Egy időszak vègèt ès egy ùj kezdetèt nem a naptàr mutatja, hanem a
szìvünk. Nem az ùj èvben kell hinni-bìzni, hanem mindig ès mindenkor
önmagunkban.
Szántó Brigitta asztrozófus
Akik megvilágítják a lelkünk, a szellemünk. Amit helyettünk öntenek szavakba olyan ékesen vagy olyan magától értetődő egyszerűséggel. Olyan szívderítően vagy olyan inspirálóan. Olyan finoman vagy olyan leplezetlenül, pontosan. És akik eldalolják azt.
2019. december 31., kedd
2019. december 29., vasárnap
Kahlil Gibran - A varázslatról
A dolgok megjelenése érzelmeink függvénye, ezért ha varázslatot és szépséget látunk bennük, a varázslat és a szépség valójában bennünk van.
The appearance of things changes according to the emotions;
and thus we see magic and beauty in them, while the magic and beauty are really
in ourselves.
2019. december 25., szerda
Szepes Mária - Fényt gyújtani magadban
A valóságot csak a Fény tárja fel, a sötétség elleplezi. Ezért kell Fényt gyújtanod magadban.
Mágiák könyve
Rainer Maria Rilke - Az angyali üdvözlet
Az angyal szavai
Te sem vagy az Úrhoz közelebb;
mi mind távol vagyunk.
De csodákkal áldott kezed
előtt meghódolunk.
Ily éretten nem ragyogott
más asszonyi kéz soha:
hajnal vagyok, harmat vagyok,
ámde te vagy a Fa.
Nagy volt az út, most sápadok,
elfeledtem, amit
ő - ki aranypáncélban ott
mint napfény, úgy vakít -
üzent neked, te révedő
(zavart a tér zaja).
Lásd: én kezdet vagyok, s a tő,
ámde te vagy a Fa.
Kiterjesztettem szárnyamat,
kitágultam nagyon;
elárasztja kis házadat
roppant ruházatom.
Alig tekint rám két szemed,
s magad vagy mint soha;
vagyok szellő liget felett,
ámde te vagy a Fa.
És minden angyal így borong,
s szétválnak; sohasem
volt még a vágy ilyen nagyon
s tétován végtelen.
Megtörténhet már - úgylehet -,
álmodból ismerős.
Légy üdvöz, lelkem van veled:
érett vagy és erős.
Hatalmas kapu életed,
s megnyílsz hamar, tudom.
Dalomnak fül, legkedvesebb,
érzem: hangom beléd veszett,
beléd, te dús vadon.
Így jöttem s beteljesedett
álmaid jóslata.
Az Úr rám nézett: égetett...
Ámde te vagy a Fa.
Fordította: Garai Gábor
Reményik Sándor - Karácsonykor
A szent estén majd eljövök ide.
Álmaim szekerébe fogatok
És szólok fantáziám táltosához:
Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok,
És álomhintón eljövök – ide.
Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok,
És álomhintón eljövök – ide.
Itt minden fehér lesz, – fehér, s halott.
Csak egy hang lesz a halott rengetegben:
A zúgó patakok.
És én fenyőtől fenyőhöz megyek
És minden fenyőt megsimogatok.
És megkérdezem: virrasztotok még?
És megkérdezem: hogy aludtatok?
És aztán feltűzöm a szívemet
A legmagasabb fenyő tetejére, -
S imába kezdek: Magány, Mi Anyánk…
Néked ajánlom égő szívemet…
Olyan lesz, mint egy karácsonyfaláng.
Csak egy hang lesz a halott rengetegben:
A zúgó patakok.
És én fenyőtől fenyőhöz megyek
És minden fenyőt megsimogatok.
És megkérdezem: virrasztotok még?
És megkérdezem: hogy aludtatok?
És aztán feltűzöm a szívemet
A legmagasabb fenyő tetejére, -
S imába kezdek: Magány, Mi Anyánk…
Néked ajánlom égő szívemet…
Olyan lesz, mint egy karácsonyfaláng.
2019. december 21., szombat
Michael Ende - A leghosszabb éjszakáról
Ám a leghosszabb és legsötétebb éjszakának is vége szakad egyszer.
