Krk sziget, az egyik legszebb öböl Vrbnik alatt
Egy forró, álmos délután, amikor az éneklő kabócákon kívül minden aludt, Roger meg én elindultunk, hogy kipróbáljuk, meddig tudunk mászni a dombokon, mielőtt besötétedik. Átvágtunk a napsugarak csíkjaival és foltjaival tarkázott olajligeten, ahol forró és csendes volt a levegő, felmásztunk a fák között ki a puszta, sziklás csúcsra, és leültünk pihenni. Alattunk szunnyadt a sziget, és úgy ragyogott a forró párában, mint valami vízfestmény, szürkészöld olajfák, fekete ciprusok, a tengerpart sokszínű sziklái, a sima, opálos tenger, mely kék volt, mint a jégmadár, és zöld, mint a nefritkő, itt-ott egy-két fodor az olajosan csillogó víztükrön, ahol megtört egy sziklás, olajbozótos szirten. Közvetlen alattunk kis öböl volt félhold alakú, fehér homokszegéllyel, oly sekély, fenekén oly vakító homokkal, hogy vize egészen halványkék volt, szinte fehér. Megizzadtam a kapaszkodón, Roger lógó nyelvvel zihált tajtékpelyhekkel a szakállán. Úgy határoztunk, hogy mégsem másszuk meg a dombokat, hanem inkább megfürdünk. Lesiettünk a domboldalon, és leértünk a kis öbölbe, mely üres volt, és csendesen aludt a ragyogó napfényözönben. Álmosan ültünk a meleg, sekély vízben, s én a homokban turkáltam magam körül. Néha sima kavicsot találtam, vagy üvegdarabkát, melyet a tenger addig csiszolt-mosott, míg olyan nem lett, mint valami átlátszó, bámulatos zöld drágakő.
Gerald Durrell - Családom és egyéb állatfajták - Ötödik fejezet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése