2017. május 15., hétfő

Szabó Lőrinc - Fényszárnyú szó

https://hu.pinterest.com/pin/140878294573873040/
A tűnődés, mely fájt, vagy jólesett,
s mert segítette az emlékezet,
kezdte szavakká alakítani
a világomat. Mihelyt valami
rajz őrizte, kép, megfogalmazás,
rabom maradt az illanó varázs,
és arany lett a nap boldogtalan
bánata, boldog, teltfényű arany.
Ezért szerettem meg a verseket,
ezért aggattam tele csüggeteg
lelkemet mások örömeivel:
s hogy én is írtam, így vesztette el
különbségét jó és rossz: gyönyörű
lehet a kín, s nem én vagyok - a mű,
a vers a fontos! És ez, ez nevelt
félre: lassankint jobban érdekelt
az életnél a róla mondható,
a fényes Napnál a fényszárnyú szó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése