Emily Dickinson - Fess a napról képet nekem

Ion Sasu román festőművész
alkotásainak központi motívuma a nap.

Fess a napról képet nekem,
Hadd díszítse szobám falát,
És hadd higgyem, hogy áthevít,
Ha úgy hívják: a dél.

Rajzolj virágszáron rigót,
Álmodjam: hallgatom dalát,
S ha nem szól már a kert-zene,
Álmom is véget ér.

Mondd, a dél valóban meleg?
Boglárka nyílik réteken,
S a boglárka lebeg?
Aztán ne bánjuk rét fagyát,
S a fán a rozsda hervadást,
Játsszuk: nem jő sosem!

Fordította: Tábor Eszter

Make me a picture of the sun

Make me a picture of the sun—
So I can hang it in my room—
And make believe I'm getting warm
When others call it "Day"!

Draw me a Robin—on a stem—
So I am hearing him, I'll dream,
And when the Orchards stop their tune—
Put my pretense—away—

Say if it's really—warm at noon—
Whether it's Buttercups—that "skim"—
Or Butterflies—that "bloom"?
Then—skip—the frost—upon the lea—
And skip the Russet—on the tree—
Let's play those—never come! 

Aureliu Busuioc - Holdsugarak

A mély mezőkön

a szélben táncoló köleshez hasonlóan

összezárt szempilláid közé

kéredzkednek a holdsugarak.

A szíved a fülét

a szerelem felé fordítja

hogy hallja:

nem a tücsök zenél,

az örökkévalóság.

/Fordította: Dabi István/

József Attila - Kedvesem

Csók István - A tavasz ébredése

Bizony a szirmok összeborulnak este.
Nem akartalak megcsókolni se,
Csak hogy kicsit itt érezzelek mellettem,
Mint kisgyerek az édesanyját.
A vackorfa a beojtott ággal összenő,
Én is jobb vagyok, hogy beojtottál csókjaiddal,
Én kedvesem,
És szebb is vagyok, miként az éjszaka
A számlálhatatlan csillagoktól.

Meleg vagy: esőt hozó tavaszi szél,
Mely fogócskára tanítja a gyerekeket
És fölkelti a sáros füveket.
Régóta várt mellem bozontos rengetegje,
Hol éhesen, meg félfagyottan
Indulatok aggancsos csapata öklelődött
És most, íme,
Békén legelgeti liliomszavaidat
Meg a violákat.

Mert megjöttél, hisz meg kellett jönnöd,
Én kedvesem.

Még sötét van,
Leheletünk se látszik,
De ablakunkon ragyognak már a jégvirágok,
Odaki hajnalodik
S én még mindig csókokat beszélek.

Fodor Ákos - Lakoma

Füvészblog - az áfonyáról

(66)

(Mint látható: egyszerű koszton élek.
Kicsit furcsa dolgokért föl sem áll bennem a lélek,
nemhogy ilyesmit magam főzőcskézzek.
- A legkevesebb, ami összefuttatja életem nedvét-kedvét,
a Legkisebb Lehetetlen, amivel soha be nem telnék:
egy pár porcos-zsenge, aranybarna koboldfül
áfonyával. Ha nincs kéznél: áfonya nélkül.)

József Attila - Tavasz van! Gyönyörű!

Az egyik utolsó, Magyarországon
gyártott gőzhajó, a Neszmély

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.

Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

Várnai Zseni - Csodák csodája

Almafa virága

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!

Juhász Gyula - Ne bántsátok a lombokat

Ne bántsátok a lombokat:
Susogta George Sand a halál előtt.
Nem értették meg, én megértem őt.
Ne bántsátok a lombokat,
Hadd nőjenek, viruljanak az égre,
Hadd mosolyogjanak napban, esőben,
Hadd ringassák a békés fészkeket,
Küldjék magasba a rigók dalát.
Hadd boruljanak össze boldogan,
Ha alattuk a szerelem tanyázik
És hadd terítsenek álompalástot
Az élettől elfáradt vándorokra.
Ne bántsátok a lombokat,
Hadd játsszanak alattuk gyermekek,
Akik az első lépést most teszik,
Tipegve ismeretlen cél felé
És hadd pihenjenek meg a halottak
Zöld sátraik alatt a rögök ágyán,
Ne bántsátok a lombokat, ti élők!