Az öröm a létezés megbecsülése: nem volt mindig és nem is lesz mindig, de most van, és ha van, hát legyen. Megengedő öröm ez, örömke, örömöcske, ami arra kell, hogy hozzászoktasson a léthez, benne tartson, erőt adjon, előkészítse a terepet az önátadás szabad, önfeledten áradó boldogságának.
Nehéz erről úgy beszélni, hogy ne legyen sziruposan drámai, vagy épp
drámaian szirupos, mert nem könnyű elmagyarázni, hogy ez milyen kemény
munka, milyen fókuszált és érzéki figyelmet, milyen odaadó akaratot és
reflexív figyelmet feltételez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése