Alkonyodott már az idő, és én néztem a folyót, melynek tavaszi ágyába most kezdett leszállni a nap, előkészítve bíbortakaróit, rózsaszín felhővánkosait s az alkony barna matracait.
Néztem a folyót, amint tavaszi
hánykolódással igyekezett dél felé, ringatván a bíbortakarókat és
-vánkosokat, de ez a mozgás a nap ágyazását nem zavarta. Nyugodalmasan
csúszott le az égről, és éppen a negyvenmilliós hőfokon kezdtem
gondolkozni, ami a belsejében állítólag van, amikor nagy árnyék úszott
el felettem, s a túlsó part gyér füvére leszállt egy gólyamadár.
Odaállt
a vörös nap elé, és egyedül lett az alkonyatban és gondolataimban,
melyeket – nem tudom én, honnét, de – hozott a víz egyre-egyre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése