Csepeli Szabó Béla - Világjáró

Széles, szabad mezőimen,
mezítláb ballag a szívem:
fáradt vándor.
Jövök föld és ég porából,
s folyó csobban, vasfű zizzen
világjáró ceruzámból...
És íme, egy másik álmom:
megyek, megyek át a tájon,
s felhőkből varrt tarisznyámból
- dől a zápor...

Életszomj 1.-2 Kötet

Csepeli Szabó Béla - Kedveseink, a nők...

Még alig pirkad, már jönnek a tájból,
róják végtelen útjaikat,
mély kosarukból szinte lángol a reggel,
búzakenyérként süt a Nap.

Jönnek és jönnek a világ kavargó piacából,
szembe a szúrós böjti szelekkel
az Idő hűvös árkádjai alatt,
s elénk rakják az áldott messzi mezőket.

Áldjuk meg hát és öleljük mi is Őket,
szép kedveseinket, a nőket,
akik fénylő, gyönyörű szerelemmel
nap mint nap újjászülik
a Földet...

Életszomj I.-II. kötetből (1999.)

Romhányi József - A bölcs bagoly

A tudós bagolyné tojt egy kis utódot,
de az nem lett okos, sőt inkább ütődött.
Atyja, a nagyhírű egyetemi dékán
sokat bosszankodott lüke ivadékán.
Hasztalan unszolta:
  - Magolj,
  fiam, bagoly!
Hiába korholta, intette,
kölkét ez csak untatta.
Utálta az egyetemet, órák alatt legyet evett.
Nem csoda hát, hogy a halálmadár-vizsgán
csak ücsörgött és pislogott pislán.
  - Huss!
Rivallt rá az elnök-akadémikus.
  - Szálljon egy házra,
  és borítsa gyászba!
  - Jó! - mondta a buta bagoly, holott
azt sem tudta, miből lesz a halott.
Rászállott a legelső viskóra,
és ott csücsült bóbiskolva.
Jobbat nem talál, ki mindent végigpásztáz,
mert ez volt a temetői gyászház.
Így lett a nagyerdő legostobább baglya,
a Huhugányos Akadémia tagja.

Szamárfül