Akik megvilágítják a lelkünk, a szellemünk. Amit helyettünk öntenek szavakba olyan ékesen vagy olyan magától értetődő egyszerűséggel. Olyan szívderítően vagy olyan inspirálóan. Olyan finoman vagy olyan leplezetlenül, pontosan. És akik eldalolják azt.
2012. november 1., csütörtök
A kertész és a halál
Az agrai mahárádzsa kertésze egy hajnalon rémülten ébreszti az urát.
– Add, kérlek, leggyorsabb lovaidat, menekülnöm kell!
– Mi történt?
– Kertedben munkálkodtam éppen, amikor találkoztam a Halállal, aki felemelt karokkal megfenyegetett engem. Hadd induljak el sebes harci szekereden, akkor estére Delhibe érhetek, és ott elrejtőzöm a rengeteg ember között, hogy ne lelhessen rám.
– Jó – mondja a mahárádzsa –, indulj el máris!
A nap folyamán azután a mahárádzsa is sétálgat a kertjében, és ő is találkozik a Halállal. Megszólítja:
– Te Halál, miért ijesztgeted az én kertészemet?
– Uram – feleli a Halál –, én nem ijesztgetem őt, csak égnek emeltem a karomat csodálkozásomban: hogyhogy ő még itt van, amikor ma este Delhiből kell őt elvinnem?!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése