Egy éjszaka a legidősebb fiú felébredt, és látta, hogy anyja nincs a szobában. Nagy aggodalommal várta visszatértét, ám közben úgy tett, mintha aludna. Éppen pirkadat előtt lopódzott vissza, olyan halkan, hogy fiai nem is hallották.
Amikor másnap éjjel ismét kiment, a legidősebb fiú titokban követte. Amikor elérte a falu határában levő patakot, felgyűrte szoknyáját, és átgázolt rajta, sóhajtozva: "Ó, milyen hideg is van!", mivel éppen tél volt. Amikor a túlsó parton egy szegényes zsúptetejű kunyhó elé ért, megállt előtte, és bekiáltott:
- Apám, itthon vagy?
Erre egy öregember jött elő, és behívta az asszonyt:
- Gyere be!
Szegény özvegyember volt, aki szalmapapucsok fonásával kereste kenyerét.
A legidősebb fiú most értette meg anyja különös viselkedését. Hazasietett, felébresztette öccseit, és elmondta nekik a látottakat. Mindnyájan együtt kimentek, és a patakban gázlót építettek kövekből. Majd hazatértek és tovább aludtak, mintha semmi sem történt volna.
Amikor anyjuk, hazafelé jövet, a patakhoz ért, igen meglepődött a gázlót látva, amely ezelőtt nem volt ott. Azt persze nem tudta, hogy a fiai építették. Rendkívül nagy hálát érzett azok iránt, akik a köveket odarakták. Így fohászkodott hát az égiekhez: "Váljanak Észak Hét Csillagává azok a nemes, megértő lelkek, akik e gázlót ide építették!"
Amikor a hét jószívű fiú meghalt, felkerültek az égbe. Észak Hét Csillagává váltak, úgy, ahogy anyjuk kérte. Ők alkotják azt a csillagképet, amit a nyugati világban Nagy Medvének neveznek.
Koreai népmese
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése