Devecsery László - Pipacsok

Fátyolszirmok,
akár a tűz
lobogása,
szelíden
suhanó
nyári szélben.
Barátkozó
szavak között.

Búzatáblák
bólogatnak,
s üzennek a
nyárba szökő
alkonyatnak.

Bella István - Május

Május, májust májusolsz,
dolgozik a nyárfasor,
üzemelget a hárs is,
illatgyár az akác is.

Minden fa zöld baldachin,
benne az ég fia ring,
azért az a nagy sátor,
hogy fölnőjön magától.

Egekből most földre fut,
s itt virágzik a Tejút.
Ó, ha az az almafa
vállaimra hajlana,

fehér ködei között,
mintha éj s nappal között
mennék, zúgna a csoda-
zenés orgonabuga.

Radnóti Miklós - Május

Szirom borzong a fán, lehull;
fehérlő illatokkal alkonyul.
A hegyről hűvös éj csorog,
lépkednek benne lombos fasorok.
Megbú a fázós kis meleg,
vadgesztenyék gyertyái fénylenek.

1941. február 25.

József Attila - A szemed

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S lelkemben halkal fuvoláz a vágy.
Mint ifju pásztor künn a messzi réten
Subáján fekve méláz fényes égen
S kezében búsan sírdogál a nád.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S már fenyves szívem zöldje nem örök.
Galambok álma, minek jössz elébem?
Forró csöppekben gurulnak az égen
S arcomba hullnak a csillagkörök.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S a vér agyamban zúgva dübörög.

1922. dec. 28.

Csepeli Szabó Béla - Hajnali kovácstüzek

Ha az alkonyi szél
szép magas lángokra szítja a kedvem,
s piros vas-eső porzik a csend üvegén,
e nagy, városszéli tűzzivatar közepén
egy csupafény,
rügypattintó kemény kovácslegény
veri a vasat bennem.
Ha rám nehezül az éj,
s őszülő fejemet asztalomra ejtem,
mindig Ő fejezi be a versem:
mély álmaimból is tisztán látom Őt,
amint derűsen, tűnődve megáll,
asztali lámpám tágas udvarán,
"üllőnk" túlsó felén,
s felmagasodva a tűzsárga homályból,
szívem ütemén,
szépen, okosan,
gyönyörű, karcsú hajókat kovácsol
fel-felderengő, erős homlokomban.

Devecseri Gábor - Anyák napján, édesanyám...

Édesanyám, harmat voltam:
selyem rétre le is hulltam.
Virágokat nevelgettem,
hogy azután néked szedjem.
Harmat cseppje, eső szála,
könnyű fényt vont a szirmára.

Anyák napján, édesanyám:
ölelésed az én tanyám.
Az én tanyám: menedékem,
hozzád vezet boldog léptem.
Örömkönnyek szemedben. . .
Én ezért most, mondd, mit tettem?

Bokrétámat megkötöttem:
hímes csokor nőtt kezemben.
Virágos most a mi házunk,
anyák napján meg kell állnunk!
Meg kell állnunk, megpihennünk,
édesanyánk ünnepelnünk.

Könnyeidet nem hagyom:
gyorsan széllé változom!
Langyos szélből, arany ágból:
törülköző napsugárból:
Felszárítom könnyeidet,
arcodon csak mosoly lehet!

Mindig, mint a mai napon:
vígság legyen asztalodon!
Zenét hozok tenyeremben,
patak csobog énekemben.
Legszebb éjjel leszek álmod,
ahogy titokban kívánod:
künn a mezőn csikó szalad,
a patakban az aranyhalak.