Birtalan Balázs - A lárma születése

Kezdetben volt a csend.
Csend volt, nem süketség:
részecskék, csillagok keletkeztek,
s indultak útjukra az anyag mélysége,
az űr tágassága fele.
Csend volt: a kozmosz csendje.

Ezerfelé hömpölygött a csend, a Föld felé is.
Csend volt, nem süketség:
tengerek, folyók bömböltek,
kontinensek robbantak létre,
hegyek születtek, haltak.
Csend volt: a bolygó csendje.

Megsokszorozta magát a csend, életté vált.
Csend volt, nem süketség:
ősgyíkok trappoltak,
madarak rikoltoztak,
ragadozók lihegtek, prédáik hördültek végsőt.
Csend volt: a vadon csendje.

Rácsodálkozott a csend önmagára.
Csend volt, nem süketség:
lábak dobogták a táncot,
ének szólt szerelemről, idézett hősi csatákat,
mese kanyargott szívtől szívig, a titkok útján.
Csend volt: az ember csendje.

Birtokká vált a csend, vagyontárggyá.
Egy este valaki kezébe vette,
megtörte és tanítványainak adta,
s mi e megtört csendet adjuk tovább máig,
egyre fokozódó lármával,
az ő emlékezetére.

Birtalan Balázs

Ottlik Géza - A világ egyedül nincsen

Világ egyedül nincsen, csak azzal együtt, aki szemléli. 

A fizikusok ma már tudják, hogy fizika sincsen, atommag sincsen, csak a megfigyelővel együtt, egyáltalán, egy dolog nincsen, csak kettő: kettőnek a koincidenciája, metszéspontja. A gyerek még sértetlen és ép: az ő látását kell megőriznünk. Az író azzal kezdi elölről a világot, hogy vigyáz arra, hogy megőrizze a gyermeki látás érzékenységét, integritását, épségét, sértetlenségét.
Ottlik Géza - Próza

Johann W. von Goethe - Lelkek dala vizek felett

Az emberlélek
Vízhez hasonlít:
Az égből jön le,
Felszáll az égbe,
Majd ismét vissza
A földre tér le.
- Örök csere. 

Magas szikláról
Zuhog alá
A szűz sugár,
Aztán szétporlik
Páragomollyá
A kőlapon
És ködfátyolban
Zarándokol
Halkan suhanva
Alá a mélybe. 

Kőszál mered
Szembe az árral,
Mely fokról fokra
Zúgó haraggal
Omlik alább. 

A patakágyban
Puhán kúszik a völgybe,
A sima tótükörben
Csillagok fénye
Díszíti arcát. 

Szellő a víznek
Csélcsap szerelme,
Mélyig kavarja
Habzó hullámát. 

Emberi lélek:
Olyan vagy, mint a víz,
Emberi sors:
Olyan vagy, mint a szél. 

Fordította: Maksay Albert

~ o ~ o ~ o ~ o ~

Gesang der Geister über den Wassern

Des Menschen Seele
Gleicht dem Wasser:
Vom Himmel kommt es,
Zum Himmel steigt es,
Und wieder nieder
Zur Erde muß es,
Ewig wechselnd.

Strömt von der hohen,
Steilen Felswand
Der reine Strahl,
Dann stäubt er lieblich
In Wolkenwellen
Zum glatten Fels,
Und leicht empfangen
Wallt er verschleiernd,
Leisrauschend
Zur Tiefe nieder.

Ragen Klippen
Dem Sturz entgegen,
Schäumt er unmutig
Stufenweise
Zum Abgrund.

Im flachen Bette
Schleicht er das Wiesental hin,
Und in dem glatten See
Weiden ihr Antlitz
Alle Gestirne.

Wind ist der Welle
Lieblicher Buhler;
Wind mischt vom Grund aus
Schäumende Wogen.

Seele des Menschen,
Wie gleichst du dem Wasser!
Schicksal des Menschen,
Wie gleichst du dem Wind! 

Sík Sándor - A napkeleti bölcsek

Ama csillag után. 

A holdsugaras hideg éjszakában,
Mint egy fehérlő, csendes álom,
Úgy vonult el a komoly karaván.
És elől ment a három. 

