Weöres Sándor - A vágyak idomítása

Ne mondj le semmiről: mert ki amiről lemondott, abban elszáradt. De kívánságaid rabja se legyél.

Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni.

Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.

Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének valamely szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba; ezentúl a szörny még-nyugtalanabb és lassanként megrepeszti a falat. Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted; gondozd, mert könnyen szelidül és derék háziállat lesz belőle.

Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt tulajdonságaid jók; becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.

Weöres Sándor - Csend

A félig nyitott ablakon
behajol a szél a szobába,
a világűr csendje, magánya.

A bútor szögletétől
a légi fellegekig
és az égi csillagokig
a csend vonulása lakik.

Rozsdája
a lárma.

Nagy László - Csillagrugó éjszakában

OPhoto - októberi végi csillagos ég

Homlokodon fehér kötés,
blúzod alatt szívröpködés.

Omló hajad üstökfénnyel
kavarodik az enyémmel.

Csókom dobog ajkaidon,
mint a paripa a hidon.

Szeder-ágak árnyékában,
csillagrugó éjszakában.

Szeder-ágon sárga levél,
holnapra a földre alél.

Értsd meg, értsd meg, kis Mária:
minden élet halál fia…

Hajnal előtt elkísérlek,
ablakodon besegítlek.

Csillagrugó éjszakában
vetve szénából az ágyam.

Csavarodok lópokrócba,
jön az álom: égi rózsa.

Fönn a szénán a mennyország,
megjelenik a te orcád.

Tücsök húzza gyönyörűen,
szív dobog a hegedűben.

Kis egerek a sípjukat
fujják rózsás kisujjukat.

Riadozva fölébredek:
rámharsog az őszi hideg.

Mérő László - Arról, ami létfontosságú

Létfontosságú, hogy időnként olyan dolgot csináljunk, ami nem létfontosságú.
Mérő László - Mindenki másképp egyforma

Szép Ernő - Október

Vergődő ágról
kalapomra szállj,
a kalapomról
vállamra találj.

Szivarzsebembe
csússzál lefele,
szívemre simulj,
gyere, no gyere.

Itt megmelegszel,
s nem rongyol a szél,
kedves kisvirágom,
hervadt falevél.

Szép Ernő - Október

Nyugat, 1919. 16-17. szám

Márai Sándor - Ami a szívünkben marad

A végén nem számít semmit a világ. Csak az számít, ami a szívünkben marad.

Márai Sándor - A gyertyák csonkig égnek

Tenzin Wangyal - A boldogtalanságról

A boldogtalanságunkért a környezetet, a helyzetünket hibáztatjuk, és azt hisszük, ha meg tudnánk változtatni a a körülményeinket, boldogok lennénk. Azonban a helyzet, amiben találjuk magunkat, csak másodlagos oka szenvedésünknek. Az elsődleges ok a belső tudatlanság, és eredménye az a vágy, hogy a dolgok mások legyenek, mint amilyenek.
Amikor azt gondoljuk, hogy a boldogtalanságunkra a megoldás a külső világban található, a vágyaink csak átmenetileg laknak jól. Ha ezt nem értjük, a vágy szelei erre-arra lökdösnek minket, mindig nyughatatlanul és elégedetlenül.
Tenzin Wangyal

Áprily Lajos - Őszi rigódal

Énekes rigó (Turdus philomelos)

Megeste már a dér a bokros oldalt,
fenn vadlúd-ék húz vadlúd-ék után.
Ragyog az ősz. És dalt hallok, rigódalt,
egy ritka lombú vadcseresznyefán. –

Ilyenkor cinke cserreg és ökörszem,
rég hallgat búbosbanka- s gerleszó.
Ha pártalan s nem várja fészek-öl sem,
miért szól még a megtévedt rigó?

Tán június sugár-illúziója
remegett át a bíbor lomb felett,
s attól dalol a völgy révült rigója
ilyen évszak-tévesztő éneket.

Nem is téved: halkan szól, mintha félne,
köd ül a hangok túlfinom során,
mintha húnyt szemmel, álmában zenélne,
egy álom-őszben, álom-fuvolán.

A hangja nem fog mámorral kitelni,
nagy líra nincs. S mégis, így volna jó:
amíg a hófelhő jön, énekelni,
mint az a révült, holdkóros rigó.

Szabó Lőrinc - Kandalló előtt

Szeretem a kandalló parazsát,
a leégett fa nyugodt aranyát,
a bíbor máglyát, a sok, szögletes,
izzó fény-kristályt s a még láng-eres
imbolygást rajtuk. Vad tájak s bohó
rúnák gyúlnak benne az álmodó
lélek elé. Titkok? Mit mondanak?
Nyitom a rácsot: álarcként tapad
arcomra a hő, s a fény elvakít:
peng a parázs: tűnt nyarak húrjait
zendíti tán a búcsúzó anyag:
vágytalan gyönyör minden pillanat,
amije van még, tündérmuzsika
és ragyogás. Az arany zuzmara
borzong itt-ott, hűl és zsugorodik,
a máglyára csipke hamuhodik,
de tüze még nagy, mint egy alkonyat,
s valamit súg. Mit? Attól függ, ki vagy.

Biegelbauer Pál - A képességeinkről

Képességeink ajándékok. Útjelzők - mutatják a mi egyedi és megismételhetetlen életutunk iránylehetőségeit. Tenni csak azzal tudunk, amink van. Hiányzó képesség nincs. Mindannyian mindent megkaptunk ahhoz, hogy maradéktalanul boldogok lehessünk.
Biegelbauer Pál

Pál Feri - Az igaz-ságról

Már nem az a fontos, hogy igazam legyen, hanem hogy igaz legyek.

A szorongástól az önbecsülésig 
Kilátás a szakadékból c. fejezet

Bruno Bettelheim - Szeretni már akkor kell

"A szépség és a szörnyeteg" fontos tanítása úgy szól, hogy szeretni valamit már akkor kell, mielőtt az szeretetre méltó.
Bruno Bettelheim

Kosztolányi Dezső - Októberi táj

Piros levéltől vérző venyigék.
A sárga csöndbe lázas vallomások.
Szavak. Kiáltó, lángoló igék.