megszületik a fa gondolata
a nedves földben egy dió agyában,
kihajt, szeszélyesen sudárodik,
aztán (száz év) vad aszimmetria,
szertelen szerteágazás –
a nemlét állóvizébe dobott
egyetlen mag nyomán szétgyűrűzik,
mind tágabb körben lüktet az idő,
nem óra-mérte számítás szerint –
levél- és madárgenerációk
bontják a burkot, felnövekszenek,
szállnak, lehullnak – de megáll a fa,
viseli őket, viseli kerek,
kövér dióit, viseli saját
külön idejét, s formáját, amely
nem ismétlődik többé pontosan,
de lénye mégis megmarad a mag
lényegében, mohó agyában –
éppen így
születik s áll meg minden, ami jó,
s egy más időben őrzi biztosan
valódiságunk, mert a többi csak
percegő óra, lepergő levél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése