| Thich Nhat Hanh | |
Élt
egyszer egy idős zen mester, aki nemcsak a meditációban, hanem a
harcokban is jeleskedett. Már öreg volt, de mégis le tudta győzni a
kihívóit. Híre elterjedt messzi földön és sok tanítvány jött hozzá.
| |
Egy
nap egy kételyes hírű, dölyfös, fiatal, erős harcos érkezett a mester
falujába és azzal kérkedett, hogy Ő majd legyőzi az idős zen mestert. A
fiatal harcos általában megvárta, hogy az ellenfele tegye meg az első
lépést és megfigyelte támadója harcmodorát, gyengeségeit és aztán
kegyetlenül kihasználva ellenfele gyengepontját villámgyorsan lecsapott.
Eddig minden párviadalból győztesen került ki.
Az
idős mester elfogadta a kihívást a harcra. Ott álltak egymással szemben
és a fiatal harcos sértéseket és gúnyolódásokat vágott az idős mester
fejéhez. A zen mester csak állt csendesen és tekintetét a gőgös harcosra
szegezte szelíden. Amikor a fiatal látta, hogy sértegetéssel nem ér el
semmit köpködni kezdett, majd pedig átkozódni. Az idős bölcs meg sem
moccant csak állt türelmesen. Órák teltek el így. Végül a harcos semmi
újat nem tudott kitalálni és megsemmisülten állt a zen mester előtt.
Érezte, hogy alul maradt és elismerte a vereséget.
A
„harc” végezetével a tanítványai körbevették az idős mestert és így
kérdezték? – Mester, hogy tudtat elviselni ezt a sok gúnyt, sértegetést
és átkozódást? Erre a Mester így felelt:
– Ha valaki ajándékot hoz, amit nem fogadok el, vajon kié marad az ajándék?
| |
| Forrás: http://filantropikum.com/kire-hat-az-atok-zen-tanitomese-az-atkozodasrol/ |
