2020. június 9., kedd

Az álomlátó fiú, székely népmese

https://olvasovanevels.gportal.hu/gindex.php?pg=34480800

Egyszer volt egy szegény ember, annak volt tizenhat gyermeke, mind fiú. A tizenhat közül a legkisebb azt mondta egyszer az anyjának:
- Édesanyám, süssön nekem pogácsát hamuba, hadd menjek el szolgálni.
Az édesanyja sütött neki pogácsát, s a kisfiú megindult hetedhét ország ellen. Amint megy, mendegél, hát összetalálkozik egy jó gazdával, szántott négy ökörrel egyedül. Megszólítja a fiút:
- Hová mész, fiam?
- Én, édes gazduram, megyek szolgálni, ha helyem kerül valahol.
- Gyere el hozzám - azt mondja a gazda. - Hadd lám, tudnád-e hajtani a négy ökröt, hogy szántsunk ketten.
Elveszi a fiú az ostort, s hajtja a négy ökröt, fordulnak vagy kettőt. Látja a gazda, hogy jó mozgású gyermek, s megkérdi:
- Hát, te fiú, ettél-e valamit?
Azt mondja a fiú:
- Harminckét hete, hogy utazom, gazduram, még a pogácsám, ahogy elhoztam hazulról, azon egy állapotban van.
- Hát lássuk azt a pogácsát, milyen!
Előveszi a fiú a pogácsát s odaadja:
- No, gazduram, itt van, törjön belőle s kóstolja meg.
Elveszi a gazda, próbál törni belőle, s hát nem tud.
- Miféle pogácsa ez, te, hogy én ebből nem tudok törni?
Azt feleli a fiú: - Ebből, gazduram, nem is tud törni senki, mert ezt édesanyám sütötte nekem. Én evvel tíz esztendeig is meg kell, hogy érjem, s addig meg nem éhezem, amíg a tarisznyámban van.
Elteszi a fiú a pogácsát, elvégzik a szántást, s elmennek haza.
A jó gazdának a felesége nagyon örvendett, hogy az ura nekik milyen ügyes kis szolgát fogadott. Feltarisznyálta jól.
Azt mondja a jó gazda:
- No, fiam, elmegyek veled, s megmutogatom, hogy merre legeltesd az ökröket az éjszaka. De ugyan jókor hajtsd haza őket, hogy mehessünk el szántani korán.
Hazahajtja a fiú az ökröket virradat előtt két órakor. Előveszi az ekét, befogja az ökröket, s megindulnak szántani ketten. Mikor este hazamennek a szántóból, azt mondja a gazda neki:
- No, te fiú, - azt mondja -, ma jó korán hazahajtottad az ökröket, hanem holnap hajtsd haza még korábban, ha lehet, mert a szomszéd falusi határban van egy darab földünk, végezzük el azt is.
- Hazahajtom én, gazduram, ha megsegít az isten.
Elmegy a fiú az ökrökkel, de úgy megcsapja egy álomszellő a gyermeket a nagy fáradtságtól, hogy még ebédkor is ott aludt abban a helyben, nemhogy hazament volna.
Kiáll a gazda a kapuba, s kérdi a többi legeltetőket:
- Az én szolgámat nem láttátok-e valamerre?
- Mi bizony nem láttuk, csak az ökröket, ott hevernek kinn a hegyen a fűben.
Megindul a gazda nagy haraggal a fiú után. Megkapja az ökröket, keresi a fiút. Megtalálja azt is aludva a fűben. Azt mondja:
- Te ugyan megtréfáltál engem! - de szidja, piszkolja, még meg is rugdalta.
Azt mondja a fiú:
- Édes gazdám, miért rugdosott meg engem? Egy álommal küszködtem, nem láthattam végig.
- Fejtsd meg nekem azt az álmot.
- Biz', édes gazduram, meg nem fejtem addig, míg rajtam be nem teljesedik.
Azt mondja a gazda:
- Immár ha szántani nem mentünk, húzd elé a két szekeret menjünk el az erdőre fáért.
