Némán lopódzik, mint a tolvaj,
S szellő, ha rezzen, elszalad,
Meg-meglapulva, fáról-fára,
Vonul a bükkfa-bolt alatt.
Láthatatlan tündérkezekkel
Átfogja sápadt homlokom,
Megvigasztal pajkos mosollyal,
S gondolatként tovább oson.
Ma már várhatsz, te gyilkos élet,
Erdő-magányban maradok,
Nekem ma költő-marsot zengenek
A vadvirágos kardalok.
Ma megszűnt minden régi bánat,
Begyógyultak az új sebek.
Ma ünneplő tündér körömből
Örvény-fenékre nem megyek.
Hadd zengjenek a régi húrok,
Hegedűmből ma dal fakad...
Ott fent, a Csend-tündér lánya
Vonul a bükkfa-bolt alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése