégis-mégis
visszavágyik a test a földre,
az esőszagba, fűbe, vérbe,
apa karjába, anyaölbe,
házat-hazát lentről szeretni,
tüskék, ostorok, emberek közt,
az ide-oda lökdösésben,
ahol a szándék is csak eszköz,
de mikor levernék cöveknek,
ő lombot hajt, gyümölcsöt érlel,
fiókát ringat, és örökké
az égre ír lágy ág-kezével,
új énekesmadarat röptet,
tanít minket az égben lakni,
fénnyel tölti be a tüdőnket -
miatta fogunk megmaradni.
Kányádi Sándor születésnapjára
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése