Radnóti Miklós - Január

Későn kel a nap, teli van még

csordúltig az ég sűrü sötéttel.
Oly feketén teli még,
szinte lecseppen.
Roppan a jégen a hajnal
lépte a szürke hidegben.

Mary Roach - A bátorságról

„Ez a gyerek nem normális, csigákat hord a zsebében." 

Gerald Durrell

 1925.01.07-1995.01.30.

A bátorság néha nem több, mint hajlandóság arra, hogy másképp gondolkodj, mint a többiek. Az alkalmazkodás kultúrájában ez bátrabb dolog, mint amilyennek hangzik.

Sometimes courage is nothing more than a willingness to think differently than those around you. In a culture of conformity, that’s braver than it sounds.
Mary Roach - Grunt: The Curious Science of Humans at War

Anthony de Mello - A gyógyulásról

A lelki gyógyulást kereső, elkeseredett embertől azt kérdezte a mester:
- Valóban meg akarsz gyógyulni?
- Ha nem akarnék, gondolod, hogy idejöttem volna?
- Persze. A legtöbb ember ezt teszi.
- Ugyan miért?
- Nem gyógyulásért jön, mert az fájdalmas. Enyhülésért.
A tanítványainak pedig azt mondta a mester:
- Azok az emberek, akik csak akkor akarnak meggyógyulni, ha az fájdalommentes, hasonlók azokhoz, akik szorgalmazzák a fejlődést, de csak akkor, ha az nem jár változással.

Anthony de Mello - A csend szava

Weöres Sándor - A nő mondja

Christian Schloe - Meet the Moon

A nő mondja:
Azért vagyok, hogy gyönge legyek ott, ahol erős vagy és erős legyek ott, ahol kibújik a gyöngeséged.
Füves könyv 37.oldal

Weöres Sándor 
1913. június 22. - 1989. január 22.

Karinthy Frigyes - Szemek szimfóniája

Ó nem így akartam én egyszer vallani rólatok női szemek
Zörgő szavakat zihálva egymás hegyén-hátán hangsúlytalanul
Mint akit kedvesei közt váratlanul tört le a kórság
Nincs már ideje hörgő tüdejéből mint repedt fuvolának
Résein át fülsértő sipítás közli szánalmas dadogással
Élete titkát hogy szerette a hű nőt és más semmitmondó szavakat
Micsoda költeményt terveztem minő rímeket lüktető ütemén
Beethoveni dalnak össszecsengő szárnyas igékből
Micsoda korallkincseket akartam felhozni harmatosan
A nyelvtenger mélyéből ahol a szó gyökeredzik
Hogy aki hallja hosszan búgja és zümmögje utána
Távoli távoli távoli tengerek búgó üzenetét
Mindez tovatűnt az emberi szív nem tengeri kagyló
S elapad lassan a dal amelynek nincs szövege
Haszontalan emlékek csődtömegében turkálva ma éjjel
Találtam e jegyzeteket egy vershez szemekről amikbe meredtem
Elmondom halkan és üresen ahogy emléket mondani illik
Azt a félórát amikor megfogamzott bennem a dal
Talán egy boldogabb korban eldalolja helyettem valami költő
Velence felől hurcolt zakatolva egyszer ősszel a bécsi vonat
Szurkos nagy hegyek közt vezetett kanyarogva az út
Csupa dolomit alul zöld és sárga vörhenyes erdők
Tarka szoknya s kötény terebélyes asszonyság derekán
Aztán övön felül csak csupasz és meztelen feketeség
S végre a csúcson hósapka tiszteletes fehér hajkorona
Ezen az úton rázkódott száz évvel ezelőtt egy postakocsi
Ablaka mentén szépívű orral egy büszke férfiprofil
Nézte az ormokat s rajtok a felhők tömör gomolyát
Goethe János tünődött azon amit száz évvel utána
Einstein és Eötvös fedezett fel a vonzás viszonylagos elvét
S közben várta őt a lagunák közt egy furcsa utolsó szerelem
Ölemből lecsúszott amit olvastam az Italienische Reise
S bámultam magam is e zord és gyönyörű hegyeket
S szóltam döbbenve magamhoz mért is vagy hát a világon
Mi tart itt ez a zöld televény vagy a bérci magasság
"Szürke elmélet" hogy tudjam mindennek mi a miértje
Vagy a latin narancsligetek "lombok közt izzó aranya"
Hogy boldog akarok lenni vagy annál több s van-e több s van-e más
S ekkor két hegycsúcs közt fönt az acélkék boltozaton
Ott hol az erdők s gazellatapodta füvek zónája lezárul
Hallgatagon és sárgán bukkant ki elém az éjben a félhold
Mint egy kérdőjel a mondat végén amit felírtam az égre
Itt e földön téged boldogság úgy hívnak hogy szerelem
S téged szerelem élete tartalmának tartott az ifjú
Van-e hát élet túl a szerelmen van-e lét az életen innen
Mint ahogy szikla van és hó és felhő és sivító szélviharok
Odafönt magasban ahol már fűszál se terem meg
Ott éreztem én akkor magamat azon a válaszvonalon
Lépjem-e át felejtsem-e le a vágyat a vágyat
Ezt az egész édes és fájó és ostoba lázat a testben
Fordulja-e vissza mint a pilóta mikor ritkul a légkör
Fogytán a gáz meg a gőz és a motor zihálva kihagy
Lent a lapályon kis falu vár pirosfedelű csárdaszobával
Fehér terítő s ablakon át templom s templomon túl temető
Jó lesz benne feküdni kéjtől és kíntól fáradt tetememnek
S elfogott undor és félelem és harag mint még soha tán
Egyszerre kétféle dallam szólt lelkemben szörnyű macskazene
Külön mindkettő remek együtt gyötrelem és üvegkaparás
Egyiket küldte felülről a szférák orgonasípja
Másik a velencei vadvizek lehelletét hozta felém
Bűzösen és mákonyosan mint régi bérházudvarokon
A csatorna és a latrinák közeléből kintorna bús mekegése
Amitől édeset és undokat álmodik vackán a tízéves férfigyerek
Paplan alá dugva fejét dobogó szívvel barna boszorkány combjairól
Így vergődtem émelygős szívvel s szorongva dobogó gyomorral
S emlékeztem egy régi lépcsőház vásott kövein futottam fel és le
Álmosan éjjel nyitva kaput négyszer kopogva a házmesteri fülkén
Szolgálni egy szegény és gonosz és hideglelős beteget
Negyedízben nehéz volt a kereszt leültem a lépcsőre pihenni
És csukott szemeimbe halvány fénnyel jött egy váratlan Jelenés
Jól látom most is női arc volt nem ismerősé nem láttam azelőtt
Szánakozó lágy mosoly puha száján s a szeme megesett rajtam
Nézett rám nagy szánakozással dorgáló nagy szeretettel
Nézett egy darabig aztán ködbeborult halavány lett és eltűnt
Elöntötte a béke felálltam s szégyenkezve mosolyogtam
Hogy ily gyenge vagyok és gyáva és hitványul kétségbeesem
Ó hiszen van valahol valaki mindegy hogy ismerem-e vagy se
Ó hiszen vannak zúgó tengerek és libegő ligetek valahol
Ó tele van tele van szemekkel éjjel és nappal a térség
Lásd meg a szemeket mindenütt ott vannak lesnek rád őrzik a lépted
Titkon kukucskálnak halkan nevetnek ha csetlik és botlik a lábad
Mégy neki falnak tombolsz és káromkodsz mint a bolond
Néznek rád a szemek ezer rejtekhely sokezer zugából
Néznek a képek a régi falon tünődve néz a tiktakos óra
Faujjait arca elé tartva fái közül néz rád a titokzatos erdő
Néz rád kék szirmai közt kehelyszemével a nefelejcs
És a mályva bársonyos irisze s az irisz kék szeme néz rád
Néznek a házak az uccán s tágrameredt sárga szemével
Eltátva szinte a száját bámészan néz rád a teli hold
Bámul és lézeng utánad hogy el ne maradj fut a ház peremén
Pislogva és hunyorogva folytonos nézéstől gyulladt sokezer szemével
Mást se csinál csak folyton téged néz a csillagos égbolt
S a csillagos égbolt mögül is nyilván néz egy óriás szem
Dermedten ahogy tenmagad is nézted a lencse alatt
Elbűvölve s megbabonázva mikrobák cikcak rebbenését
Ó most már tudom mit láttam bennetek szerelmes női szemek
Ez a sok szem akart belőletek egyszerre együtt nézni belém
S én magam is ezt a sok szemet próbáltam gyüjteni egybe
Gyűjteni gyújtópontba felgyújtani véle remegő szíveket
Ó hogy nyilal most is kicsi fájással szívembe az emlék
Hosszan és szótlanul és szégyenkező félszeg nevetéstől
Míg a borzongás villanyos árama futkározott kék libegéssel
Szikrázva ujjakon át egyik test idegéből a másik idegbe
Ó hogy bámultuk tágrameredten egymás szemét régi szerelmes
Asszonyaim akiknek arcát is szinte feledtem most mindegyik arc
Egybefolyik lágyan s csak a Szem világít át az idők vizein
Csak a szem csak a szem világítótornya az éjben
Park fái alatt kávéház sarkában téli fagyon s nyári mezőkön
Tágult szemek és lecsukódók és ködbeveszők és könnybeborulók
Végtelen tükrök sora egymás szeme a szembogarakban
Egy pici ember ez én vagyok pici szemében egy még picinyebb ez ő
Lélek tükre periszkóp és utalás és vágy és messze ígéret
Így bámultak egymásba rettenve és boldogan egymást hipnotizálva
Míg elzsibbadt és elalélt a két test s csak két pár szem lobogott
Két pár szem élt megszázszorozottan mint a fantasztikus filmeken
S egyik se tudta tovább melyik szem az övé s melyik a másiké
Nem Eros nevetett már itt s nem a pufók kicsi gyermek
Ezek a szemek már egymásbamerültek s nem akartak más szemeket
Vagy ha igen csak azért hogy százezer év messze homályán
Feltámadjanak és újra s meg újra keressék s leljék meg egymást
S ráismerjenek ez volt az aki odaát a sötétben
Alvó arcomra hajolt s hívott ébredj fel és jöjj a világra
Érdemes jönni itt vagyok én is várlak és vár a tüzes nap
És vár a hegyek tarka lejtője és vár a havas hegyorom
Zárt levél minden emberi élet és zárva kerül be a sírba
Nincs aki felvágja csak a szerelmes szem éles sugara
Véka alá rejtett fény voltál volt a vékán egy repedés
Abból egyetlen szikra kibukott és megvillant egy pillanatig
És átcsapott egy nő szembogarába s aztán lezárult ez a szem
S most már csak a mennybolt lát és néz csak az Isten
Csak a mindenség bámul rád s nem érti mit óhajtsz.

Szabó Magda - Január

A tó beállt, a tó türelmes,
bólint, ha a tél szól neki,
ám a patak nem engedelmes,
az fut, ha a fagy kergeti,
s mikor fehér inát harapják
a jég fogai, felkiált;
visszarengik ringó haragját
az aranyszemű vadlibák.

A hegy alját levágta a
köd fodros szélű kése: csak
a csúcs beszédes vonala,
a vár falai látszanak,
a pára tartja tenyerén,
a semmin űl a csúcs, a rom,
egy felleg kusza szövetén,
laza pára-boltozaton.

Minden fehér, csakhogy törékeny,
kemény fehér ez, nem puha.
Karját lóbálja a fenyéren
egy állig üveg körtefa.
A fia is, egy csepp bokor,
színjátszó, szűk üvegzekében,
ott cseng, nevetgél, ott guggol,
és térdét öleli a szélben.

Utassy József - Motívum

Küszöbén az estnek

csillagfakadáskor
dalba fog az ember

részlet

Fodor Ákos - ZENzáció

Nézd: testet ad a szélnek a hó!

Bella István - Paralellák

Bolyai mondá: a végtelenben találkoznak;
de mióta a végtelen te vagy, magam is tudom,
ha párhuzamosaimmal - a napot, a holdat -
átkarollak,
s ujjaimat - a világ végén valahol -
a derekadon
összekulcsolom.

Osho - Az igazságról

Az igazság rajtad keresztül találja meg az útját.

Lázár Balázs - Csillagalom

Csillagalomban bújt el az Isten
Lüktet a Vanban, lüktet a Nincsen.

Zizzen a Lét, ha mozdul a kérdés,
Csúszik elő a csendből a kétség.

Tágul a tér, de áll az idő már:
Pillanatokból végtelen oltár.

Lepke a test, ha lélek a szárnya,
Húz le titokban életed árnya.

Szétvet a szívnek vágyteli álma,
Hullnak a színek benned a sárba.

Bomlik a nappal, érik az éjjel,
összekeverhetsz földet az éggel.

Tükre a múltnak, éteri képe:
Fénnyel üzen az űrnek a széle.

Csillagalomban bújt el az Isten,
Lüktet a Vanban, lüktet a Nincsen.

Lázár Balázs

Márai Sándor - A tükörről

Tükörbe sokáig kell nézni, sokszor és sokáig, amíg végre megismeri az ember igazi arcát.
A tükör nemcsak sima ezüstlap, nem, a tükör mély is, mint a tengerszemek a hegyekben, s aki nagyon figyelmesen hajol (…) felülete fölé, egyszerre a mélybe lát, s mindig új és új mélységeket lát, s mindig messzebb dereng az arc, mely a tükör fölé hajol, s mindennap lehull egy álarc az arcról.
Vendégjáték Bolzanóban 183. oldal

Sólyomfi Nagy Zoltán - Tüzet rakok

Tüzet rakok, mellé ülök
Vörös fényben elrévülök
Lángok szirmában elégek
Megyek égnek, megyek égnek
Tüzet rakok, mellé állok
Dobom hátán messze szállok
Pirkadó ég lelkem hívja
Alig bírja lovam szíja
Tüzet rakok, körbe állom
Szemem előtt éber álom
Múlt és jövő jelenedik
Háromból egy kerekedik
Tüzet rakok, körbe járom
Táncba repít bíbor lángom
Lelkem időből kimozdul
Múlt s jövő jelenbe fordul
Tüzet rakok, körbe járom
Táncba repít éber álom
Lángok szirmában elégek
Megyek égnek, megyek égnek

Sólyomfi Nagy Zoltán

Lekszikov Attila - Nincs helytelen élet....

 Abigail Dela Cruz - Akin to an eagle

 

Nincs helytelen élet, csak meg nem lépett cselekvés és fel nem tett kérdés és az a pont az életben, amikor választasz félelem és szeretet között.
Lekszikov Attila

Vizdák Andi - A szeretetről

 

.... hiszen a szeretet 

nem érdem kérdése, 

hanem jó esetben egy áramlás.

Vizdák Andi 

Sólyomfi Nagy Zoltán - Nimród éneke

 

Fény-nyilaimat ma újra kilövöm
Égi íjásza vagyok a világnak
Fény-nyilaimat ha újra kilövöm
Ősi lángom messze jut.

Fény-nyilaimmal száll a szeretet
Félelem sötétjét tűzben elégeti
Fény-nyilaim hozzák az életet
Ármány tőlem messze fut.

Sólyomfi Nagy Zoltán

Biegelbauer Pál - Az érintésről

Ha megérintek valakit, én is érintetté válok.

Biegelbauer Pál

Biegelbauer Pál - Az odaadottságról

Szabó Endre - Közeli őzek

A másik ember csak úgy lehet az enyém, ha ő odaadja magát.

Biegelbauer Pál

William B.Yeats - A két fa

Ó, drágám, önszivedbe nézz:
ott nőtt a szent fölségű fa;
sudara örömtől merész,
virágban remeg ágboga.

Gyümölcse szivárványszinű,
mennybéli csillag tűköre.
Gyökere biztos erejű,
az éj nyugalmát szövi be.

Zene kél ingó sudarán,
hullámnak ő ad ütemet,
zenével házasítja szám
s varázsdalt dúdolok neked.

Bikfic Szerelmek lengik át
a kulcsolódó ágakat,
dobálnak tüzes karikát:
kettőnk sorsával játszanak.

Hajukat, fürge táncukat
ha látod, álomtájon élsz,
betölt az édes ámulat:
ó, drágám, önszivedbe nézz.

Gyötrő tükrödbe ne tekints:
kereng ott démoni csapat.
Tekintetedből ne teríts
dobajuk alá sugarat.

Mögöttük végzetes a kép:
örvényes éj üvölt, itél,
gyökeret hó alól kitép,
fekete már a falevél.

Rombolt vidék, homályba fúlt,
fáradság tükre, meggyötör.
Mikor az isten elaludt,
akkor készült e bús tükör.

Kiehült holló röpköd ott:
a nyughatatlan gondolat.
Lelkedre lesve tébolyog
törötten csüngő lomb alatt.

A hangját hurcolja a szél,
rázkódó szárnya meglegyint,
s jaj, drága szemed elalél;
gyötrő tükrödbe ne tekints.

Fordította: Nagy László

 ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~

The two trees 

Beloved, gaze in thine own heart,
The holy tree is growing there;
From joy the holy branches start,
 And all the trembling flowers they bear.

The changing colours of its fruit
Have dowered the stars with merry light;
The surety of its hidden root
Has planted quiet in the night;

The shaking of its leafy head
Has given the waves their melody,
And made my lips and music wed,
Murmuring a wizard song for thee.

There the Loves a circle go,
The flaming circle of our days,
Gyring, spiring to and fro
In those great ignorant leafy ways;

Remembering all that shaken hair
And how the wingèd sandals dart,
Thine eyes grow full of tender care:
Beloved, gaze in thine own heart.

Gaze no more in the bitter glass
The demons, with their subtle guile,
Lift up before us when they pass,
Or only gaze a little while;

For there a fatal image grows
That the stormy night receives,
Roots half hidden under snows,
Broken boughs and blackened leaves.

For all things turn to barrenness
In the dim glass the demons hold,
The glass of outer weariness,
Made when God slept in times of old.

There, through the broken branches, go
The ravens of unresting thought;
Flying, crying, to and fro,
Cruel claw and hungry throat,

Or else they stand and sniff the wind,
And shake their ragged wings; alas!
Thy tender eyes grow all unkind:
Gaze no more in the bitter glass.

Lackfi János - Nem mindegy

Nem mindegy,

hogy tiszteled

vagy csak teszteled.

Nem mindegy,

hogy kérdezel

vagy rögtön kardozol.

Nem mindegy,

hogy élteted

vagy altatod.

Nem mindegy,

hogy megtartod

vagy megtörted.

Nem mindegy,

hogy bátorítod

vagy beteríted.

Nem mindegy,

hogy feloldozod

vagy feláldozod.

Nem mindegy,

hogy szereted

vagy szorítod.

Sárhelyi Erika - Eméssz fel

Ma csak a szád kell és a kezed,
a szavak most nem hoznak lázba,
napoljuk el a költészetet -
nézd, a testem mennyire árva.
Rád csókolom, mit elmondanék,
bőrödbe sütöm a szavakat -
holnap lehet, majd meg is írom,
ha lángra gyújt újra a gondolat.
Lobbanj fel bennem, mint szószegett
napok után a csavargó ihlet,
ereimben lüktetve zakatolj,
eméssz fel, akár percet az élet.
Úgy ölelj, hogy költemény legyen
a vágyódó, lázas mozdulat.
Szeress, mint még sosem szerettél -
s én minden sorommal megáldalak.

Sárhelyi Erika · Székely-Nagy Gábor · Savanya István

Adj ​jelet! Versek három hangra