hátizsákom a nyári égbolt,
tüskék tépték meg hófehér ingem,
s a harmat arcomon szétfolyt.
Batyum - a nagy ég - nyomja a vállam,
s szíjbocskorom csupa virágpor:
mit is hozhatnék Néked e lázban
lihegő, sápadt, kemény világból?
Egy kis zöld ágat. Kankalint. Szedret.
Földszagot. Folyók, szelek ízét:
fűszálak dalát, rigók füttyét,
s őznyomokba gyült esők vizét.
Lásd hát: nem vagyok szegény ördög.
Ember vagyok, csordultig vérrel,
férfi, akiben erdők zúgnak,
s vágyai lassú tüzén ég el,-
elég, de bolyong énekelve,
vadvirágban és holt avarban,
mert szerelmes és tiszta szívű,
olthatatlan és halhatatlan.
Illatos erdei úton jöttem,
ajkamon tiszta forrás lüktet,
ne félj hát kedves, ne félj tőlem,
oldd le a sarud, oldd meg öved,
s meglásd az élet
megáld minket.
Aranymosó kötetből (1989.)
www.csepeliszabo.hu
www.csepeliszabo.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése