- vert bár nem egyszer nyers, jeges tél, -
még a legkínzóbb gondjaimban sem
hódoltam senkinek se,-
de te! Micsoda téli délelőtt! Öt perce sincs, hogy
ég és föld előtt - e csöpp virág előtt
a havas domb tövén, letérdepeltem én!
Nézd, hóvirág!
Mily büszke, szép! Fehér harangján
szinte ég, vakít a tisztaság!
Figyeld csak: a jég s hó ellenében, mily
zengve-zúg belőle a fenséges önérzet,
hogy "íme, itt vagyok! Élek!"
S meghirdetem - a téli szél hiába tép -
a tavasz eljövetelét!"
Jőjj hát,
jőjj, jőjj, siess kedves! Hallgassuk,
mit harangoz ez a kis nevető hős, derűs próféta,
égi követ,
aki bár sohasem érheti meg a májusi lobogást,
mégis, lám bennünk és mindenekben,
tomyoknál ékesebben, zúgja, harsogja fennen
a szerelmet és a megújhodást!