159.o.
2019. december 19., csütörtök
Cédrus - Szarvas a tónál
Szarvas jár a tó jegén
szemében hűvös a fény
fagyott évek erdején
agancsán csillag az ék
gyökereid a jég alatt
alvó emlék, ősi táj
rokonaid a bőröd alatt
még őrzik fénylelked nyomát
pusztán, ingoványon át
követve törzsed nyomát
ősi völgyek hajlatán
a forrás ösvényein jársz
gyökereid a jég alatt
alvó emlék, ősi táj
rokonaid a bőröd alatt
még őrzik fénylelked nyomát.
alvó emlék, ősi táj
rokonaid a bőröd alatt
még őrzik fénylelked nyomát
pusztán, ingoványon át
követve törzsed nyomát
ősi völgyek hajlatán
a forrás ösvényein jársz
gyökereid a jég alatt
alvó emlék, ősi táj
rokonaid a bőröd alatt
még őrzik fénylelked nyomát.
MUZSIKA:
Csepeli Szabó Béla - Fehér szarvasok
Kopog a föld.
Lám, alig néhány napja még
kéken nevetett ránk az ég,
s puha bocskorban járt-kélt az idő
a halkan zizegő avarban,
ma pedig kemény hajnali fagyok
kérges, nehéz bakancsa döng
didergő udvarunkban,
s havat kavaró lomha varjak
kárognak mezőink fölött...
Ám túl e zord világon,
egy illatos fenyőrengetegben,
mint ámuló gyermekszemekben
felragyogó karácsonyi álom,
nagy, riadt szürke farkasok
között,
végigcikkantva homlokuk
villámait a reszkető homályon,
hatalmas fehér szarvasok
ügetnek át a tájon...
Életszomj I.-II. kötetből (1999)
www.csepeliszabo.hu
Lám, alig néhány napja még
kéken nevetett ránk az ég,
s puha bocskorban járt-kélt az idő
a halkan zizegő avarban,
ma pedig kemény hajnali fagyok
kérges, nehéz bakancsa döng
didergő udvarunkban,
s havat kavaró lomha varjak
kárognak mezőink fölött...
Ám túl e zord világon,
egy illatos fenyőrengetegben,
mint ámuló gyermekszemekben
felragyogó karácsonyi álom,
nagy, riadt szürke farkasok
között,
végigcikkantva homlokuk
villámait a reszkető homályon,
hatalmas fehér szarvasok
ügetnek át a tájon...
Életszomj I.-II. kötetből (1999)
www.csepeliszabo.hu
2019. december 16., hétfő
Mese a napról
Volt valaha a tenger partján egy nagy, sötét ország. Abban az országban nem sütött nap, lakói soha nem láttak napvilágot.
Fekete felleg borult ott a földre, s ettől olyan sötétség támadt, hogy az emberek alig-alig látták egymást. Úgy is hívták: a Sötétség Országa. Lakóit pedig kunyhólakoknak nevezték, mert házuk nem volt, rozoga kunyhókban laktak. A kunyhókat vesszőből fonták, hánccsal borították, mohával fedték, így aztán nem csoda, hogy a gonosz szél egyre betolakodott a réseken.
Nagy nyomorúságban éltek az emberek a Sötétség Országában.
Ámde a Sötétség Országának közepén kerek hegy emelkedett. A kerek hegyen sok-sok fa nőtt, egész erdőre való. Az erdő közepén nagy gerendaház állt. A házban meleg volt és minden földi jó. Szobáiban hetven fekete testvér lakott. Csak nekik volt a Sötétség Országában gerendaházuk. A ház körül karókerítés, a mögött százezer iramszarvas legelészett. A fekete testvérek nem fogták munkába az iramszarvasokat, de a kunyhólakóknak sem adtak belőlük.
Így ment ez ezer évig, majd még ezerig, és még a harmadik ezer esztendő is lepergett. A kunyhólakók azt gondolták, így is marad mindörökké, hacsak egyszer meg nem szűnik a tél.
De egyszer - ki tudja, mikor - egy csodaszép iramszarvason nagytermetű ember érkezett a Sötétség Országába. Szakálla térdét verte, s ha megszólalt, úgy csillogott a szeme, hogy a sötétségben is jól látszott az arca. A kunyhólakók látták, milyen szép, daliás ember a jövevény, mennyi ész sugárzik a tekintetéből. Mikor megszólalt, mindnyájan figyelmesen hallgatták.
- Sötétségben éltek, barátaim, mivel nem ismeritek a Napot. Pedig van Nap, mégha senki sem látta is közületek. Ha megszerzitek a Napot, ezen a tájon is meleg lesz és világos.
- Mi lehet az a Nap? - csudálkoztak az emberek. Eddig még nem is hallottak felőle.
A fekete testvérek ugyancsak meghallgatták az idegen beszédét. Meghallgatták, és hirtelen haragra gerjedtek, és korholni kezdték a népet.
- Ostobák vagytok, kunyhólakók! Mit hallgatjátok ennek az idegennek a fecsegését! Hogy is lehetne olyasvalami ezen a világon, amit senki sem látott? Ez a csaló csak azért jött, hogy megbolondítson benneteket. Vétek meghallgatni a szavát. Verést érdemelne, hogy itt bolondít benneteket kiagyalt meséivel!
A kunyhólakók töprengtek, gondolkodtak: talán bizony igazuk is van a fekete testvéreknek? Talán jobb volna, ha megölnék a jövevényt.
A hosszú szakállú bölcs meg csak nézte őket, és fejét csóválta. Szemében kialudt a fény. Aztán elvágtatott a pompás iramszarvas hátán, eltűnt, mintha ott se lett volna. Már csak a hangja hallatszott a sötétségben:
- Mától kezdve csak annak jelenek meg, aki hisz a Nap létezésében.
Élt a kunyhólakók közt egy ifjú. Bár ő is szegény volt, akár a többiek, sose járt el a fekete testvérekhez, nem alázkodott meg előttük. Büszke, délceg ifjú volt.
Nem telt bele sok idő, mindnyájan elfelejtették a bölcs öreget. Csak az ifjú nem feledkezett meg róla. Elment arra a helyre, ahol az iramszarvas-zuzmó nő, fölnézett a fekete égre, és így szólt magában:
- Elhiszem, hogy van Nap. De hogy találjam meg a szakállas öreget?
Alig mondta ki e szavakat, megnyílt a zuzmó és a magas moha, és a csodálatos iramszarvas jelent meg az ifjú előtt.
- Ülj fel a hátamra - mondta.
Az ifjú felült rá, és az iramszarvas elvágtatott vele mohán át, mocsáron át, fekete tavak fölött. Aztán hirtelen megállt egy gránitszikla előtt. A sziklán ott ült a nagyszakállú öreg.
- Isten hozott! - köszöntötte az ifjút. - Tudtam, hogy akad a kunyhólakók között olyan ember, aki fölkeres. Derék ember vagy, sokra viszed még az életben, fiam.
- Köszönet dicsérő szavaidért. De mondd meg, hol találhatnék egy darabka Napot.
- Sokat kell még munkálkodnod - felelte a bölcs -, hogy megszerezhesd a Napot. Előbb fonnod kell egy kosarat. Kérj minden kunyhólakótól egy-egy hajszálat, és ezekből a hajszálakból fond meg a kosarat.
Ekkor az ifjú visszatért övéihez. Okosan beszélt velük, és kitől-kitől egy-egy hajszálat szerzett. Amint összeszedte a hajszálakat, nekilátott a kosárfonásnak.
Hetven nap és hetven éjjel fonta a parányi kosarat. Mire elkészítette, ereje, bölcsessége megnövekedett.
Ekkor újból elment a zuzmóligethez, a magas mohacsalithoz, felnézett a fekete égre, és így szólt magában:
- A kosár elkészült. Hogyan juthatnék egy darabka Naphoz?
Alighogy kimondta, szétvált a magas moha, és a bölcs ifjú előtt megjelent a csodaszép iramszarvas.
