Edward G. Bulwer - A türelemről

Ha türelmes vagy, nem passzív, hanem aktív vagy; az erőfeszítéseidet összpontosítod.
Patience is not passive; on the contrary, it is active, it is concentrated strenght.
Edward G. Bulwer

Wayne Dyer - A karmáról

Ahogy az emberek bánnak veled, az az ő karmájuk. Ahogy te reagálsz, az a te karmád.
How people treat you is their karma; how you react is yours. 
Wayne Dyer

Radnóti Miklós - Hasonlatok

Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,

s akár a folyton gyűrűző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,

olyan vagy, mint egy vélem nőtt barát
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát,

és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst -
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,

s mint napsütötte égiháború:
sötétarany, -
ha megharagszol, ép
olyan vagy, mint az ú,

mélyhangú, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.

Rumi - A fényről

Martin Waldbauer - Forgotten Dreams

Hát még nem tudod? A te fényed az, ami bevilágítja a világot.
Don't you know yet? It is your Light that lights the world.
Forrás: Rumi

László Noémi - Mondd el nekem

Alice Mason - Happy Tree

Mondd el nekem,
miért nem vagy idegen,
mozdulataid
honnan ismerem,
miért tudom rólad,
amit még te sem?

Mondd, meddig tűröd
azt, hogy olvasom,
mit ír a ránc
tűnődő arcodon,
hogy szótlanságod
értem, hallgatom?

Tanulod-e mi az,
amitől félek,
hol nyitott ajtót
testemen a lélek,
mit mondanék,
amikor nem beszélek?

Végül csak annyit:
vigyázol-e rám,
ha nem jut már
eszembe a szezám,
leszel-e testvérem,
anyám, apám?

Tudod-e, amit én
nem tudhatok,
amiről holdtöltekor
álmodok,
emlékszel-e, ha
el vagyok feledve,
s velem vagy-e,
amikor nem vagyok?

Álmomban, egyszer,
súgva-settenkedve
eljössz-e velem
sétálni a csendbe,
és engeded-e majd,
ha megfagyok,
hogy eltemessenek
a tenyeredbe?

Reményik Sándor - Mivé lesz?

Mivé lesz ez a késő napmeleg,
Mely most így át meg áthat engemet,
S mely idén utolsó melegnek tetszik?
Rőzsetűzzé lesz lelkem ugarán,
Mely mellett csillagtalan éjszakán,
Nagy téli éjszakán
Álmok didergő tábora melegszik?

Mivé lesz ez a levélsuttogás,
Ez a haldoklók beszélgetése?
Támad belőle új melódia:
Ájtatos szívem nyárfareszketése?
Karácsonyesti prédikáció,
Ha már lehullt a hó?

Mivé lesznek e lobogó színek?
Marad egy tisztás szívem közepén:
Kietlen télben szép őszi sziget?

És napsütésből, nyárfareszketésből,
Színek pazarló játékaiból
Szövődik-e énbennem az a béke,

Mely mint egy láthatatlan sugárkéve
Testvéreim szívére ráhajol?

Weöres Sándor - Ha kérdik, ki vagy, ezt mondd...

Kék madár

egynemű vagyok a széllel,
folyó sodrával,
esőcsepp hullásával,
madár röptével,

fapadlón járó facipős ember lába zajával.
Levegő-e a szél?
Víz-e a folyás és a csöppenés?
A röpülés madár-e
és fából van-e a fapadlón járó
facipős ember kopogása?
Megszűnik a szél,
a levegő nem szűnik meg,
de szél nélkül halott.
Elhullt a madár,
a teste új mezbe öltözött,
száz új alakba szétívódott -
de a röpte nem maradt meg
és el se veszett.
Többet nem is tudok magamról
és mire tudnék,
már több leszek annál,
hogysem tudhatnék bármit is.
Még nem vagyok egész
és mire az lehetnék,
már több leszek annál,
hogysem magamban lehessek egész.
Még nem is élek,
nem is fogok élni:
életnél teljesebb
leszek a holtom után.

Ezt mondd, ha kérdezik, ki vagy.

Reményik Sándor - Ha a Halál is ilyen volna csak…

Ha a Halál is ilyen volna csak,
Mint ez a decemberi alkonyat,
Ilyen halkléptű, ilyen nesztelen. . .
S úgy bánna szépen, szelíden velem,
S úgy érintené meg a kezemet,
Mint valaki, kit nagyon szeretek.

Ha a Halál is ilyen volna csak,
S úgy lebbenne szobámba hallgatag,
Mint egy lámpát-eloltó lehelet,
Észre se venném, hogy sötétebb lett.
Mennék vele, ki helyettem is lát,
Ugaron, erdőn, tengereken át.

Ha a Halál is ilyen volna csak,
Nem ijesztő, titáni szörnyalak;
Szelíd fiú, vagy édes, lenge lány:
Egyik kezében megfogózkodnám,
Másik kezében - lángjával alá -
- Bús géniusz - a fáklyát tartaná.

Ha a Halál is ilyen volna csak,
Hátulról átkarolná vállamat,
Mappámra tenné hűs, nyugodt kezét:
"A tollat pajtás tedd le, most elég!
Az utolsó vers úgyse lesz már jó,
Tülköl a ködkürt, indul a hajó!"

Ha a Halál is ilyen volna csak:
Födetlen, fürtös fő, nem zord sisak,
Nem üres szemgödrök, de mély szemek,
Mik lelkem mélyéig tekintenek,
S visszaragyogják, mit benne látnak:
Drága képét egy-egy jóbarátnak.

Ha a Halál is ilyen volna csak,
Nem ásna nyirkos, sötét sírokat,
De vinne szabad, nagy mezőkön át,
Hol szürcsölnénk a mennyek harmatát,
S hajnali ködben, pusztán, tengeren,
Egyszercsak úgy eltűnnék csendesen.

Nemes Nagy Ágnes - Köszöntő

Névnapodra mit vegyek?
Vegyek húzós egeret?
Vonatot és síneket?
Kék építő-köveket?

Nem, már tudom mit vegyek:
néked tavaszt rendelek,
bodzafát és kék eget,
rajta csokros felleget.

Megrendelem jó előre
a virágot a mezőre,
tél után a lomb-nyílást,
betegségre gyógyulást.

És ha meglesz egy napon:
bedobom az ablakon.

Albert Einstein - A tudatlanságról

Ha anélkül elítélsz valamit, hogy megvizsgáltad volna, a legnagyobb tudatlanságról teszel tanúbizonyságot.
Condemnation without investigation is the height of ignorance.

Elméd egy kert...

Elméd egy kert, 
gondolataid magok.
Nevelhetsz virágot
vagy nevelhetsz gyomot. 
Forrás: Positive Outlooks

Garai Gábor - Mindörökre

Boris Indrikov - Violina

Hasonlítasz - mert gyanakszik az ember.
Különbözöl - mert szeretlek nagyon.
Rád gondolok, s vitázó értelemmel

régmúlt szerelmeim latolgatom:
az egyiket szorongó vágy idézte,
a másikat csak múló alkalom . . .

De hirtelen varázsuk, visszanézve:
akár az ablak pára-hímpora . . .
Benned előbb az embert vettem észre,

utóbb az asszonyt, és csak végül a
sorsot, enyémet. - S minden szólamod, lám
egyszerre zeng most, mint szimfónia.

Jóság a prím: elringat, mint a hullám;
tekinteted cikázó futama
halántékon lobbantja, úgy ragyog rám;

igazságod kiált, mint harsona,
és anyaságod lágyan búg tercben . . .
Figyelj, felel szerelmem kórusa :

már mindörökre itt lüktet szivemben
szép teljességed, s visszhangozni fog
- mint kagylóban a győzhetetlen tenger -

ha ráhajolsz és hittel hallgatod.

Garai Gábor - Zeneszóval

 

(Feleségemnek)

 

Érteni alkonyi kedvem,

oldani bennem a szót.

Láttál-e tó-sima csendben

siklani vízre hajót?!

 

S látod-e: szélrül a fáknak

lombjai hullnak alá,

értük a jó-anya ágak

karjai nyúlnak alá?

 

Nézed-e: fönn a november

veszti az égi csatát;

nyílnál-e, mint az a tenger,

nyelni a nap sugarát?

 

Nyílnál-e, mint a tenger,

mint az a nyíltszivü ég?

Tavaszt igéz ma november,

lopja ezernyi szinét . . .

 

Így vagyok én, s ez az évszak

látszatra váltakozó,

lángunk nem éget, de nézd csak:

láttató és lobogó!

 

Hívében ízleled, érzem,

szónál a tiszta zenét:

fogd föl szivedben a vérem

felszabadult ütemét!

 

Bennem is, halld, zene támad

s nincs aki értse szavát:

vedd hát e szómuzsikának

részegitő italát,

 

s érteni alkonyi kedvem,

oldd meg ma bennem a szót!. . .

Láttál-e tó-sima csendben

siklani vízre hajót?!

A kertész és a halál

Az agrai mahárádzsa kertésze egy hajnalon rémülten ébreszti az urát.
– Add, kérlek, leggyorsabb lovaidat, menekülnöm kell!
– Mi történt?
– Kertedben munkálkodtam éppen, amikor találkoztam a Halállal, aki felemelt karokkal megfenyegetett engem. Hadd induljak el sebes harci szekereden, akkor estére Delhibe érhetek, és ott elrejtőzöm a rengeteg ember között, hogy ne lelhessen rám.
– Jó – mondja a mahárádzsa –, indulj el máris!
A nap folyamán azután a mahárádzsa is sétálgat a kertjében, és ő is találkozik a Halállal. Megszólítja:
– Te Halál, miért ijesztgeted az én kertészemet?
– Uram – feleli a Halál –, én nem ijesztgetem őt, csak égnek emeltem a karomat csodálkozásomban: hogyhogy ő még itt van, amikor ma este Delhiből kell őt elvinnem?!