És kérdelek, most már hová vezetsz?
Hozzád vezetsz vagy elvezetsz magamhoz,
És lesz-e mindig mélyebb ébredés?
Enyémek a lobbanó kertek
Enyémek a koccintó kelyhek
Enyémek a csudálkozó csókok
A kereső szárnyú ima.
De tiéd gyümölcse a kertnek
A kas, hol a csókok pihennek
Tiéd a kelyhek bora
Tiéd a hála imámban
Jóízű béke a számban
Boldogult vágyak tora.
Tiéd az élet sebére
Bizalmunk balzsamos bére
Szerelmünk mákonya.
A körtvélyesi „Jardin Paradise"
Amit tőled kaptam: mások kérve kérik.
Amit másutt vetnek: mind tebenned érik.
Amit láttam, tettem, tanultam és adtam,
Mind körülém gyűlik a lesznai napban.
Ha kertem nem volnál, bizony én sem volnék,
Néma hullámokba nyomtalan omolnék,
Futó homok lennék – de te átöleltél,
Védtelen pusztából dús karámba szeltél…
Ha tükröm nem volnál, magam sose látnám
Vágyam záporára vagy színes szivárvány.
Csudáim és csókom mind tebenned termett
Ágaidról téptem a mézes szerelmet,
Bölcsőnkbe a bimbót is vágyadról szedtem
– Amiért ím híred hálás versbe szedtem.