A sziklás föld mogorván és kopáron
Feküdt el lábaik alatt.
Méltóságos sora a száz tevének
A harmaton halkan haladt. 

És mintha fehér árnyak lengenének,
Úgy vonult végig a fehér sereg
A völgyön, ahol nem nőttek virágok,
S a városon, ahol az emberek
Nem virrasztottak és nem énekeltek. 

S ahol nem látta őket senkisem.
És így suhant el csendesen
Életre éledt vágya Napkeletnek
Az ezredéves éjszakán. 

Ama csillag után.

József Attila - Betlehemi királyok

El Greco - A háromkirályok imádása

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.

Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!

Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
ůgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.

Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.
Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.

Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.

A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!

Juhász Gyula - Karácsony felé

Masaki Kaji - Milky Way over a Winter tree

 Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

Palya Bea - Szabadon

Szabadon szárnyalnék
Egyedül táncolnék
De valaki suttog
S halkan lép felém

Simogat csöndekkel
Szelidít nézéssel
Mosolyog némán
S szirmot szór elém
 
Fény gyúl, gyöngyház-színű
A szirompelyhek széle oly szép, lágy ívű
Két kéz arcomhoz ér
De meg is ijedek, szaladok
egyedül maradok, s úgy lejtek én
 
Ki vagy és mért jöttél
Zavarod zord békém
Madaras táncom
Jó volt még nekem
 
Szabadon szárnyalnék
Szabadon táncolnék
De sziszegő múltam
Kúszik most felém
 
Ne sziszegj, hallgass már
Hiszen egy új nap vár
Mosolyog csöndben
S gyöngyöt szór elém
 
Érzem, így most ez jó,
Ami rég volt, mind elmúlt,
és nem kell rá szó
Bőröm fújja a szél
Bizsereg berezeg ezer és ezeregy sejtem
érzi hogy él
 
Gyere maradok, táncoljuk
Szabadon szárnyaljunk
Mosolyunk fényét
Szórjuk szerteszét
Szeretem nézését
Szeretem lépését
Szeretem tudni

Hogy ő jön most felém
Szeretem táncunkat
Szeretem hangunkat
Szeretem azt is, hogy
Csókot dob felém

Szálljunk a kék égbe fel
Szabad így is, hogy ketten, s még föjjebb emel
Kísérj a felhők fölé
Odafönn a kezem s a kezed a
ragyogó koszorút fon a nap köré
 
Gyere maradok, táncoljuk
Szabadon szárnyaljunk
Mosolyunk fényét
Szórjuk szerteszét

Ladányi Mihály - Mese

Legelőször a manók bújtak el
az est füvébe, a manók legelőbb.

Aztán tündér-hugaim hagytak el
éjfél után, de még hajnal előtt.

A boszorkány felsöpörgette a
sárkány barlangját, s ő is elveszett.

Az álmok zavaros vadvizein most
nappalaim lidércfénye remeg.

Antoine de Saint-Exupéry - A csillagokról

Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak. (...) Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak! (...) S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel.
Antoine de Saint-Exupéry
A kisherceg 
A kisherceg múzeuma
46610 Bésixdouze aszteroida

Jeney András - Útra ha keltek

Új tömlőben a bor, kosarak teletöltve reménnyel,

tiszta, fehér kendőbe takarva, házikenyérrel.

Szívbatyutokban a fűszer: cukrotok is, meg a sótok.

Angyalok óvjanak, el sose fogyjon az útravalótok.

Oravecz Imre - Örömóda

Már csak az egyszerű, világos dolgoknak akarok örülni,
a fénynek, mely reggel beárad a házba,
az ablaknak, melyen át kinézek,
a levegőnek, melyet belélegzek,
az ételnek, melyet magamhoz veszek,
a víznek, mellyel szomjam oltom,
a tűznek, melynél melegszem,
a ruhának, mely befedi testem,
az ajtónak, melyen át a szobába lépek,
a földnek, melyen járok,
az útnak, melyen sétálok,
a kavicsnak, melyet hazaviszek a zsebemben,
a falevélnek, mely elém hull,
a fűnek, melyet nyírok,
a magnak, melyet elültetek,
a zöldségnek, melyet magam termesztek,
a hegynek, melyet képzeletben naponta megmászok,
az erdőnek, melybe vágyom,
a papírnak, melyre írok,
a ceruzának, melyet közben fogok,
a terasznak, hova munka után kiülök,
a szomszédnak, ki néha átugrik hozzám egy italra,
a széknek, melyben helyet foglalok,
az estének, mely felváltja a nappalt,
a kutyának, mely a lábamhoz telepszik,
a tücsökcirpelésnek, melyet sokáig hallgatok,
már csak elkerülhetetlen, szükségszerű örömök éltessenek.

Ágai Ágnes - Az élet...

Az élet, akár a vers,
szakaszokra bomlik,
rövid, töredezett,
zsúfolt, sűrített,
képekre osztott,
hangokra hangolt,
egyszeri,
és van benne
valami megfejthetetlenül
isteni.

Radnóti Miklós - Tél

Hóbafagyott levelet
kaparász dideregve a szellő.
Duzzadt, mint tele zsák:
hóval telik újra a felhő.
Nincsen csillag, a fák
feketéllő törzse hatalmas.
Megfagy az őz nyoma is.
Készül le a völgybe a farkas.

Lao Ce - Az Út és Erény könyve

9
Aki tölt színültig:
jobb, ha előbb abbahagyja.
Aki túl-élesre fen:
élét hamar kicsorbítja.
Arannyal, ékkővel teli kamra:
megőrizni senkise bírja.
Kincs, gőg, rang egyszerre:
mekkora szerencsétlenség!
Alkotni, adni, majd visszavonulni:
ez az égi bölcsesség.
(részlet)
Fordította: Weöres Sándor

Csukás István - Virágmondóka

Hérics,
hunyor,
iringó,
tavasz vizén elringó,
szellőt űző sarkantyú,
hó-ködmönön karmantyú,
sárga, kék, zöld villanás:
évszakok szemaforjele,
moccanatlan utazás.

Könnyű égnek nekivág,
éren át és réten át,
száll a bürökgémorr, sőt,
hasítja a levegőt,
lentről nézi őt:
lándzsás útifű,
borzas turbolya,
folyondárszulák,
s a bús májmoha.
Repül, de hova?
Repül, de hova?

Hömpölygő zöld folyamon,
málló talajon,
hasal a nyár ingó békatutajon.
Földi tömjén füstje száll,
csavarodik,
kavarodik,
mintha volna illatos szakáll.

Totyog,
lépked,
ide kipp,
oda kopp,
fehér libatopp.

Erdő mélyén szimatol
nehézszagú gólyaorr,
tudatáig nem hatol:
rajta kívül senki sincs
se közel, se távol,
hiába is szimatol.

Üröm,
pimpó,
rókasás,
kellemetlen útitárs,
üröm: keserű,
pimpó: tikkasztó,
rókasás: kezet-lábat elvágó.

Kapaszkodik pap palástba,
nadrágszárba,
szamár gubanc bundájába,
villog sárgán, rémesen,
a vajszínű ördögszem.
Bár nincs neki diplomája,
mégis nagy a tudománya,
ha itt fáj és ha ott fáj,
meggyógyít a varjúháj.

Lélegzik a tüdőfű,
közben mereng ő,
lélegzéshez legjobb a
hegyilevegő!

Kígyószisz felsziszeg:
ó gegek, ó vizek!
Kornistárnics recseg-ropog:
hol vannak a bombardonok?
Hallgat mélyen, mint a kuka
macskafarkú veronika.

Bokormélyi remete,
szól a pemete:
elsüllyed az új ladik,
ha nincs feneke!
Monilia,
imola,
a nap
estbe
fordula.

Vizenyős félelem,
őszi oroszlánfog,
megretten a nyúlárnyék,
didereg, vacog.
Az ég szürke lesz,
bizony szürke lesz,
s fehér lesz majd a rét.
Esengjünk erősen
újabb tavaszért.

Fodor Ákos - Ádvent

Kit igazán vársz:
életedben él – rég itt
van, mire megjön.