Kálnay Adél - Őszi reggelek

Ó jaj, az őszi reggelek!
Az ember szíve megremeg,
mert hív a táj, mert húz a táj
maradni többé nem lehet.

Ó jaj, az őszi reggelek!
melyet, ha festők festenek,
csak látszat az, csak látomás
nem moccan rá a képzelet.

Ó jaj, az őszi reggelek!
vörösen izzó napkelet
messzi az ég, távoli kék
madarak viszik lelkedet.

Ó jaj, az őszi reggelek!
A súlyos lomha fellegek,
ha rád szitál az égi víz
arcodra könnyet permetez...

Ó jaj, az őszi reggelek!
kerengve hulló levelek
a rozsdaszín, a törtarany
avarból készül szőnyeged

Ó jaj, az őszi reggelek!
Bőrödbe csíp a morc hideg.
A dér hava, s a zúzmara
üvegágakról rád pereg.

Ó jaj, az őszi reggelek!
Köd lebeg a táj felett,
a krizantén és gyertyaláng
illata végül eltemet...