- Ülj fel a hátamra - mondta a szarvas, és elvágtatott vele mohán át, mocsáron át, fekete tavak fölött. Már nagy utat bejártak, mikor hirtelen vörös fény lobbant fel előttük. A bölcs ifjú megpillantotta a hatalmas vörös Napot az ég peremén.
- Nem félsz a tűztől? - kérdezte tőle a csodálatos iramszarvas.
- Nem félek semmitől - válaszolta az ifjú.
- Akkor nyisd ki a kosarat, de tartsd jó erősen, és magad is kapaszkodjál meg!
A bölcs ifjú kinyitotta a kosarat, erősen tartotta, maga is jól megkapaszkodott. Az iramszarvas egyenest a Nap felé vágtatott. Nekifutott a Napnak. Bársonyos szarvával megdöfte, mire a Napból levált egy darabka, és egyenest az ifjú kosarába esett.
Ekkor megfordultak, és visszafelé vágtattak. Alighogy elérkeztek a kunyhólakók földjére, eltűnt a csodálatos iramszarvas.
A bölcs ifjú ott állt a kunyhólakók között, és így szólt hozzájuk:
- Ti mindnyájan adtatok egy-egy hajszálat. Hajszálaitokból kosarat fontam, és ebben a kosárban elhoztam a Napnak egy darabját. Engedjük ki a Napot a kosárból. Hadd világítsa meg az eget!
Alighogy ezt kimondta, már vágtattak le a fekete testvérek kerek hegyükről. Öklüket rázták, kiáltoztak:
- Ne merészeld megtenni! Ne engedd ki a Napot a kosárból! Kiszáradnak a tavaink! Megolvad a föld méhében a vas, és elárasztja házainkat. Te magad megvakulsz, mi pedig mindannyian megégünk.
A fekete testvérek körülfogták a bölcs ifjút, ki akarták ragadni kezéből a kosarat. De ekkor a kunyhólakók az ifjú védelmére keltek.
- Ne nyúljatok hozzá! - kiáltották. - Nem adjuk a kosarat!
A fekete testvérek kékültek-zöldültek dühükben, megragadták a bölcs ifjút, és a mocsár felé hurcolták. Bele akarták fojtani a lápba, oda akarták belevetni kosarát is. A kunyhólakók nagy haragra gerjedtek. Nekibátorodtak, és életükben először,köveket ragadtak fel a földről. Kövekkel dobálták a fekete testvéreket. Hullott a kőzápor, a fekete testvérek meg éles halcsontokat rántottak elő ruhájuk alól, és szurkálni kezdték a kunyhólakókat. De azok se hagyták magukat. Folyt a vér, állt csata.
Ekkor hirtelen felpattant a kosár fedele, és kiröppent belőle az első napsugár.
Vörös fény árasztotta el az eget. Hajnalpír borította a mocsarakat. A fekete testvérek mind elégtek, hamvaik belehulltak a lápba. A bölcs ifjú meg ott állt, és egyre az eget nézte, a csillogva szétáradó napsugarakat. És a kunyhólakók is mind lelkesülten bámulták az eget.
A tavak vize megkékült, a mohák tarka színekbe öltöztek, fehérbe, vörösbe, sárgába vagy zöldbe. A Sötétség Országában sohasem látott csoda történt.
- Ki vagy te, bölcs ember? - kiáltották a kunyhólakók. - Ki vagy te, aki nekünk ezt a csodát hoztad?
És mindenünnen hozzáfutottak az emberek, és azt kérdezték:
- Te bölcs ifjú! Most már látjuk és tudjuk, hogy van Nap. De ez csak egy kis darabja! Hogyan szerezzük meg az egész Napot?
Alighogy kimondták, megnyílt a magas moha, megjelent a csodálatos iramszarvas, és így szólt a bölcs ifjúhoz:
- Mondd meg nékik, hajtsák ide a fekete testvérek kerítése mögött legelésző iramszarvasokat.
És a bölcs ifjú így szólt a kunyhólakókhoz:
- Menjetek a fekete fivérek házához. Romboljátok le a kerítést, és hajtástok ide az iramszarvasokat. Most már a tiéitek.
És a kunyhólakók lerombolták a kerítést, és a kerek hegyről leterelték a százezer iramszarvast. Felültek a hátukra, és elvágtattak.
Addig vágtattak, amíg végül elértek a Naphoz.
- Nem féltek a tűztől? - kérdezte a bölcs ifjú.
- Nem félünk semmitől. Csak mondd meg, hogy szerezhetnénk meg a Napot.
- Nyílt szívvel vágtasson mindenki a Nap felé, és fogadjon be szívébe egy-egy sugarat a lángjából.
Ekkor a kunyhólakók feltárták szívüket, és sebesen vágtattak a Nap felé. És mindegyikük szívébe jutott egy-egy lángsugár. A százezer szív egyszerre átforrósodott.
- Most állítsátok sorba az iramszarvasokat.
Így is tettek. A csodálatos iramszarvas pedig a szarvával megbökte a Napot, a Nap lesiklott az égről, és rátelepedett az állatok szarvára. És útnak indult százezer iramszarvasán a százezer kunyhólakó, és az iramszarvasok vigyázva vitték szarvuk hegyén a Napot.
Azóta ott izzik, ott vöröslik a Nap a tundra fölött. A tavak kéklenek, kék vizükben halásznak a kunyhólakók. A mocsarak kiszáradtak, és helyükön tarka virág, selymes fű sarjadt. Végtelen erdők susognak a tenger partján.
A bölcs ember pedig él és meg nem hal soha, mert ő szerezte meg s Napot a kunyhólakóknak.
Lapp mese
Fekete felleg borult ott a földre, s ettől olyan sötétség támadt, hogy az emberek alig-alig látták egymást. Úgy is hívták: a Sötétség Országa. Lakóit pedig kunyhólakoknak nevezték, mert házuk nem volt, rozoga kunyhókban laktak. A kunyhókat vesszőből fonták, hánccsal borították, mohával fedték, így aztán nem csoda, hogy a gonosz szél egyre betolakodott a réseken.
Nagy nyomorúságban éltek az emberek a Sötétség Országában.
Ámde a Sötétség Országának közepén kerek hegy emelkedett. A kerek hegyen sok-sok fa nőtt, egész erdőre való. Az erdő közepén nagy gerendaház állt. A házban meleg volt és minden földi jó. Szobáiban hetven fekete testvér lakott. Csak nekik volt a Sötétség Országában gerendaházuk. A ház körül karókerítés, a mögött százezer iramszarvas legelészett. A fekete testvérek nem fogták munkába az iramszarvasokat, de a kunyhólakóknak sem adtak belőlük.
Így ment ez ezer évig, majd még ezerig, és még a harmadik ezer esztendő is lepergett. A kunyhólakók azt gondolták, így is marad mindörökké, hacsak egyszer meg nem szűnik a tél.
De egyszer - ki tudja, mikor - egy csodaszép iramszarvason nagytermetű ember érkezett a Sötétség Országába. Szakálla térdét verte, s ha megszólalt, úgy csillogott a szeme, hogy a sötétségben is jól látszott az arca. A kunyhólakók látták, milyen szép, daliás ember a jövevény, mennyi ész sugárzik a tekintetéből. Mikor megszólalt, mindnyájan figyelmesen hallgatták.
- Sötétségben éltek, barátaim, mivel nem ismeritek a Napot. Pedig van Nap, mégha senki sem látta is közületek. Ha megszerzitek a Napot, ezen a tájon is meleg lesz és világos.
- Mi lehet az a Nap? - csudálkoztak az emberek. Eddig még nem is hallottak felőle.
A fekete testvérek ugyancsak meghallgatták az idegen beszédét. Meghallgatták, és hirtelen haragra gerjedtek, és korholni kezdték a népet.
- Ostobák vagytok, kunyhólakók! Mit hallgatjátok ennek az idegennek a fecsegését! Hogy is lehetne olyasvalami ezen a világon, amit senki sem látott? Ez a csaló csak azért jött, hogy megbolondítson benneteket. Vétek meghallgatni a szavát. Verést érdemelne, hogy itt bolondít benneteket kiagyalt meséivel!
A kunyhólakók töprengtek, gondolkodtak: talán bizony igazuk is van a fekete testvéreknek? Talán jobb volna, ha megölnék a jövevényt.
A hosszú szakállú bölcs meg csak nézte őket, és fejét csóválta. Szemében kialudt a fény. Aztán elvágtatott a pompás iramszarvas hátán, eltűnt, mintha ott se lett volna. Már csak a hangja hallatszott a sötétségben:
- Mától kezdve csak annak jelenek meg, aki hisz a Nap létezésében.
Élt a kunyhólakók közt egy ifjú. Bár ő is szegény volt, akár a többiek, sose járt el a fekete testvérekhez, nem alázkodott meg előttük. Büszke, délceg ifjú volt.
Nem telt bele sok idő, mindnyájan elfelejtették a bölcs öreget. Csak az ifjú nem feledkezett meg róla. Elment arra a helyre, ahol az iramszarvas-zuzmó nő, fölnézett a fekete égre, és így szólt magában:
- Elhiszem, hogy van Nap. De hogy találjam meg a szakállas öreget?
Alig mondta ki e szavakat, megnyílt a zuzmó és a magas moha, és a csodálatos iramszarvas jelent meg az ifjú előtt.
- Ülj fel a hátamra - mondta.
Az ifjú felült rá, és az iramszarvas elvágtatott vele mohán át, mocsáron át, fekete tavak fölött. Aztán hirtelen megállt egy gránitszikla előtt. A sziklán ott ült a nagyszakállú öreg.
- Isten hozott! - köszöntötte az ifjút. - Tudtam, hogy akad a kunyhólakók között olyan ember, aki fölkeres. Derék ember vagy, sokra viszed még az életben, fiam.
- Köszönet dicsérő szavaidért. De mondd meg, hol találhatnék egy darabka Napot.
- Sokat kell még munkálkodnod - felelte a bölcs -, hogy megszerezhesd a Napot. Előbb fonnod kell egy kosarat. Kérj minden kunyhólakótól egy-egy hajszálat, és ezekből a hajszálakból fond meg a kosarat.
Ekkor az ifjú visszatért övéihez. Okosan beszélt velük, és kitől-kitől egy-egy hajszálat szerzett. Amint összeszedte a hajszálakat, nekilátott a kosárfonásnak.
Hetven nap és hetven éjjel fonta a parányi kosarat. Mire elkészítette, ereje, bölcsessége megnövekedett.
Ekkor újból elment a zuzmóligethez, a magas mohacsalithoz, felnézett a fekete égre, és így szólt magában:
- A kosár elkészült. Hogyan juthatnék egy darabka Naphoz?
Alighogy kimondta, szétvált a magas moha, és a bölcs ifjú előtt megjelent a csodaszép iramszarvas.
- Ülj fel a hátamra - mondta a szarvas, és elvágtatott vele mohán át, mocsáron át, fekete tavak fölött. Már nagy utat bejártak, mikor hirtelen vörös fény lobbant fel előttük. A bölcs ifjú megpillantotta a hatalmas vörös Napot az ég peremén.
- Nem félsz a tűztől? - kérdezte tőle a csodálatos iramszarvas.
- Nem félek semmitől - válaszolta az ifjú.
- Akkor nyisd ki a kosarat, de tartsd jó erősen, és magad is kapaszkodjál meg!
A bölcs ifjú kinyitotta a kosarat, erősen tartotta, maga is jól megkapaszkodott. Az iramszarvas egyenest a Nap felé vágtatott. Nekifutott a Napnak. Bársonyos szarvával megdöfte, mire a Napból levált egy darabka, és egyenest az ifjú kosarába esett.
Ekkor megfordultak, és visszafelé vágtattak. Alighogy elérkeztek a kunyhólakók földjére, eltűnt a csodálatos iramszarvas.
A bölcs ifjú ott állt a kunyhólakók között, és így szólt hozzájuk:
- Ti mindnyájan adtatok egy-egy hajszálat. Hajszálaitokból kosarat fontam, és ebben a kosárban elhoztam a Napnak egy darabját. Engedjük ki a Napot a kosárból. Hadd világítsa meg az eget!
Alighogy ezt kimondta, már vágtattak le a fekete testvérek kerek hegyükről. Öklüket rázták, kiáltoztak:
- Ne merészeld megtenni! Ne engedd ki a Napot a kosárból! Kiszáradnak a tavaink! Megolvad a föld méhében a vas, és elárasztja házainkat. Te magad megvakulsz, mi pedig mindannyian megégünk.
A fekete testvérek körülfogták a bölcs ifjút, ki akarták ragadni kezéből a kosarat. De ekkor a kunyhólakók az ifjú védelmére keltek.
- Ne nyúljatok hozzá! - kiáltották. - Nem adjuk a kosarat!
A fekete testvérek kékültek-zöldültek dühükben, megragadták a bölcs ifjút, és a mocsár felé hurcolták. Bele akarták fojtani a lápba, oda akarták belevetni kosarát is. A kunyhólakók nagy haragra gerjedtek. Nekibátorodtak, és életükben először,köveket ragadtak fel a földről. Kövekkel dobálták a fekete testvéreket. Hullott a kőzápor, a fekete testvérek meg éles halcsontokat rántottak elő ruhájuk alól, és szurkálni kezdték a kunyhólakókat. De azok se hagyták magukat. Folyt a vér, állt csata.
Ekkor hirtelen felpattant a kosár fedele, és kiröppent belőle az első napsugár.
Vörös fény árasztotta el az eget. Hajnalpír borította a mocsarakat. A fekete testvérek mind elégtek, hamvaik belehulltak a lápba. A bölcs ifjú meg ott állt, és egyre az eget nézte, a csillogva szétáradó napsugarakat. És a kunyhólakók is mind lelkesülten bámulták az eget.
A tavak vize megkékült, a mohák tarka színekbe öltöztek, fehérbe, vörösbe, sárgába vagy zöldbe. A Sötétség Országában sohasem látott csoda történt.
- Ki vagy te, bölcs ember? - kiáltották a kunyhólakók. - Ki vagy te, aki nekünk ezt a csodát hoztad?
És mindenünnen hozzáfutottak az emberek, és azt kérdezték:
- Te bölcs ifjú! Most már látjuk és tudjuk, hogy van Nap. De ez csak egy kis darabja! Hogyan szerezzük meg az egész Napot?
Alighogy kimondták, megnyílt a magas moha, megjelent a csodálatos iramszarvas, és így szólt a bölcs ifjúhoz:
- Mondd meg nékik, hajtsák ide a fekete testvérek kerítése mögött legelésző iramszarvasokat.
És a bölcs ifjú így szólt a kunyhólakókhoz:
- Menjetek a fekete fivérek házához. Romboljátok le a kerítést, és hajtástok ide az iramszarvasokat. Most már a tiéitek.
És a kunyhólakók lerombolták a kerítést, és a kerek hegyről leterelték a százezer iramszarvast. Felültek a hátukra, és elvágtattak.
Addig vágtattak, amíg végül elértek a Naphoz.
- Nem féltek a tűztől? - kérdezte a bölcs ifjú.
- Nem félünk semmitől. Csak mondd meg, hogy szerezhetnénk meg a Napot.
- Nyílt szívvel vágtasson mindenki a Nap felé, és fogadjon be szívébe egy-egy sugarat a lángjából.
Ekkor a kunyhólakók feltárták szívüket, és sebesen vágtattak a Nap felé. És mindegyikük szívébe jutott egy-egy lángsugár. A százezer szív egyszerre átforrósodott.
- Most állítsátok sorba az iramszarvasokat.
Így is tettek. A csodálatos iramszarvas pedig a szarvával megbökte a Napot, a Nap lesiklott az égről, és rátelepedett az állatok szarvára. És útnak indult százezer iramszarvasán a százezer kunyhólakó, és az iramszarvasok vigyázva vitték szarvuk hegyén a Napot.
Azóta ott izzik, ott vöröslik a Nap a tundra fölött. A tavak kéklenek, kék vizükben halásznak a kunyhólakók. A mocsarak kiszáradtak, és helyükön tarka virág, selymes fű sarjadt. Végtelen erdők susognak a tenger partján.
A bölcs ember pedig él és meg nem hal soha, mert ő szerezte meg s Napot a kunyhólakóknak.
Lapp mese
Susan Sontag - Még nem voltam mindenhol...
Még nem voltam mindenhol, de rajta van a listámon.
I haven't been everywhere, but it's on my list.
2019. december 11., szerda
Máté Imre - Sarudó
Jöjj el szép sarudó hamvas harmatozással!
Míg halál nem csavar belőlünk por örvényt,
fásultságunkbul oldozzál gyümölcsözővé.
Földünket élet pözsdülése jegyezze el.
Míg halál nem csavar belőlünk por örvényt,
fásultságunkbul oldozzál gyümölcsözővé.
Földünket élet pözsdülése jegyezze el.
Táguljon keblünk mint bűvösök tüzön ajzott dobja.
Barkával bomoljék életünk mulatozása,
nászunk barackfája méhek csárdája legyen.
Barkával bomoljék életünk mulatozása,
nászunk barackfája méhek csárdája legyen.
Szőlleink is szentöltessenek meg virulással.
2019. december 10., kedd
Hamvas Béla - Útravaló
A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja.
A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.
Mert amikor bennünket elküldtek, az útrabocsájtó Hatalom így szólt:
Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg.
Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg.
Most eredj és élj, mert a világ a tiéd.
Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg.
Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg.
Most eredj és élj, mert a világ a tiéd.
Müller Péter - Az igazi találkozásról
Minden igazi találkozás: tűzrakás. Amíg a közelében vagyunk, szép lesz az életünk, szeretettel teli, és megfeledkezünk arról, hogy néhány lépéssel arrébb fagy van, vaksötét és dermesztő ridegség.
A szeretet napja régóta nem süt a Földön. Sajnos ilyen a világ. Nekünk kell egymással és önmagunk lelkéből tüzet rakni.
Hogy melegedhessünk körülötte.
Ott, ahol akármilyen kis körben, de szeretet van, jó lesz élni.
Ott meghittség lesz.Barátságos világ.Boldogító légkör.
És ennek belőlem és belőled kell jönni. Saját tüzet kell raknunk, mint az eszkimóknak, és akkor még a jégkunyhó is egész vidám és vonzó kis hely lesz. És ha valakit be akartok fogadni, mondjátok meg neki, hogy hozza a saját melegét, és gyorsan csukja be maga után az ajtót.
Forrás
A szeretet napja régóta nem süt a Földön. Sajnos ilyen a világ. Nekünk kell egymással és önmagunk lelkéből tüzet rakni.
Hogy melegedhessünk körülötte.
Ott, ahol akármilyen kis körben, de szeretet van, jó lesz élni.
Ott meghittség lesz.Barátságos világ.Boldogító légkör.
És ennek belőlem és belőled kell jönni. Saját tüzet kell raknunk, mint az eszkimóknak, és akkor még a jégkunyhó is egész vidám és vonzó kis hely lesz. És ha valakit be akartok fogadni, mondjátok meg neki, hogy hozza a saját melegét, és gyorsan csukja be maga után az ajtót.
Forrás
2019. december 2., hétfő
Hamvas Béla - Az Istenhez való hasonlóságról
A hagyományban lévő tudás őskori kinyilatkoztatás. Ez a kinyilatkoztatás végtelenül egyszerű: az ember eredete isteni, és az emberi sors egyetlen feladata, hogy Istenhez való hasonlóságát megőrizze.
Az Istenhez való hasonlóság legmagasabb foka az emberben nem a szellem, hanem a szív ébersége: a szeretet.
Scientia Sacra
2019. december 1., vasárnap
Szepes Mária - Az emberek reagálnak
Az emberek nem a bőrüknél és a szavaiknál végződnek. Ne lepődj meg, ha a
körülötted lévő halandók és események nem külső magatartásodra,
szavaidra, hanem valódi, belső érzéseidre és pozitúráidra válaszolnak.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)