Csepeli Szabó Béla - Őszi szerelmi dal

A városszéli dombokon
már sírva jár a szél,
s meg-meg legyinti homlokom
a sok hulló levél.
A nyári esték melegét
borongás váltja fel,
befutja kedvesem szemét
és lágyan rám lehel.
A hamuba fúlt ég alatt
honnan, hová megyünk?
Hajunkra szürke köd tapad,
s vacogva reszketünk.
Minden oly szelíd, tétova,
mint gyenge lábú őz,
suhog a halál ostora,
s fejünk fölött köröz,-
de nézd, a hegyen kedvesem,
szüretre gyűlt a nép,
szikrázó bor dől édesen,
s kínálja tűz-ízét!
Az életet dicséri mind
és telt pohárt emel:
emeljük fénylő szíveink
mi is magasra fel!
Emeljük fel a bágyadó,
bús őszi Nap felé,
s kiáltsuk forró, lázadó
vérünk az életé!...
Ha szél jajong, ha köd szakad,
bennünk lobog a vágy,
s összehajlunk az ég alatt,
mint két virágos ág...

Életszomj I.-II. kötetből (1999.)

L. R. Knost - Gyermekeink és a kegyetlen világ

Két tanár egy híd alatt létesített iskolát - ingyen 

Nem az a dolgunk, hogy megtanítsuk gyermekeinket szembenézni egy kegyetlen és szívtelen világgal. Az a dolgunk, hogy olyan gyerekeket neveljünk, akik kevésbé kegyetlenné és szívtelenné változtatják a világot.

It's not our job to toughen our children up to face a cruel and heartless world. It's our job to raise children who will make the world a little less cruel and heartless.

L.R. Knost - Two Thousand Kisses a Day: Gentle Parenting Through the Ages and Stages

Rónay György - Jelenlét

Nézz föl az égre: ott van
felhők és csillagok közt
Pillants körül a földön:
ott van fűben, virágban,
állatok bámuló szemében,
emberek arcán.
Áss le a föld alá:
csontokból és kövületekből
szándékainak lábnyoma
dereng feléd.
Mindenütt láthatatlan.
Mindenben látható.

Csepeli Szabó Béla - Törjük fel a diókat, kedves

 Látod?
A táj zöld mokaszinja csupa rongy már:
a gyűrt avaron kutya-szél szimatolgat.
Elment a nyár,
ez a szép és vidám, szeszélyes asszony:
gyönyörű tüzei már messze lobognak,
nyomában eső kopog,-
de nézd, odafönt a rozsdás, sárguló parton,
öblös, kiszakadt fénykosarából olykor-
olykor még kipotyog
egy-egy édeskés, hamvas, ringló-ízű nap
és Jonatán-illatú reggel,
s néhány dióhéjba zárt, aranyat ígérő
alkony óra is ide-oda lángol az őszi homályból
s elénk gurul kertünk vén diófája alatt...
Jöjj hát,
hajoljunk le értük bölcs szerelemmel,
s meg-megtörülgetve a sártól valamennyit,
törjük fel a diókat kedves, mind, mind,
amíg még elébünk ejt az Idő,
hogy egy-egy meleg nap, meleg óra
jó ízéből visszataláljon
őszbe hanyatló szíveinkhez egy-egy
sugár,
Ifjúságunk távoli fényeiből
az élet, a nyár...

Életszomj I.-II. kötetből (1999

Garai Gábor - Vadszőlő-virág

Délben a vadszőlő virága
elkezdett lassan hullani,
levelén halkan permeteztek
apró viaszos szirmai:

előbb csak egy-kettő gurult le
félszegen, szinte próbaképp
/bibéje utána mutatta
gömbölyű, fényes-zöld bögyét/,

de aztán, mintha hirtelenjött
indulattól borzongana,
megeredt a sűrűn lepergő
szirmok ezüstös zápora...

Ahogy megeredt, hírül adta,
hogy beteljesedett a nyár:
egy pillanat csak teljessége,
amíg legfőbb lángjában áll,

aztán kilobban- beleszédül
nyomban az őszbe kert s a rét:
s holnap az akác is elejti
lázbeteg, sárga levelét.

Gérard de Nerval - Ábrándozás

Egy dal zsong bennem s nékem többet ér,
akár egész Mozart, Rossini, Weber,
vágyódó vén ütem, borongva lépdel
s titkos varázsa már csak bennem él.

Ha hallom, lelkem ifjul kétszáz évet,
a trónon Tizenharmadik Lajos,
lankás vidék... az alkony ép megérett,
a domb arany, az ég aranyhabos,

s kővel szegett, nagy téglakastélyt látok,
lábát folyócska mossa álmatag,
körül hatalmas park, húnyó virágok,
s a színes ablakok piroslanak.

S egy ablakban fönn ép egy dáma lebben,
sötét szem, szőke haj lobog felém...
talán egy másik, régvolt életemben
már láttam egyszer – s most emlékszem én!

(Fordította: Radnóti Miklós)

Gérard de Nerval

 ~ ~ ~ Fantasie

Il est un air pour qui je donnerais
Tout Rossini, tout Mozart et tout Weber,
Un air très-vieux, languissant et funèbre,
Qui pour moi seul a des charmes secrets.

Or, chaque fois que je viens à l'entendre,
De deux cents ans mon âme rajeunit :
C'est sous Louis treize; et je crois voir s'étendre
Un coteau vert, que le couchant jaunit,

Puis un château de brique à coins de pierre,
Aux vitraux teints de rougeâtres couleurs,
Ceint de grands parcs, avec une rivière
Baignant ses pieds, qui coule entre des fleurs ;

Puis une dame, à sa haute fenêtre,
Blonde aux yeux noirs, en ses habits anciens,
Que dans une autre existence peut-être,
J'ai déjà vue... et dont je me souviens !

 

John Keats - Az őszhöz

Párák és érett ízek évszaka,
jössz s hő hived, a sárga nap, örűl,
s összefogtok s áldott fürtök soka
csügg a szőlőn a nádtetők körűl;
mohos ágat dús almasúly töret
s zamat tölt miden őszi magvakat,
dinnye dagad, feszűl cukros bele
a mogyoróknak s száz bimbó fakad:
késő virág, minőt a méh szeret,
s már azt hiszi: örök a méz-szüret,
mert nyári sejtje csordultig tele.

Ki nem látott még téged? - Kiszököm
s megleslek gyakran csűrök közelén,
ülsz gondtalan a téres küszöbön
s hajad lágyan leng a cséplés szelén,
vagy épp aratsz és mákillat hatol
hozzád s elaltat és nem méri már
sarlód a szomszéd, rezge fű-kalászt;
vagy főd, mint fáradt béresé, hajol
patak tükrére s friss italra vár;
vagy bor-prés mellett les lassú, sovár
szemed, hogy végső cseppjét hullni lásd.

Hol a tavasz nótái? mind halott?
Mi gondod rá! van néked is zenéd:
míg esti felleg sző be halk napot
s a tarlón rózsák színét szűri szét,
a parti fűzfák közt busongva dong
a szúnyograj, mely száll, meg szétomol,
mert kapja-ejti kényén könnyű lég;
kövér nyáj béget s visszazeng a domb,
tücsök cirpel, veresbegy is dalol:
finomka fütty a szérüskert alól
s gyűlő fecskék zajától zúg az ég...

John Keats
(Fordította: Tóth Árpád)

~ ~ ~ Ode to Autumn

Season of mists and mellow fruitfulness,
        Close bosom-friend of the maturing sun;
    Conspiring with him how to load and bless
        With fruit the vines that round the thatch-eves run;
    To bend with apples the moss'd cottage-trees,
        And fill all fruit with ripeness to the core;
          To swell the gourd, and plump the hazel shells
        With a sweet kernel; to set budding more,
    And still more, later flowers for the bees,
  Until they think warm days will never cease,
          For Summer has o'er-brimm'd their clammy cells.

  Who hath not seen thee oft amid thy store?
      Sometimes whoever seeks abroad may find
  Thee sitting careless on a granary floor,
      Thy hair soft-lifted by the winnowing wind;
  Or on a half-reap'd furrow sound asleep,
      Drows'd with the fume of poppies, while thy hook
          Spares the next swath and all its twined flowers:
  And sometimes like a gleaner thou dost keep
      Steady thy laden head across a brook;
      Or by a cyder-press, with patient look,
          Thou watchest the last oozings hours by hours.

  Where are the songs of Spring? Ay, where are they?
      Think not of them, thou hast thy music too,—
  While barred clouds bloom the soft-dying day,
      And touch the stubble-plains with rosy hue;
  Then in a wailful choir the small gnats mourn
      Among the river sallows, borne aloft
          Or sinking as the light wind lives or dies;
  And full-grown lambs loud bleat from hilly bourn;
      Hedge-crickets sing; and now with treble soft
      The red-breast whistles from a garden-croft;
          And gathering swallows twitter in the skies.

Nemes Nagy Ágnes - Balaton

Stekovics Gáspár - Szent György-hegy felhőkben 2013. október

Mocsári tó. Mint nádcukor
csorog belé a hold,
elforrta már a féllevét,
mig délibb napja volt,
csak ősszel látni, ha higúl,
s felszáll a gőz a domb hegyéig,
hogy ott szelídebb istenek
kecskecsecsű szölleje érik. 
(részlet)
Balaton

Nagy Bandó András - Kicsinyke vágyak

Figyelj rám, mintha jel volnék,
Keress úgy, mintha nem volnék,
Vigyázz rám, mintha gyöngy volnék,
Fizess úgy, mintha szolgálnék,
Evezz úgy, mintha tó volnék,
Idébb ülj, mintha tűz volnék,
Melengess, mintha jég volnék,
Etess úgy, mintha éheznék,
Itass úgy, mintha szomjaznék,
Olvass úgy, mintha vers volnék,
Hallgass úgy, mintha dal volnék,
Szeress úgy, mintha jó volnék.

Ligouri Alfonz - Vajon több vagyok-e

Az a hullám, melyen megcsillan a Hold ezüstszínű fénye, vajon több-e azoknál, melyek belesimulnak a homályba? S vajon több vagyok-e másoknál, csak azért, mert valamim van, amit úgy kaptam?
Ligouri Alfonz