Elmennek az erdőre, megrakják mind a két szekeret. Mikor megrakták mind a kettőt, s le is kötötték, azt mondja a gazda:
- No, fiú, menj el, és keress keréktalpfának való fát, de olyat - azt mondja -, amelyiket te keresztülérsz.
Talál egyet a fiú, s kiáltja a gazdáját:
- Jöjjön erre, gazduram, kaptam egyet!
- Hadd lássuk - azt mondja a gazda -, jó lesz-e. Öleld keresztül!
Keresztülöleli a fiú, a gazda a két kezét egyszeribe megköti oda a fához. Azt mondja:
- Te fiú, fejtsd meg nekem azt az álmot!
- Bizony, gazduram, széles e világon egy olyan ember sincs, akinek megfejteném, amíg rajtam meg nem történik.
- Bizony ha nem fejted - azt mondja a gazda -, én is itt hagylak ebben a helyben.
Azt feleli a fiú:
- Bizony, gazduram, ha itt hagy, nem hagy egyebütt az erdőn.
Otthagyja a gazda a fiút abban a helyben megkötve. Ott búsult szegény egy álló hétig a fa mellett, majd megették a legyek.
Egyszer a királynak kedve támadt a vadászatra, s tizenkét vadászával éppen abba az erdőbe talált menni, ahol a gazda hagyta volt a fiút. Ott vadászik a király tizenkét vadászával egészen estefeléig. Egyszer a kopók megtalálták a gyermeket, s elkezdték erősen ugatni. Felhúzzák a vadászok a ravaszt, s mennek oda futva, azt hitték, valami vadat hajtanak a kutyák. Hát egy fiút találnak ott odakötve a fához. Azt mondja a fővadász:
- Hát, te fiú, téged ki kötött ide?
- Engem gazduram - azt mondja a fiú -, egy álomért.
- Fejtsd meg nekem - azt mondja a fővadász - azt az álmot!
- Biz, én, jó uram, meg nem fejtem senkinek, amíg rajtam meg nem történik.
- Bizony, ha nem, itt is hagylak én téged ebben a helyben.
- Bizony, ha itt hagy, nem is hagy egyebütt az erdőn.
Otthagyják a vadászok, visszamennek a királyhoz. Kérdi tőlük a király:
- Mit lőttetek, vadászok?
- Mi bizony, felséges királyom, nem lőttünk semmit, hanem találtunk egy tízesztendős forma gyermeket.
- Hát azt hogy találtátok?
- Kimegyünk, felséges király, vadászni. A kopók úgy este felé hajtanak, fognak erősen. Megfutamodunk a hajtásra, az erős ugatásra. Hát látjuk, hogy egy fiú meg van kötözve egy fához. Kérdőre veszem a gyermeket: "Téged ki kötött meg ide?" "Engem gazdám." "Aztán miért?" "Egy álomért." "Fejtsd meg nekem, s én akkor eleresztelek." Azt feleli a gyermek: "Én soha, amíg rajtam meg nem történik."
Azt mondja a király:
- Menj el, te fővadász és hozd be azt a gyermeket, hadd fejtse meg nekem azt az álmot.
Elmegy a fővadász ki a fiú után. Megoldja a fiút, elviszi a királyhoz. A király a fiúnak egyszeribe enni adat.
Mikor a fiú jóllakik, megköszöni a királynak:
- Köszönöm, felséges király, hozzám való szívességét, hogy engem behozatott az erdőről.
- Azért hozattalak be, te fiú, hogy fejtsd meg nekem azt az álmot, amit láttál.
- Felséges király, életem-halálom kezedben, de nemhogy a felséges királynak, de semmiféle földön járó embernek nem fejtem meg, amíg rajtam nem történik.
- Hogy mered te nekem ezt mondani, mikor én vagyok a Fehér király!
- Nem bánom én, felséges király, ha fehér, ha fekete, mégsem fejtem meg soha.
- Bizony ha nem, bévettetlek a legsötétebb tömlöcbe.
- Mégsem vallom meg soha, felséges király.
Megfogatja a király haragjában, s maga elviszi a tömlöcbe, s beveti, s tömlöc kulcsát messze elhajítja.
A királynak volt egy akkora leányocskája, amekkora a fiú. Ez a kisleány, mármint a királykisasszony, megsajnálta a fiút, megkereste a tömlöc kulcsát, s enni vitt a fiúnak mindennap.
Azt mondja egyszer a legényecske a tömlöcben:
- Ó, édes kincsem, mióta bejöttem ide, így meg nem éheztem, mint ma.
- Bizony megéhezhetel te még jobban is - azt mondja a királykisasszony -, mert küldött a Fekete király király atyámnak egy pálcát. Hogyha meg nem tudja mondani, melyik a pálcának a tőről való vége, s melyik a hegyről való, országostul együtt elpusztít. A király összegyűjtette a tanácsosokat egyszeribe, egyik azt mondta, ez a vastagabb vége, a másik azt mondta, ez a vékonyabb. Nem tudtak megegyezni sehogy sem.
Azt mondja a fiú:
- Édes kincsem, ami nektek bú s bánatotok van, az a legkisebb. Menj el - azt mondja -, fel a magad házába s feküdj le, tedd magad, mintha aludnál. Téged király atyád keresni fog, reád nyitja az ajtót - s elmondta a fiú apróra, mit mondjon a királykisasszony az édesapjának.
Úgy is lett. Reányitja a király a leányára az ajtót, s mikor meglátta, hogy alszik, nagyot toppantott haragjában:
- Ugyan bizony, édes leányom, hogy kívánod te az álmot, mikor nekem ekkora búm s bánatom van?
- Ne haragudjék, felséges király atyám, mert olyan álmot láttam, hogy búja s bánatja egyből elszáll. Azt álmodtam, hogy vigyünk a kútra egy kádat, azt töltessük meg vízzel, s azt a pálcát vessük bele a vízbe. Amelyik vége a hegye felől való, az könnyebb, az kifele áll, amelyik vége a töve felől való, az nehezebb, s lefele húzódik.
El is viszik csakhamar a kádat a kútra, megtöltik vízzel, s belevetik a pálcát. Hát a tőről való vége lefele húzódik a kád feneke felé. Nézi a király a pálcát egy kicsi ideig, aztán megfordul, s megy a tanácsosok után:
- No, ti tanácsosok, gyertek, nézzétek meg a pálcát. Harmadnapja, hogy kézről kézre forgatjátok, s nem tudjátok megmondani, melyik a töve felől való vége. Ez a fityfiritty leányocska ugyan csúffá tett benneteket. Úgy látom, ugyan ingyen húzzátok azt a nagy fizetést...
Megnézik a tanácsosok a pálcát a vízben, csóválják a fejüket, aztán nagy szégyenkezve elkotródnak onnan. A király pedig kiveszi a pálcát, megpecsételi a töves végét, s ír mellé egy levelet:
"Nehogy azt gondold, te Fekete király, hogy én csak annyit tudok, hogy meg ne tudnám mondani, hogy egy ilyen egyforma mogyorófa-pálcának melyik vége való a tő felől s melyik a hegye felől. Tudok én annyit s még annál többet is!" - s elküldi a pálcát s a levelet vissza a Fekete királynak.
Azt mondja a Fekete király:
- Jó eszed van neked, te Fehér király, s ugyan dicséred magad. De most majd meglátjuk, ura vagy-e a szavadnak vagy sem.
Kifogat a Fekete király a ménesből három, egy anyától való csikót, de azok olyan egyformák voltak, mint három egy tyúktól való tojás, s ír mellé egy cédulát:
"No, te Fehér király, hogyha meg nem tudod három nap alatt mondani, hogy a három csikó közül melyik a nagyobb, s melyik a kisebb, országostul együtt elpusztítalak."
Elküldi a Fekete király a csikókat s a cédulát a Fehér királynak. Behívatja a Fehér király a tanácsosait ismét. Kiállnak a tanácsosok, nézik, tapogatják a csikókat, egyik egyet mond, a másik mást, nem tudtak megegyezni most sem.
Megint megy a királykisasszony a legénykéhez a tömlöcbe, de megint megkésve vitte neki az ennivalót. Azt mondja a fiú:
- Édes kincsem, de megéheztem megint! Ha így éltetsz engem, jobb volna talán, ha nem is éltetnél.
- Ne mondj ilyet nekem! Mit tudod te azt, hogy minekünk megint micsoda búnk s bánatunk van. Küldött nekünk a Fekete király három csikót - azt mondja. - Hogyha meg nem tudja király atyám mondani, hogy melyik a nagyobb, melyik a kisebb, s melyik a középső, országostul együtt elpusztít.
- Ó, édes kincsem - azt mondja a legényke -, menj be a magad házába, s feküdj le ismét az ágyadba... - s megint a szájába rágta, mit mondjon király apjának, mikor reányitja az ajtót.
Megy a Fehér király, keresi a leányát, s mikor meglátja aludva az ágyban, olyant toppant egyet, hogy a csizmája mind szerétenszéjjel megy.
- Ugyan édes leányom, hogy, kívánhatsz te aludni, mikor nekünk ekkora búnk s bánatunk van?
- Édes király apám, én azt álmodtam, hogy tegyünk az istállóba egy teknőbe árpát, a másik teknőbe kölest, a harmadikba édes tejet. A nagyobbik csikó fut az árpára, a középső fut a kölesre, a kisebbik fut az édes tejre.
Úgy is történt minden, ahogy a királykisasszony mondotta. Megpecsételték mind a három csikónak a homlokát: ez a legkisebb, ez a legnagyobb, ez a közbenső, s visszaküldték a Fekete királynak.
- Látom - azt mondja a Fekete király -, hogy ezt eltaláltad, de tudom, nem a te eszed találta ki, sem a tanácsosaidtól nem telik ki ilyesmi. Hanem küldök én neked egy harmadik próbát, akkor majd kitudódik, ki volt az okos. Írom is a levelet: "Pünkösd napján, te Fehér király, jó reggel kelj fel, mosdjál, öltözzél, készülj a templomba. Mikor én harangoztatok, te is harangoztass, mikor én jövök a templomból, te is jöjj. Mikor én asztalhoz ülök, te is ülj asztalhoz, s mikor a legelső falást a villába veszem, úgy kilődd a nyílvesszővel a villámból, hogy a falba beleragadjon, mert ha nem, országostul együtt porrá teszlek."
Megkapja a levelet a Fehér király, s azt mondja:
- Látom, ez már több a pálcánál s a csikóknál!
Vagy búsult a király eddig vagy nem, de most már igazán búsult. Csak főzte a szakács a drága ételeket, de nem kellett egy falás sem bújában s bánatjában. Kérdi a szakács:
- Felséges király atyám, mi az oka, hogy csak főzök, s nem eszik?
De a király még csak nem is válaszolt.
Megy a királykisasszony megint a legényhez, s viszi neki az ennivalót, de ugyan későn.
- Jaj, édes kincsem - azt mondja a legény -, de megéheztem!
- De még jobban megéhezhetsz ezentúl, mert azt írta király atyámnak a Fekete király, hogy mikor pünkösd napján jó reggel felkel, ő is keljen, mosdjék, öltözködjék, készüljön a templomba. Mikor a Fekete király harangoztat, a Fehér is harangoztasson, egyszerre menjenek a templomba, egyszerre jöjjenek ki, egyszerre üljenek asztalhoz. Mikor a legelső falást veszi a Fekete király a villájára, a Fehér lője ki egy nyílvesszővel úgy, hogy a falat ragadjon bele a falba.
Azt mondja a legény erre:
- Ó, édes kincsem, senki, de senki ezt meg nem cselekszi énrajtam kívül. Menj be megint a magad házába, feküdj le az ágyadba, s tégy úgy, mintha aludnál.
Rányitja a király az ajtót a leányára, s toppant egy olyat, hogy a csizmája mind szerteszéjjel megy.
- Ugyan biz', édes leányom, hogy kívánhatsz te aludni, mikor nekem se éjjelem, se nappalom a nagy gondtól s bánattól?
- Jaj, felséges király atyám, ne haragudjék rám. Azt álmodtam, hogy az a fiú, akit bevettetett volt a tömlöcbe, az meg tudná cselekedni, amit kíván kegyelmedtől a Fekete király.
Nagyot sóhajt a Fehér király:
- Menjetek el s nézzétek meg, de nem hiszem, hogy még a csontjából is volna valami épen.
Megy a leány másodmagával, s kiveszik a fiút a tömlöcből. Hát olyan legény facsarodott belőle, mint a nádszál. Nézi a király, egyszeribe királyfigúnyát csináltat neki, s azt mondja:
- No, te fiú, ki tudnád te lőni a Fekete királynak a falást a villájából?
- Én ki, felséges király. Hanem most én parancsolok felségednek. Széles e világon amennyi kőműves van, mind rendelje ide, egyik hozzon követ, a másik meszet, s nekem egy százöles kőoszlopot rakjanak.
Megrakják a kőművesek a százöles kőoszlopot, s pünkösd szombatján azt mondja a király a legénynek:
- No, te fiú, ha végbeviszed, amit a Fekete király kíván, én neked adom a leányomat, fele királyságomat s holtom után az egészet.
Pünkösd vasárnapján jó reggel felül a fiú a kőoszlopra s lekiált:
- Kelj fel Fehér király, mert a Fekete kel, öltözz, mosdjál, s készülődjél. Harangoztass, mert ő is harangoztat.
Egyszerre harangoztatnak, egyszerre templomba mennek, egyszerre kijönnek a templomból. Megint lekiált a legény a kőoszlopról:
- Gyere, Fehér király, teríttess asztalt, mert a Fekete is teríttet, ülj az asztalhoz, mert a Fekete király is odaült.
Egyszerre asztalhoz ülnek. Mikor a Fekete király veszi a legelső falást a villára, úgy meglövi a legény a nyílvesszővel, hogy azon nyomba beleragad a falba a falat villástul együtt.
Hanyatt veti magát a Fekete király, s elájul egyből. Támad nagy riadalom, lótás-futás. Öntözik a királyt cseberszám a jéghideg vízzel, nagy sokára magához tér.
- Jó, hogy engem nem talált el, mert szörnyű halált haltam volna! Hanem várj csak, te király, tudom, nem a te fejedtől s a tanácsosaidtól telt ki ez a próba. Írok neked egy levelet, hogy jelenjék meg személyesen az, aki ezeket a próbákat tette velem.
Megérkezik a levél, nézi a Fehér király, hívatja a vejét:
- Nézd meg, édes vejem, hogy mit kíván megint az a kutya Fekete király.
Búsult a Fehér király, hogy bizony talán kifogy a vejéből. Azt mondja a veje:
- Ó, édesapám, fölséges király, nem kell búsulni. Vannak felségednek katonái, hadd válasszak én azok közül tizenegy olyan legényt, amilyen én vagyok.
Megverik a dobot, összegyűlnek a katonák. Kimegy a király veje, s kiválaszt közülük tizenegy legényt maga mellé. Világra olyanok voltak, mint ő: szemük, hajuk, még a mozdulatuk is.
- No, felséges király - azt mondja a fiatal király -, ennek a tizenegy legénynek adass olyan gúnyát, mint nekem, s adass alájuk lovat is éppen olyat, mint az enyém.
Elindulnak, mennek a Fekete királyhoz. Ahogy mennek az úton, a király veje megtanítja a többit:
- Mikor odaérkezünk a Fekete királyhoz, egyszerre köszönjünk, egyszerre szálljunk le a lóról, egyszerre menjünk be a házba, egyszerre üljünk asztal mellé, egyszerre fogjunk enni. Egyszerre hagyjuk abba, egyszerre köszönjük meg a királynak az ebédet, s egyszerre kérjünk külön szobát.
Úgy is történt. Mikor bemennek a külön szobába, azt mondja a Fekete király:
- Ide egy vénasszony tüzet csinálni nem jöhetne-e be?
Egyszerre felelik:
- Ide bejöhet, fogadjuk jó szívvel.
Volt a Fekete királynak egy ördöngös szüléje, azt mondja neki:
- No, te vén boszorkány, ha reggelre meg nem tudod mondani, hogy melyik ezek közül a fiatal Fehér király, a hamvadat a széllel elfúvatom.
Megtudja az öreg boszorkány a beszélgetésből, hogy melyik az ifjú király, s a köpenyegét megvágja ollóval. Kimegy a házból, s megy egyenesen a Fekete királyhoz:
- No, felséges király, az ifjú királyt megjegyeztem, jobb felől megvágtam a köpenyegét ollóval.
Észreveszi a fiatal király, hogy ő meg van jegyezve, kapja az ollót, s mindegyik legénynek a köpenyegét jobb felől megjegyzi úgy, ahogy az övé volt.
Nézi reggel a Fekete király, hát mind a tizenkettőnek meg van jelölve a köpenyege jobb felől. Mit volt mit tenni, köszöni a látogatást, s útnak ereszti őket. Egyszerre búcsúzkodni kezdenek a királytól, egyszerre megindulnak. Útközben azt mondja az egyik katona:
- De jól tartott minket ez a kutya Fekete király!
Ráfelel a másik is:
- Ugyan jól éltünk.
Elhallgatja ezt a beszédet az ifjú király, s aztán azt mondja:
- Jól éltetek, jól éltetek, ugyan mivel éltetek olyan jól? Hisz asszonyember-tejjel dagasztott kenyeret ettetek, embervérrel elegyített bort ittatok, s kutya felnevelte bárányhúst ettetek.
A boszorkány, aki a fejük felett repült szalmaszál képében, egyszeribe megfordult, s visszament a Fekete királyhoz:
- No, felséges király, ugyan tarthattad a te vendégeidet finomabbnál finomabb ételekkel s italokkal, ugyan szidnak, s gyaláznak téged.
- Ugyan mivel tudnak szidni s gyalázni?
- Ugyan eléggel - azt mondja -, mikor asszonyembertejjel dagasztott kenyeret adtál nekik enni, kutyatejjel felnevelt bárányhúst etettél, s embervérrel elegyített bort itattál velük.
Nyomban levelet ír a Fekete király, s még eléri az útban a Fehér király vejét, hogy azt mondja, nyomban jelenjék meg személyesen az, aki ezeket mondotta volt.
Megfordul vissza egyszeribe az ifjú király másodmagával:
- Adjon isten jó napot, felséges király!
- Isten hozott titeket is. Hát azért láttalak el olyan jól titeket, hogy leszidjatok, gyalázzatok engem az útban?
- Felséges király, igazat beszéltünk. Hívassa a sütőasszonyt, kérdezze meg attól.
Jön a sütőasszony, kérdi tőle a Fekete király:
- Hát akkor s ekkor miféle kenyeret sütöttél?
- Felséges király, életem-halálom kezedben, szopós gyermekem van otthon, lehet, hogy vagy egy kicsi tejem belefolyt a kenyértésztába.
Hívatja a király a kulcsárt:
- No, te kulcsár, ekkor és ekkor miféle bort adtál nekünk inni?
- Felséges király, mikor a bort csapoltam, az ujjam bogját beleütöttem a hordóba. Lehet, hogy vagy egy kicsi vér került a borba.
Hívatja a király a juhászát:
- Hát, te juhász, akkor s ekkor miféle bárányt hoztál be nekem?
- Felséges király, az volt a parancs, hogy azt hozzam be, amelyik a legjobb, én azt hoztam be, felséges király. Mikor ez a bárány született, az anyja egybe megdöglött. Egy kutyám is akkor kölykezett volt meg, annak a tején neveltem fel.
- Hát felséges király, ugye igazam volt?
A Fekete király megharagszik, úgy vágja magát földhöz, hogy mindjárt szörnyű halált hal, nem kellett többet féljen tőle se a Fehér király, se az országa.
Az ifjú király, a Fehér király veje, szépen elment haza, újból lakodalmat hirdettek. Báncidától Zsukhajnáig folyt a sárga lé. Tál, tányér elég volt, de istenes ember volt, aki egy csepp levet kapott.
Ha a tizenhatodik fiú álma be nem telt volna, az én mesém is tovább tartott volna.


A mese forrása
Kriza János: Az álomlátó fiú (székely népmese)

 http://mek.oszk.hu/00200/00237/00237.htm#1

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése