Thich Nhat Hanh - Az együttérzésről

Az "együttérzés" cselekvés.

Compassion is a verb.

Thich Nhat Hanh

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij - Valakit szeretni

Valakit szeretni annyit jelent, mint olyannak látni, amilyennek az Isten őt elképzelte.
To love someone means to see them as God intended them.

Kormányos Sándor - Illesztgető

Egy törött világ darabjait

illesztgeti a csendem.

A bohóc aki én vagyok
ma sírva fakadt bennem.

Kormányos Sándor

József Attila - Szép csöndesen aludj

Szép este van. Szép csöndesen aludj.
Szomszédjaim is lefeküsznek már.
Az uccakövezők is elballagtak.
Messze-tisztán csengett a kő.
Meg a kalapács
Meg az ucca
S most csönd van.
Régen volt amikor láttalak.
Dolgos két karod is oly hűs
Mint ez a nagy csöndű folyó.
Nem is csobog csak lassan elmegy.
Oly lassan hogy elalusznak mellette a fák
Aztán a halak
A csillagok is.
És én egészen egyedül maradok.
Fáradt vagyok sokat is dolgoztam
Én is elalszom majd.
Szép csöndesen aludj.
Bizonyosan te is szomorú vagy
Azért vagyok én is szomorú.
Csönd van
A virágok most megbocsátanak.
1925. ápr. eleje

Lesznai Anna - Szerelmes vers

Hiába, hiába mondom: "Lesznai Anna
több szerelmes verset nem ír",
minden papír bűvölve titkos írással,
s ha örömmel vagy sírással rácsöppen kezem,
felgyullad rajta a te képed mása.
Néha haragszom hogy az egész mindenség
számomra egy csók gyűrűjébe szorult,
hisz valaha tágléptű, bátor vándor voltam,
utam mindenik fája más-más színnel borult rám.
De lám, sorsom seregei mind hozzád boldogultak,
mint a szentek kik az Úr arcát pillantva megvakultak.
Büntetés ez - vagy megváltó csoda,
nem tudom - de tudom, te viszel el oda
hová az egy-utam elküldetett.
Mert kezem és kezed közt nincs hézag ha érintesz,
én mindig tudom mit akarsz ha intesz,
mert eleven élet, nem holt határ jár köztünk.
Két boldog meteor olyan édesded összeütköztünk
hogy egybeolvadván, helyreütöttük az ős bűnt,
az elszakadást.
Igaz - nem mást - csak szegény magunkat tüzeltük egybe,
de ki tudhassa, az ilyen kis szerelmi zsarátnok melegén
nem ége-e el egy nagy rőzse ősi átok!
S itt is, ott is, fűben, fában, csillagban, szívben
felcsillannak boldog barátok.

Lesznai Anna - Köd előttem, köd utánam

Gámentzy Eduárd - Nyiss ajtót!

Tetovált mosolyod mögé bújsz,
S hogy ne ismerjen senki rád,
Kifested magad az álmaiddal.

Lelked mélyén üres szobád
Magányát hordozod riadtan.

Ahogy a fák az alkonyatban,
Tűnnél el láthatatlanul.
Nem hiszel nekem, de rád találok!

Kimondva, kimondatlanul,
Szavaim érthetővé válnak,
Lesznek mondatok, verssorok.

-Suttogok neked,... s ha hallanád
Nyiss ajtót!... -Én kopogtatok.

William Shakespeare - XVIII szonett

Mondjam: társad, másod a nyári nap?
Te nyugodtabb vagy s az nem oly üde,
Hisz a május méz-bimbaira vad
Szél csap, s túl rövid a nyár bérlete;

Az ég szeme néha gyújtva ragyog
S arany arca máskor túlfátyolos;
S mind válik a széptől a szép, ahogy
Rútítja rendre vagy vakon a rossz.

De a te örök nyarad nem fakul
S nem veszíti szépséged birtokát;
Ne mondja Halál, hogy rád árnya hull:
Örök dalokban nőssz időkön át.

Míg él ember szeme s lélegzete,
Mindaddig él versem, s élsz benne te.

Illyés Gyula - Párbeszéd új házasok közt

1
Megvoltál bennem már előbb,
mielőtt megismertelek.
    A képzelet,
    vajon a vágy is csak mélységesebb
    emlékezet?
Régóta voltam már veled
    a jövő foglya.
Mígnem megismerhettelek,
úgy is, mint a biblia mondja.
Igen, csak fölismertelek.
    Minden ragyog;
otthonian, mégis csodásan,
mint mikor fölgyullad a villany
    a kéztől, mely tapogatott,
a rég látott vidéki házban.
    Benned vagyok.

2
     Itt vagy és itt van
a jövendő a tagjaimban.

3
A tagjaimban
S az a vágyam: holtomiglan.

4
Fényben-sötétben, tündöklően –
itt vagy e termékeny tükörben.

5
Ércöntő formáimból támadt
    szobrom, ki-kilépsz, föl-alá jársz.
De megszelídült szárnyas állat
    magadtól vissza
     térsz a kalitba.
Hisz bennem hangzik csak igazán a hangod,
     az éneked.
Az én pulzusom löki – hallod –

     a véredet,
     hogy dallama helyes legyen.

6
A holnapok üresen várnak.
     Tenélküled.
     – Tenélküled.

7
De múltad sincs már, ha kibocsátlak,
    véglegesen.

8
Arcod előleg kisdedem.

9
A messzeség sem messzeség.
Fogaskerékkel a fogaskerék
forog oly egyszerűen, miképp
gondolattal a gondolat, mióta
nevetéssel a nevetés, mióta
kettőnkben az egy ölelés
körét először megfutotta.

10
Mi az: vágyat betölteni?
Teletöltődöm mindahányszor
a világgal, mint egy pohár bor,
ha szívem kedveddel teli.

11
    Bennem láthatod úgy magad,
hogy méltón megtetszhess magadnak.
    Íme hát kijavítalak
    és visszaadlak:
nagylelkű én, a mindenséggel.

12
Ekként lel visszhangot szavad,
olyat, hogy eloszlik a kétely.

13
Pórázon vagyok, annál szorosabban,
minél tágabb a birtokom.

14
     Határtalan,
úgy ember az ember, ha társa van.

15
Hidak karfáján, ló nyakán
az én kezem is végigsiklott,
jó-ívű kerékpár-kormányon;
bár kétségbeeséssel szívemben:
helyeseltem, szelíditettem,
javítottam valamit én is
ezen a miránk bízott bolygón.
Hogy otthont leljenek a nők,
arcvonásukból, bármi torzak,
fészek rakódjék a mosolynak.

16
Ahogy a röpülő madárnak
lényét, amikor eltűnik;
teljes egésznek akkor látlak,
    amikor nem vagy itt.
Szabad emlék marad utánad.
    Tágul a távlat.
    Világűröm gazdagodik.

17
Szaladt a százlábú folyó
a kavicsokon, tette dolgát.
Haladtam gyors járó-kelők közt
a városokon, én is egy csepp.
Villogtam, láttam: érlelődtek
az én tekintetemtől is
valamit még a kupolák,
a századok gyümölcsei.
Érlelődtél énvelem is
célod felé, emberiség.
Jólesett magyaráznom annak,
akivel kar-karban haladtam.
Mint gazda-pár búzamezők közt,
amelyek vasárnap is nőnek.

18
Megállt szobrászi mosolyom
gyermek-fejeken: mint lehetne
örökebb mű belőlük is.
Jött belém minden lecke: váltak
okosabbá az én nehéz
ujjaim is, a kővel küzdők,
asszonyi keblek hajlatától;
bögyükön szikrázott föl a remény,
igen, a fény az éjszakában,
melynek hajnala a jövendő.

19
Beléptél, és a fa, amelynek
vérereim az ágai
azonnal virágozni kezdtek,
azonnal gyümölcsözni kezdtek,
sátrat bontottak azonnal;
ujjbögyeim máris etetnek,
szemem szilvái neked érnek,
dalos madár szólal a számban.
Bízd rám magad.
Naponta megtermem, amid kell.
Csodák jönnek, tilalmak tűnnek.
Tied lehet ismét az alma,
az ősi anyai kebel,
bűntudat nélkül, édesen.
Kettőnké mégis a világ.

20
Ki fog tisztulni a vidék,
ki az ember meggyötört arca:
hittem nem egyszer, mikor én
ébredtem föl előbb az ágyban
és kinéztem az ablakon
új gyártelep síneire,
vén várost átszelő folyókra:
ahogy siettek a jövőbe
a hidak jegygyűrűin át.

21
Minden jelen-
pillanatom a gyermeked
s a gyermekem.

22
Egy szív: fél szárny. Most már repülhetsz.

23
    És majd elülhetsz
magadban is magánytalan
Halálban is haláltalan.

Fodor Ákos - Ima

Ajtód vagyok. Nyithatsz, csukhatsz,
átléphetsz rajtam bármikor
oda, ami csak mi vagyunk. És kiléphetsz onnan
bármikor. Amikor csak jössz: zárva találsz, érintésedre
nyílóan, könnyen, zajtalanul.

Erdei Anna - Teljesség

Te vagy a bennem lakó mélység,
a hang, a megszületni vágyó éhség,
a reszketés, és a borzalom.

Te vagy a megtestesülés,
az égre kifeszített repülés;
a ráncokban kisimult aggodalom.

Te vagy a nyugtalan létezés,
a tükröket szétfeszítő emlékezés;
a mindent megsemmisítő akarom.

Te vagy a béke, vállad a nyugalom.
Te vagy a kő: anyagod anyagom.
Veled vagyok egész – hozzád tartozom.

Áprily Lajos: Március

A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.

Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejű cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.

Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.

Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szíved?